171,426 matches
-
kaphatunk, ahol valamilyen kapcsolódás van az elkövetőhöz. Ott ez a tízmillió forint, nem motiválja, mert mérlegre kell tenni, hogy vagy tégla lesz, vagy az életével játszik és általában ugye bekövetkezik a törlesztés, és ez tényleg élet elleni bűncselekmény. De én azt mondom, hogy mégis azt a lehetőséget meg kell adni, azért nagyon precízen, a bűncselekményeket nem lehet megtervezni, oda kell menni, a végrehajtásban lehet valami professzionális, de azért onnan el kell távozni, tehát lehetnek ilyen banánhéjak és ezt egy szemlélő, egy állampolgár, aki
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002894/002283]
-
a szabad demokraták többször is hangsúlyozták: a vizsgálóbizottság létrehozása azt az üzenetet hordozná magában, hogy minden képviselő gyanús - ez pedig még inkább rombolhatná a parlament tekintélyét. Torgyán rágalmazással és hazugságkampánnyal vádolta az MSZP-t, az SZDSZ-t és a médiát. Többször is azt mondta, hogy " nincs még Torgyán-villa, csak lesz ". Szerinte épülő háza többször is elférne a Kuncze család balatoni villájában. Kuncze Gábor szabad demokrata frakcióvezető " pojácának " nevezte Torgyánt. A kisgazda elnök viselkedését ahhoz a részeghez hasonlította, aki amikor " a buszon lehányja a körülötte állókat
Torgyán: Még nincs villám, csak lesz [MNSZKorAP/DOC002345/000623]
-
irányultsága. - A rendezést azonban hátráltatja, hogy a vízlépcsőrendszer hasznosításáról még nem írták alá Szlovákiával a végleges államközi egyezményt. Ennek alapján lehet csak eldönteni, hogy konkrétan milyen károk érték a településeket - mondta. Cserepes Tibor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság hasznosítási vezérigazgató-helyettese lapunknak azt mondta, hogy az ingatlanok ügye megmozdítható, a végleges döntés előtt - ha egyedi mérlegelés alapján is, de - átmeneti hasznosításukra lehetőség van. Megtudtuk: az utóbbi időben nem adtak el kártalanításban érintett ingatlant. Egyes önkormányzatokkal - közbenső megoldásként - a vagyonkezelésbe adásról tárgyaltak ugyan, megállapodás azonban még
Elkészült a koncepció a dunai károk rendezésére [MNSZKorAP/DOC002345/001929]
-
VILÁGOSSÁGOMRA, fel fogják ismerni a jeleket. Ők azokban az áldásokban is részesülnek majd, amelyek segíteni fognak nekik felkészülni, és egyedül csak azok, lesznek képesek elviselni a változásokat, akik ragaszkodnak Hozzám. MINÉL KÖZELEBB VAN NAGY ELJÖVETELEM NAPJA, annál több ember - akik azt mondják, hogy szeretnek ENGEM - fog visszahúzódni TŐLEM. Még azok sem lesznek képesek meglátni az Igazságot, akik szentnek vallják magukat, és akik önmagukat felmagasztalják földi Egyházam hierarchiájában. Ők nem fogják látni az Igazságot, mert nagyon el lesznek foglalva olyan dolgokkal és szertartásokkal, amelyek
by JézusAtyánk Fényköre [MNSZKorAP/DOC002161/007699]
-
a robbanás bekövetkezett. A szombati sajtótájékoztatón " találgatásnak " minősítették azokat az értesüléseket, amelyek szerint a kórházban ápolt egyik sérült a rendőrség gyanúja szerint a terrorista csoport tagja lehetett. Még mindig vannak holttestek a metróban A brit közlekedési rendőrség illetékese a sajtókonferencián azt mondta, hogy a King's Cross és a Russell Square között, a Piccadilly Line-on felrobbantott metrószerelvényen még szombaton is voltak holttestek, és a mentőegységek " szélsőségesen nehéz, veszélyes " körülmények között dolgoztak. Az alagút ezen a szakaszon rendkívül szűk - alig 12 centiméterrel szélesebb, mint a
Egyszerre robbantak a londoni bombák by gergelysz [MNSZKorAP/DOC002509/001926]
-
Ausztria demokratikusan választott kormánya ellen. A példák felsorolását azzal folytatta a MIÉP-es városatya, hogy külföldi útjai során a főpolgármester rendszeresen szóba hozza a 4-es metró kérdését, és az EU-csatlakozással kapcsolatos kijelentéseket tesz. Például a berlini főpolgármester budapesti látogatásakor tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nizzai EU-csúcsértekezlethez fordul a csatlakozás meggyorsítása, menetrend-kidolgozása érdekében, mert különben megerősödik a magyarországi szélsőjobb. Demszky nyilatkozatait értékelve Bánovics Tamás megjegyezte, hogy a főpolgármester úgy viselkedik, mintha máris ő lenne Magyarország miniszterelnöke, pedig a népszerűségi listákon folytatódik pártja mélyrepülése. Marsi
Demszky kéjutazása [MNSZKorAP/DOC002330/001769]
-
ő ezt ugye megpróbálta minél kevésbé agresszívabb formában tálalni, ezért alkotta meg így ezeket a filmeket. Nem csinált belőlük sorozatot, mert az alkotógárda végül is majdnem ugyanaz, de mindegyik külön egész estés film. Tehát sorozatnak nem tekinthető. A klasszikus Disney azt mondta, hogy persze, megvalósítod az álmaidat és az leszel, aki akarsz ugye. Hamupipőkéből leszel a herceg felesége, nehéz sorsú Hófehérkéből úgyszintén, fabábuból leszel valódi kisfiú, tehát lehetetlen dolgok is valóra válhatnak, hogyha hiszel bennük. A Hihetetlen család című film az pont megfricskázza
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002913/000792]
-
igent. Az egyik helyi lakos így emlékezett vissza arra a napra, amikor a pár ellátogatott a faluba, hogy helyet válasszanak: " Mindketten azonnal megszerették a mi kis kocsmánkat. A Blazing Donkey sok párnak adott már feledhetetlen pillanatokat, és Billy Zane is azt mondta, hogy kedves és szeretni való hangulata van. Nálunk az a szokás, hogy minden pár, amely itt házasodik, választ magának egy virágot a kertből, amely csak az övé. Ez is nagyon megtetszett nekik. " A 25 éves Kelly Brook édesanyja egyébként csak néhány
Kelly Brook és Billy Zane kocsmában akarnak összeházasodni by viktoriag [MNSZKorAP/DOC002519/002618]
-
előre kell hozni, sőt mélyíteni kell a Széll Kálmán terv strukturális reformprogramjait. Szilágyi Béla tudósító: - A kormány a jövő héten tárgyalja azokat a lépéseket, amelyekkel pótolják az idei költségvetésből a gazdaság lassulása miatt kieső mintegy 100 milliárd forintot. Matolcsy György azt mondta, hogy a közgazdászok óva intették a kormányt a személyi jövedelemadó emelésétől, ehelyett a forgalmi adók hatékonyabb beszedését javasolták. Arnold Mihály, a Nemzeti Adóhatóság alelnöke emlékeztetett, évente 600 milliárd forintnyi áfát nem fizetnek be a vállalkozások. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arról
KOSSUTH - Krónika [MNSZKorAP/DOC002926/004223]
-
a világnak és mindenekelőtt persze Moszkvának. Aszlan Maszhadov csecsen elnök továbbra is hazájában tartózkodik. Ezt maga az érintett közölte a Lidove Novini című cseh napilap moszkvai irodájának adott exkluzív nyilatkozatában. Mellesleg maga Maszhadov telefonált valahonnan a Csecsenföld déli részéről és azt mondta, hogy az orosz sajtó álllításaival ellentétben, nem menekült és nem is szándékszik külföldre menekülni, és továbbra is otthonról irányítja fegyvereseit. Megítélése szerint a csecsenföldi konfliktusban új szakasz, vagyis a partizánháború időszaka kezdődött meg, de egyszer ennek is véget kell érnie. Ennek
Lapszemle - egyetlen csecsen sem fogja megválasztaqni saját hóhérát [MNSZKorAP/DOC002325/004055]
-
Amásodik karrier Bokor Pál Michael Jackson halála felszabadította a média által eddig kényes helyzetbe kényszerített rajongóit. Újra hallani dalait, amelyekhez foghatót zenei találékonyság, az énekhang és az előadásmód eredetisége tekintetében talán senki nem produkált a popzenében. A legkönnyebb azt mondani, hogy a kétségkívül excentrikus és infantilis fiatalember (most már csak az marad) önsorsrontó egyéniség volt, akit a tehetségén élősködő több ezer manipulátor tett tönkre idő előtt. Ez csak sablonszöveg. Ezzel szemben én Ba kács Tiborral értek egyet, aki szerint a kisgyermekek
Amásodik karrier by Bokor Pál [MNSZKorAP/DOC002403/001875]
-
vitatni fogják, hiszen az első polgári értelemben vett alkotmányt, éppen 48 márciusa-áprilisa teremtette meg, Áprilisi törvénykönyvként szokás ezt emlegetni. Mv: - Külön hangsúlyozta, hogy Nemzeti hitvallásnak nevezik ezentúl a preambulumnak, ennek van jelentősége Ön szerint? Kukorelli István: - Biztosan van, hiszen sokan azt mondják, hogy a nemzeti önbecsüléshez tartozik, de alkotmányjogászi fejjel gondolkodva, és összehasonlítva más európai államok preambulumával, bevezetőjével, például az EU-ban 14 állam alkotmánya tartalmaz ilyet, és egy olyan sajátos alkotmány áll elő, hogy a magyar a leghosszabb preambulum, és az egyik legrövidebb
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002944/003309]
-
helyettesítheti ez a kérdőív? Kukorelli István: - Igen, ismert az úgynevezett véleménynyilvánító népszavazás intézménye, ezt az elmúlt egy évben, amióta zajlik az alkotmányozás alkalmazni lehetett volna, mert más a közjogi relevanciája, az alkotmányosság nézőpontjából, mint egy ilyen közvélemény-kutatásnak. Mv: - Igen, de azt mondják, hogy már most több százezer kérdőív érkezett vissza pénteki állapotok szerint 800.000 válasz, azért ez is meglehetősen magas szám. Kukorelli István: - Egyetértek, ez egy ingyen állampolgári ismeretek óra, több millió állampolgárnak és ez nagyon fontos és az is nagyon fontos, hogy
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002944/003309]
-
a gyerekeket viszont úgy kellett elhúzni a színpad elől. A Palcsó-rajongók kis szájhúzással intézték el, hogy Caramel lett a végső győztes, a sírás-rívás, hisztéria elmaradt. Miután kiürült a színpad még mindig oda-oda tekintgettek, hátha feltűnik egy ismerős arc. Bakács erre azt mondaná, hogy ha eljönne egyszer a világbéke, olyan lenne, mint szombat este az Arénában. Tiefenthaler Eszter Fotó: Fábián Évi Mindenre elszántak a megasztárok Célegyenesben a megasztárok Megasztár: hárman hatot akarnak Megasztár: ne sírj értem, Ecuador! Ugyanazt a gázsit kapják a megasztárok Kósa
Megasztár: győzött a világbéke by esztert [MNSZKorAP/DOC002574/001570]
-
dolgozzon Brüsszelben, akiknek a fele külügyes, felel pedig más szakterület képviselője lesz. A csatlakozási tárgyalások lezárása, a koppenhágai csúcstalálkozó óta már megkapnak a magyar kormány képviselői minden szükséges iratot, dokumentumot, amelyet a tagállamok kormányainak postáznak. Gottfried Péter helyettes államtitkár erről azt mondta, hogy az előterjesztések ismerete komoly lehetőséget jelent a magyar kormány számára. Ha olyan javaslattal találnák szembe magukat a magyar szakértők, amely jelentős érdeksérelmet jelentene az ország számára, akkor kezdeményezhetnék az úgynevezett interim bizottság összehívását. Ez az Unió és a tagjelöltek jelenlegi
Áprilistól ingázik a kormány Brüsszelbe by bencegy [MNSZKorAP/DOC002506/007062]
-
szükség, mert az Európai Unió június közepéig adott haladékot Magyarországnak, hogy megoldást találjon az államháztartási hiányra. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában emlékeztetett arra, hogy 2004 óta az előző kormányok egyáltalán nem foglalkoztak a hiánycsökkentéssel. A társasági adóról pedig azt mondta, hogy nincs szó új, 30 százalékos kulcs bevezetéséről, csupán a meglévő módosításáról. Giró-Szász András: - A társasági adónál három lépcsőt gondol a kormány, egy 10 százalékos, egy 19 százalékos, ami eddig is volt, s ezen felül az energiaszektorra és a közműszektorra egy
Kossuth - Krónika [MNSZKorAP/DOC002944/002947]
-
második évfolyamát indította meg az ősszel. * * * A SZEMÉLYES TURIZMUS HASZNA - Személyes turizmusnak nevezik egyesek a polgármester utazásait. Egy, hogy sokat utazik, de mi haszna ebből a városnak? - Kispolgári megközelítése a dolognak azt hinni, hogy a polgármester utazása kirándulás. Ezzel szemben azt mondom, hogy nem mindig jókedvvel utazik a polgármester, nagyon sokszor a péntek-szombat éjszakája is rámegy. Ha egy-két miniszterrel- államtitkárral kell tárgyalni, akkor azt mondom, hogy elég nehéz kihívás, mert méltósággal, jó hatékonysággal képviselni egy udvarhelyi ügyet, nem kis dolog. Hiszem, hogy ezen
Szembenézni a kihívásokkal [MNSZKorAP/DOC002625/001194]
-
haszna ebből a városnak? - Kispolgári megközelítése a dolognak azt hinni, hogy a polgármester utazása kirándulás. Ezzel szemben azt mondom, hogy nem mindig jókedvvel utazik a polgármester, nagyon sokszor a péntek-szombat éjszakája is rámegy. Ha egy-két miniszterrel- államtitkárral kell tárgyalni, akkor azt mondom, hogy elég nehéz kihívás, mert méltósággal, jó hatékonysággal képviselni egy udvarhelyi ügyet, nem kis dolog. Hiszem, hogy ezen a területen is nagyot fejlődtünk 1996 után. Mert ha ma Magyarországon, akár Európában meg kell nevezni három erdélyi települést, Székelyudvarhely biztosan köztük van
Szembenézni a kihívásokkal [MNSZKorAP/DOC002625/001194]
-
azt még nem érti, hogy a kapott szeretet a kincs, ő csak csalódottan kérdi, hogy: " Kisautó miért nincs? " A mai napig érzem, hogy ez mekkora fájdalom lehetett Apámnak, és jó Anyámnak, kik lehozták volna nekünk az eget... Erre gondolj ha azt mondom, hogy nem szeretem az ünnepet, és ha te is ilyen életet éltél, akkor biztosan megérted.
by Gyula Bors [MNSZKorAP/DOC002210/014409]
-
nagyon nagy akadályai nincsenek. Másrészt érdemes azon elgondolkodni, hogy most a csapból is az folyik, hogy élethosszig tartó tanulás. Nem lenne szerencsés, hogyha ebbe a folyamatban rögtön az elején ezeket a gyerekeket, hát ilyesfajta kudarcoknak tennénk ki. Mv: - Tehát Ön azt mondja, hogy a mostani rendszer az jobb és kifizetődőbb, mint hogyha visszahoznánk ezt a buktatás lehetőségét? Majer József: - Nem, én azt mondom, hogy lehetőséget kell adni a gyerekeknek arra, a nélkül egyébként, hogy megbuknának, hogy időben elérjenek azokhoz a szintekhez, amelyek a
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002925/000286]
-
szerencsés, hogyha ebbe a folyamatban rögtön az elején ezeket a gyerekeket, hát ilyesfajta kudarcoknak tennénk ki. Mv: - Tehát Ön azt mondja, hogy a mostani rendszer az jobb és kifizetődőbb, mint hogyha visszahoznánk ezt a buktatás lehetőségét? Majer József: - Nem, én azt mondom, hogy lehetőséget kell adni a gyerekeknek arra, a nélkül egyébként, hogy megbuknának, hogy időben elérjenek azokhoz a szintekhez, amelyek a további fejlesztést lehetővé tennék. Ez azt jelentené, hogy picit kellene oldani ezt a nagyon merev, években gondolkodó szisztémát. Nem lenne ebből
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002925/000286]
-
pont a korábban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrözéseiről elhíresült Gyöngyöspatát választották. " Semmi közünk " a Szebb Jövőért Polgár Egyesülethez - mondta, az [origo] tudósítói azonban két, a polgárőr egyesület pólóját viselő férfit is láttak a táborban, akik éppen budit barkácsoltak, és azt mondták, hogy nem tagjai a Véderőnek, csak segíteni jöttek. Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka. További képekért kattintson a fotóra! " Én nem szeretnék konfliktust " - mondta a civilben karateoktatóként dolgozó, és egykor a francia idegenlégióban is szolgáló Eszes, aki a jelentős rendőri jelenlétet és
"Túl nagy volt a csend" - a váltóruhák hiánya miatt maradt el a Véderő tábora by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002480/003172]
-
hozzá, ugyanakkor nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, egyetért -e azzal, hogy csak az államnak van joga erőszakszervezeteket fenntartani, és végül csak annyit mondott, hogy " rosszul csinálják ". Eszes magukat " pártsemleges katonai hagyományőrző mozgalomként " határozta meg, a táborról pedig többek között azt mondta, hogy azt olyan fiataloknak ajánlja, akik " otthon ülnek a számítógép előtt, és nyomják a chatet ". A résztvevőknek sátrat, hálózsákot és hideg élelmet kellett magukkal hozniuk. A Véderő ideiglenes parancsnoka külön kihangsúlyozta a katonai ruhák fontosságát. " Nem fekete ruha, nem gárdista sál
"Túl nagy volt a csend" - a váltóruhák hiánya miatt maradt el a Véderő tábora by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002480/003172]
-
táborában. További képekért kattintson a fotóra! A temető melletti véderős gyülekező pontnál például a rendőrök nem engedtek fel a dombra vezető útra egy csapat táborba igyekvőt, mondván, erre kaptak utasítást. Az árpádsávos jelvénnyel dísztett kocsin érkező táborlakók az [origo] -nak azt mondták, hogy nem értik, miért nem mehetnek fel, hiszen csak nemrég jöttek le onnan a felszerelésükért. " Akkor esetleg ha most bugyiban itt grasszálnék, az nem lenne közbotránkozás? " - kérdezte az őt igazoltató rendőrtől nem sokkal később a domboldalon lévő táborhelynél egy terepszínű ruhába
"Túl nagy volt a csend" - a váltóruhák hiánya miatt maradt el a Véderő tábora by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002480/003172]
-
betiltaná a félkatonai szervezeteket. Több embert előállítottak a rendőrök. További képekért kattintson a fotóra! Volt olyan is, aki azonban a Véderővel volt elégedetlen. Még a rendőrségi intézkedések előtt az [origo] tudósítói találkoztak egy férfival a Véderő által megjelölt gyülekezőhelyen, aki azt mondta, hogy érdeklődőként kereste fel a szervezetet. " Komolyabb dologra számítottam " - mondta az éppen távozó férfi, és hozzátette, hogy egyelőre " nem tudja hová tenni ezt az egészet ". A férfi, aki állítása szerint egykor katona volt, elsősorban a kiépítetlen táborhelyet kifogásolta, mondván, hogy az
"Túl nagy volt a csend" - a váltóruhák hiánya miatt maradt el a Véderő tábora by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002480/003172]