171,426 matches
-
endrek A kárpótlási jegyek bevonását tervezik Ismét a Forrás Rt. részvényeit ajánlja majd cserébe az állam a megmaradt kárpótlási jegyekért, a Népszabadság értesülései szerint. Az állami privatizációs társaság a tavalyi jegybevonási akciónál még azt mondta, hogy nem tervez a jövőben hasonló mértékű akciót. A forgalomban lévő kárpótlási jegyeknek akkor mintegy a felét sikerült bevonni, a becslések szerint még 4 milliárd forintnyi papír van a piacon. Ezeket a jegyeket a korábbi tervek szerint földárveréseken, önkormányzati lakásvásárlásokkor vagy
A kárpótlási jegyek bevonását tervezik by endrek [MNSZKorAP/DOC002591/002224]
-
túrának a tapasztalata, és akkor attól kezdve, egyre több asztmást vállaltam be, illetőleg egyre több segítő jött, akikkel megcsináltuk ezt közösen. Azért úgy csináltam, hogy tehát nem egyből lejöttem ide, hanem konzultáltam sportorvossal, tüdőgyógyász-szakorvossal, hogy ő mit mond, és mindegyik azt mondta, hogy szerinte nyugodtan megpróbálhatom, nem valószínű, hogy befulladástól kell félni, sprayt kell az embernek vinni magával, hogyha valami gond van, akkor befújni, és hát ők is bíztattak, hogy hát ezt érdeme megcsinálni, egy dolgot kértek csak, hogy ő nekik ne kelljen
MR1 - Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002932/002122]
-
hát ezt érdeme megcsinálni, egy dolgot kértek csak, hogy ő nekik ne kelljen lejönni. " Rip.- Itt visszaértünk a kiindulópontra, hát ha nekem ezt mondják, én nem jövök le, így most eltelt majdnem három óra azt hiszem, akkor én lehet, hogy azt mondom, hogy majd kint megcsinálom a mezőn. Önök, hogyan szánták rá magukat? " Mi harmadszor vagyunk itt, nekünk igazából a Fanni volt az inspiráció, a lányom, aki asztmás és igazából ez egy gyógyító célzattal kezdődött, most harmadszor vagyunk, de most már egészségesen is
MR1 - Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002932/002122]
-
Teljesen magánkezdeményezésre csinálják, vagy orvossal is konzultálnak erről, vagy ez hogyan történik? " Először ki lett találva a dolog, hogy belekezdünk, aztán egy amikor mentünk az orvoshoz, akkor természetesen lett mondva neki is, hogy ő ehhez mit szól, vagy helyesli -e, azt mondta, hogy mindent meg kell próbálni, ő ezt helyesnek tartja, tehát nyugodtan próbáljuk meg, kitartóak leszünk. " Telef: - Az unokám ötesztendős. Van egy ilyen allergiája, ugye a parlagfű meg a kültéri gombákra és akkor hát ugye ezzel meg is barátkozott a gondolattal, mert
MR1 - Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002932/002122]
-
típusú tünetek dominálnak. Tehát ez egy úgynevezett allergiás menetelés. Az allergiás nátha nagyon gyakran együtt jár asztmával, körülbelül 75-80 százalékban, ami egy igen elképesztő adat, mert valóban amíg csak az orrfolyás, tüsszögés, orrviszketés tünetei dominálnak, akkor megnyugszanak a szülők és azt mondják, hogy a gyermekemnek ugyan allergiája van, de nem asztmás. Azonban, hogyha készít az ember egy légzésfunkciós vizsgálatot, vagy egy provokációs próbát, akkor azt látjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek a nagy része bizony hajlamos asztmára, vagy éppen már asztma közelében, vagy éppen
MR1 - Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002932/002122]
-
legfontosabb kérdése persze az, hogy elfogadják, beteg a gyerek, csak éppen ne lássam, legyen tünetmentes, ne kínozza a gyereket. El lehet érni egy ilyen tünetmentes állapotot? Dr. Pálfi Andrea: - Ez a cél, és ezt el is lehet érni. Én nem azt mondom, hogy minden esetbe, az esetek 95 százalékában, az egyensúlyi állapotot el lehet érni, mit jelent az, hogy egyensúlyi állapot, mi ezt így szakmai berkekben kontrollált állapotnak szoktuk hívni. Rip :- Nem köhög, nem tüsszög, nem fullad. Dr. Pálfi Andrea: - Nincsenek éjszakai tünetei
MR1 - Vendég a háznál [MNSZKorAP/DOC002932/002122]
-
a konkrét értéke a könyvből kiolvashatók. Nincs jó helyzetben. A MAFILM Rt. hat kft.-ből álló holding, egy kft.-t kivéve, az Audit, mindegyik veszteséges, így az Rt. is veszteséges. Riporter :- Mekkora az Rt. adósságállománya összességében, és hány kft. az, amelyik - tehát azt mondta, hogy szinte mindegyik veszteséges? Sipos Kornél :- Az rt. adósságállomány, mondjuk 300 millió forint, összesen van hat kft. ebben a pillanatban, de három az a fontos kft., ami a filmgyártással foglalkozó kft.-nk: a MAFILM-Rent, ami technikai eszközöket ad bérbe, kamerát, lámpát. Van
Mi lesz veled MAFILM? [MNSZKorAP/DOC002328/000926]
-
az már csak hab a tortán. Riporter :- Akkor tehát nemcsak a MAFILM-et kellett visszaállamosítani, hanem a filmkészítést, azt is egy ilyen folyamatnak a részesévé kellene tenni? Tehát akkor az állami film megrendelésére számítanak? Sipos Kornél :- A filmkészítést nem szabad. Én azt mondom, hogy a filmra költendő állami pénzről beszélve, hogyha lehetne célzottan támogatásokat kiadni, hogy mondjuk úgy megszavazni mondjuk a Mozgókép közalapítványnál, vagy a Nemzeti Kulturális Alapnál vagy az ORTT-nél úgy kiírni pályázatokat, hogy mondjuk az 50 millió forintos támogatásból 30 milliót a
Mi lesz veled MAFILM? [MNSZKorAP/DOC002328/000926]
-
Kilencből csak négy maradhat Egyesítené a fővárosi kórházak gazdálkodását, egységes vezetést alakítanak ki ezeknél az intézményeknél. Szentes Tamás, Budapest egészségügyért felelős új főpolgármester-helyettese a Népszabadságnak a problémákról szólva azt mondta, hogy egyes helyeken az eszközökből van kevés, máshol orvosból, vagy éppen a közfinanszírozás hiányzik. Szentes Tamás szerint első lépésben meghatározzák, hogy milyen feladatai vannak a fővárosnak az egészségügyi ellátásban és ehhez milyen ellátórendszere van szükség. A fővárosi egészségügyet egységes koncepció mentén
Kilencből csak négy maradhat [MNSZKorAP/DOC002380/003341]
-
rendezvényen egy külön drogutcában lehetett a különböző kábítószereket megvásárolni, itt lakókocsik álltak, ezekre volt kiírva, hogy hol mit lehet kapni - mondta. " Amikor a rendőrök megjelentek, a szervezők egy piros léggömb felengedésével jelezték egymásnak a razziát " - mondta a szóvivő. A fesztiválról azt mondta, hogy az idén is az igardadpusztai völgyben, egy 50 hektáros területen rendezték meg, ugyanolyan beléptető kapuk, nagyszínpad és sátrak vannak itt is, mint bármelyik zenei fesztiválon. A szervezők lovas járőrökkel biztosították a helyszínt, és a völgyben saját egészségügyi szolgálat is működött
Négy drogdílert kaptak el az Ozorai Fesztiválon by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002483/002937]
-
legismertebb ember, akit terrorizmussal vádolnak. A vádirat szerint Budaházy és társai 2007-ben egy Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot hoztak létre abból a célból, hogy országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen elkövetett Molotov-koktélos támadásokkal és robbantásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket. Budaházy az első tárgyaláson azt mondta, hogy szerinte politikai cselekményeket tettek a vád tárgyává, illetve az ügyészség rongálást akar terrorizmusnak minősíteni. Terrorcselekménnyel fenyegetés gyanújával indult nyomozás az ellen a nyugalmazott rendőr ellen is, aki az idén nyáron, a rendvédelmi szakszervezetek tüntetéseinek idején azzal fenyegette meg Lázár János
Fellélegezhetnek október 23. egyenruhás jogtiprói by kovacs1aron000 [MNSZKorAP/DOC002481/002974]
-
feszegetni a padlószőnyeget vagy a vécéhátlapot. DI.: Hát azt nem úgy kell, hanem meg kell kérni a tulajdonost, mert hiszen... Mv.: Ő adja a szerszámot hozzá. DI.: Igen... Nem, hát feszegetni nem szabad, mert hátha a kezünkre ütnek, de én azt mondom, hogy ha a tulajdonosnak nincs semmi rejtegetnivalója, akkor őt meg lehet kérni erre. Ha viszont valamire nem hajlandó, akkor ott gyanús, tehát akkor inkább azt hagyjuk. Körülmegyünk, megköszönjük szépen és akkor elmegyünk. Mv.: MIndenképpen beszéljünk közös képviselővel, kérjünk számlákat, ugye közüzemi
Napközben [MNSZKorAP/DOC002899/002164]
-
mondjuk segíthet az, hogyha jelzáloggal lehet terhelni egy-egy lakást, hogy ha valaki nem akar vagy nem tud fizetni. SÁ.: Természetesen, a bankoknak vannakmár olyan termékeik, amik kifejezetten panelhitel felújításra szakosodtak és ehhez kapcsolódóan adják. R.: Az adás előtt beszélgettünk és azt mondta, hogy a remény azért itt is részben vagy egészben az Unióban van. Elképzelhető az a következő öt évben, hogy az Uniótól még bármilyen jogcímen, de pénzt kapjunk arra, hogy mondjuk ezeket a panel lakótelepeket tömbszerűen, városrészszerűen felújítsuk, korszerűsítsük? SÁ.: Hát kénytelen
Napközben [MNSZKorAP/DOC002899/002164]
-
EB) kérdéseire a jövő héten választ is tud adni, amikor személyesen találkozik José Manuel Barroso bizottsági elnökkel. Az EB kedden jelentette be, hogy három ügyben kötelezettségszegési eljárást indít Magyarországgal szemben. Orbán már a német Bild Zeitung bulvárlapnak adott nyilatkozatában is azt mondta, hogy a kormány kész a jegybanktörvény módosítására, és nyitottnak mutatkozott a Bizottság által felvetett másik két kérdés megvitatására is. A jegybanktörvénynek azért van különös jelentősége, mert az EB ennek a módosítását szabta az IMF-fel és az EU-val folytatott hiteltárgyalások megkezdésének feltételéül
Így indulhatnak el gyorsan az IMF-tárgyalások by galambos1ma305 [MNSZKorAP/DOC002602/000775]
-
csoportban, és szépen búcsúzik a tornától. Ehhez képest az irakiak nyitásként lelépték a favoritnak tartott portugálokat, azzal a lendülettel tovább is jutottak a csoportból, majd pedig a negyeddöntőből is győztesen kerültek ki Ausztráliával szemben. Ilyen előzmények után immár nem lehet azt mondani, hogy esélytelenként lépnek pályára az elődöntőben Paraguay ellen, és a futballválogatott egy éremszerzéssel történelmet írhat, hiszen Irak az eddigi ötkarikás játékok során mindössze egyetlen bronzéremmel rendelkezik, még 1960-ból. A paraguayi védőknek elsősorban a két Mohammedre, Emadra és Hawar Mullára kell odafigyelnie
Dél-amerikai focidöntő is kialakulhat Athénban by palj [MNSZKorAP/DOC002411/001394]
-
internet szabadságáról elhangzott beszédével, először vált a világháló sorsa a diplomácia részévé. Mv: - Itt van velünk a vonalban Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő. Jó reggelt kívánok! Tálas Péter: - Jó reggelt kívánok! Mv: - Az amerikai külügyminiszter asszony ebben a beszédében többek között azt mondta, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni magát a kibertámadásoktól. Valóban számíthatnak az Egyesült Államokban ilyen támadásokra és ha igen, akkor elsősorban milyen területeken, gazdasági vagy politikai területen? Tálas Péter: - Valóban voltak ilyen cyber-támadások nemcsak az Egyesült Államok, de más államok
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002907/004427]
-
Kossuth Rádiót hallgatnak, ez a délutáni műsor, a Közelről. A következő tíz perc a tudományé. Köszöntöm a Kedves Hallgatókat, a mikrofonnál Lukácsi Béla. Hát lehet, hogy több lesz egy picit, mint tíz perc. Nem tudom jó kifejezést találtam -e, amikor azt mondom, hogy digitális pszichológus. Mindenesetre mától kezdve, hogyha rákattintunk a psychogalaxy.hu-ra, akkor részt vehetünk az ország pszichológiai tesztjében. És hát nem feltétlenül azért, mert hogy van valami lelki bajunk - amúgy kinek nincs kisebb-nagyobb -, hanem azért, mert szeretnénk magunkat jobban megismerni, mert bizony
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002938/001646]
-
kéthavi díjnak megfelelő összeg, másfél millió forint illeti meg. " A Csécsei Béla, volt polgármesterrel kötött megbízási szerződés alapján az önkormányzatot összesen 8 millió 352 128 forint kár érte " - olvasható a jelentésben. " Milliárdokat hozó tanácsok " Csécsei Béla tavaly novemberben a szerződésről még azt mondta, hogy csak az önkormányzat számára elvégzett feladatok után kap pénzt, " legfeljebb " havi 750 ezer forintot. Csécsei azt állította, hogy díjazást pedig utólagos elszámolás alapján kap, de a szerződés részleteit akkor nem volt hajlandó elárulni. Idén márciusban, amikor az új, fideszes polgármester
8 milliót vitt el az expolgármester bombabiztos szerződése by szabo1andra602 [MNSZKorAP/DOC002479/001456]
-
embereknek " - így kommentálta 2009 szeptemberében Esztergomban Orbán Viktor Fidesz-elnök azt a látogatása idején zajló több száz fős megmozdulást, amelyet Meggyes Tamás akkori polgármester ellen szerveztek. Egy fél évvel későbbi interjújában a pártelnök konkrétan is megvédte az ellentmondásos városvezetőt, Esztergomról pedig azt mondta: hogy a várost az ország egyik fontos, szimbolikus jelentőségű településének tartja, ezért kiemelten figyel rá. Ezt a kiemelt figyelmet hiányolja hónapok óta a város vezetését tavaly októberben átvevő független Tétényi Éva, aki az önkormányzati választáson elért kétharmados győzelme óta harcban áll
Messziről nézik Orbánék az esztergomi helyzet durvulását by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002480/002820]
-
a pincekönyvével, azt a választ adta, hogy a pincekönyv eltűnt. Az egri borászokat és termelőket lesújtotta Vincze Béla esete, ezért az összes egri bor felülvizsgálatot kérték. - mondta Simon József, az Egri hegyközség elnöke. Simon József: - Az egri borászok nevében én azt mondom, hogy állunk elébe minden vizsgálatnak, és most már mi kérjük a boraink vizsgálatát, hogy nézzék meg mindenki forgalomban lévő borát, akár szúrópróbaszerűen, akár az összeset, tehát ez nem divat az egri borvidéken és úgy gondolom, egy magyar borászatban sem. Vincze Béla
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/001568]
-
egy nagy beszélgetés, hogy ár-értékarányt tekintve, nem elég versenyképesek a jó minőségű magyar borok? Jók, de drágák, hogy egyszerű legyek. Mészáros Gabriella: - Ez kétségtelenül így van, de ez higgye el, nem azon múlik, hogy a termelő a hasára üt és azt mondja, hogy igen az én boromat 8.000 forint alatt nem fogom eladni, ahhoz, hogy az ember tényleg jó minőségű bort készítsen, ahhoz nagyon-nagyon sok mindenre szükség van, kézi munkaerőre, nagyon jó felszerelésre, tehát ez egyértelmű, hogy nem lehet jó minőségű bort nálunk
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/001568]
-
kinevezni Egervári Sándort, akinek egy felkészülési meccs állt a rendelkezésére a kvalifikáció rajtja előtt. A játékosok teljesítménye egyedül a finnek elleni hazai összecsapáson (0-0) okozott csalódást Csányinak, mert kívülről úgy látta, hogy nem küzdöttek megfelelően. A 2014-es világbajnoki szereplés esélyeiről azt mondta, hogy ugyan ő már megválasztása idején is a 2016-os Eb-szereplést ígérte meg, ez nem jelenti azt, hogy lemondana a vb-kijutásról. Úgy látja, nagyon nehéz csoportba került a válogatott, de jövő őszre összeállhat egy olyan csapat, amely eséllyel veszi fel a harcot
Az MLSZ-elnök szerint egyre jobb a magyar foci by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002559/002537]
-
Michael DeCesare és Todd Gebhart alelnökök veszik át. DeWalt, aki a felvásárlást megelőzően a McAfee elnök-vezérigazgatójaként dolgozott, továbbra is az igazgatótanács tagja marad. DeWalt továbblép, hogy új lehetőségeket keressen - kommentálta a távozás hírét Joris Evers, a McAfee szóvivője. " Dave mindig azt mondta, hogy szeretne újra vezérigazgató lenni, ezért valószínű, hogy hasonló pozíciót fog megpályázni egy, a McAfee-val nem komkuráló cégnél " - tette hozzá Evers. DeWalt távozását megelőzően hangsúlyozta, hogy a McAfee remekül működik. " Jó kezekben hagyom a McAfee-t " - olvasható a közleményében. " Rekord negyedévet zártunk
Lemondott a McAfee vezérigazgatója by Dávid Imre [MNSZKorAP/DOC002310/016647]
-
a lányok egy cédulát tettek belülről az autó szélvédőjére, amely arra figyelmeztetett: ne nyissák ki az ajtót, mert méreg van az autóban. A rendőrség vasárnap közölte, hogy gyilkosságra utaló jelet nem találtak. Szabó János, a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese vasárnap azt mondta, hogy a csomagtartóba meszet és sósavat találtak egy vödörben. A két anyag keveredéséből mérgező gáz jön létre, amely megtöltötte az autót.
Vizsgálják, voltak-e segítői az öngyilkosságot elkövető lányoknak by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002481/001111]
-
és 51 százalék a Gazpromé. A NEGP felügyelőbizottságának elnöke tavaly március óta Gerhard Schröder volt német kancellár, évi 250 ezer eurós fizetéssel. Kancellársága végén, 2005 októberben a német kormány kezességet vállalt a Gazprom egymilliárd eurós hitelfelvételéért, de Schröder tavaly áprilisban azt mondta, hogy nem volt tudomása a kezességvállalásról.
Magyar cégért kaphat orosz földgázt az E.ON by annam [MNSZKorAP/DOC002594/001385]