171,426 matches
-
erről az Európa-bajnokságról. " Sajnos azt kell mondanom, hogy egyelőre ott tart a dolog, hogy nincs megállapodás a televíziókkal, tudomásom szerint a spanyol szervezők igen erősen munkálkodnak azon, hogy legyen, de egyelőre még nem tudják azt mondani, hogy lesz. " Rip: - Merthogy azt mondják, hogy megközelíthetetlen a helyszín. " Nyilván közúton megközelíthető. A televíziónak a felszerelését, azt többnyire nem repülővel szállítják vagy helikopterrel, hanem kamionokban, tehát biztos vagyok benne, hogy megközelíthető. Ugyanakkor én vitatkozni nem tudok, ebben nem ismerem az egyéb műszaki paramétereket. A spanyol állami
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002937/000981]
-
2010-05-30 MR1 - Vasárnapi újság A szocialisták nem szavazták meg a kormányprogramot. Szerintük a Fidesz és a KDNP a nemzeti szemfényvesztés programját tette le az asztalra. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormányprogram nem ad választ egyebek mellett arra, mikorra, miből, hogyan kívánja megvalósítani a célokat. Lendvai Ildikó az MSZP elnöke úgy látja, hogy a kormányprogram együttműködési keretet hirdet de elkészültének módja nem ez, hanem a diktátumok szellemét idézik.
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002892/001372]
-
egyébként először kért bocsánatot, mert pár héttel ezelőtt azt állította, 1996-ban Boszniában golyózáporban érkezett a reptérre, miközben ebből egyetlen szó sem volt igaz, mert gyerekek fogadták őt virággal. Barack Obamát azért érte legutóbb kritika, mert a hétvégén egy választási gyűlésen azt mondta, hogy a munkanélküliség és a nehézségek elől menekülő kisvárosi emberek a vallásba és a fegyvertartásba menekülnek. Az ilinoi szenátor a mostani vitában az emiatti kritikákra reflektálva azt mondta, a mai amerikai politika egyik tipikus problémája az, hogyha valaki nem pontosan fejezi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002920/002747]
-
önkritikát is gyakorolt, amelyben saját felelősségét is elismerte, amelyet a sajtón keresztül már korábban megerősített. A tulajdonos nem fogadta el a vezetőedző szakmai beszámolóját. A klubvezetés megköszönte a tavalyi bajnokságban elért bronzérmet, valamint a nemzetközi kupaszereplést. " Egervári Sándor az MTI-nek azt mondta, hogy tartja magát a klubbal kötött megállapodáshoz: a szakember úgy tudta, hogy a váltást pénteken hozzák nyilvánosságra, ezért ő csak ezen a napon nyilatkozik erről a témáról. Hat gólt rúgott a Győr a Ligakupában
Egervári távozik a győri futballcsapattól by balazsd [MNSZKorAP/DOC002551/001774]
-
így lehet elhárítani úgynevezett " sötét szándékú országok " nukleáris fenyegetését. Washingtonban ilyen országokként általában Észak-Koreát és Irakot emlegetik, erre hivatkozva határozták el egy országos rakétavédelmi rendszer létrehozását. Az orosz kormányfő szerint Moszkvának most nincs oka arra, hogycsapást mérjen Afganisztánra. Mihail Kaszjanov azt mondta, hogy félreértették az orosz politikusok kijelentéseit. A Kreml korábban felvetette a támadás lehetőségét afganisztáni célpontok ellen, ahol Moszkva szerint csecsen harcosokat képeznek. Közlekedési hírek: Lezárták a vasúti pályát Zalalövő és Zalaegerszeg, valamint Zalalövő és Körmend között. Ezeken a szakaszokon vasárnap estig
Hírek - Kossuth 09.00 [MNSZKorAP/DOC002327/001830]
-
majd a problémára. Zay Andrea, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondása szerint a kiporzást az okozza, hogy a technológiaváltás miatt megszűnt a IX-es és X-es tározók vízborítása, és a szél felkapja a vörösiszapport. Tili Károly polgármester pénteken azt mondta, hogy a port a szél az utakra hordta, és az egész környék úgy nézett ki, mint 2010. október 4-én, a katasztrófa napján. A harminc lakosú Lőrintepusztáról a gyerekeket nem is merték iskolába engedni a szüleik - tette hozzá. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából
Tervet ígérnek a vörös por ellen a kolontáriaknak by berta1katal215 [MNSZKorAP/DOC002482/002311]
-
rendelkező ember vagy akár egyesület feladata kell legyen. Mancs munka közben Egyes vélemény szerint, ha a kutya nem talál meg mindenkit képzetlensége miatt, a romeltakarításnál előfordul, hogy életét veszti az aki addig ott feküdt. Hibáztatható a kutya ez ügyben? Lehet azt mondani, hogy a kutya ölte meg? Az biztos, hogy valamilyen szinten hibázott, de ha abból indulunk ki, hogy a kutya semmilyen más szándékkal nem kutat azon a helyen mint a segítségnyújtás, akkor szó sem lehet gyilkosságról! Gyilkolni előre megfontoltan, gonosz szándékkal lehet
Mentőkutyák - végzettséggel vagy anélkül? by belak [MNSZKorAP/DOC002435/000165]
-
már pedig jó részüknek ez a célja, akkor állami oldalról pedig az a fontos, hogy biztonságban végezhessék ezt a munkát. Mv: - Azt hiszem, nagy horderejű változás, hogy megszűnik a Nemzeti Civil Alapprogram. Mi lép a helyébe? Latorczay Csaba: - Én nem azt mondanám, hogy megszűnik. Mv: - Átalakul. Latorczay Csaba: - Hanem értékeit megtartva, ez a civil döntéshozatal elvét megtartva, átalakul egy nagyobb fajta függetlenség mentén, és más jellegű támogatásokat is biztosítani fog, nem feltétlenül csak kizárólag azt kell tenni, amit eddig végzett, hogy apró pici
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002903/002525]
-
egy himnusz, nem kezdek rögtön őrjöngeni. Szusszanásnyi szünet nem árt ilyenkor, s teszem ezt most, az ominózus magyar parlamenti, székelyhimnuszos Elnök-beiktatás kapcsán is. Szusszantam egyet, mielőtt szisszennék. Vártam, hátha az a szinte-költő, aki a parádét vezényelte, egyszer csak észbe kap, azt mondja, hogy " grácia szegény fejemnek, én egy másik szö-betűset akartam, a Szózatot, de mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy válaszrímet kerestem a Fidesz hívórímre, hogy majd ezzel köszöntsem a jogos székébe visszatérő Házelnököt, a szék miatt jött a nyelvemre a székely, abból
Székely himnusz by Vári Attila író [MNSZKorAP/DOC002403/003163]
-
amíg Kölcsey meg nem írta a Himnuszt. - A katolikusoké a Boldogasszony Anyánk és az, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva, a 90. zsoltár volt - mondta. Neki jobban hittem, mint a szomszédnak, aki azt mondta, hogy Csaba királyfi krónikása írta a székelyhimnuszt, s többek között elmagyarázta azt is, hogy Abesszínia valójában ősi székelyföld, s Habos-hon az igazi neve, a nagy vízesések miatt, s hogy a Nílus Nyelős lenne a mai nyelvben. Ugorgyunk, mondaná Nyilas Misinek Pósalaki
Székely himnusz by Vári Attila író [MNSZKorAP/DOC002403/003163]
-
hintáztunk, mi lombáztunk. Mi nem a padlásról hoztuk le a tojást, hanem a héjba mentünk, mert a tikok a héjba mentek tojni. És nagyon szereti hogyha úgy beszélek ahogy régen beszéltek. Ha arra gondolok, hogy mikor még élt édesanyám, és azt mondta, hogy Jaj Marim, úgy gondótam, hogy lemenek hozzátok. HÁt az a lemenek az annyira szép. Mv.: - Tehát www.vasihegyhat.hu. Itt barangoltunk az imént.
MR1 - Hajnal-táj [MNSZKorAP/DOC002903/003551]
-
kérdésben egyedül vállalta az MKP azt, hogy megszavazza az önkormányzati pártokkal, ez volt az árulás, az úgymond árulás az MKP részéről, az MKP új vezetése részéről, akik a többi ellenzéki párttal, tehát ezeket azonban sokféleképpen lehet értelmezni és elfogulatlan elemzők azt mondják, hogy egy kisebbségi párt ilyen nehéz helyzetben, amiben most az MKP van, amikor tudatosan ki akarják szorítani a politikai életből az úgymond etnikai párt, az etnikai magyar pártot, akkor valóban itt sokféle szempontot kell mozgósítani. Sokféle eszközt kell mozgósítani, ahhoz, hogy
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/002358]
-
rombolja szét ez a bűntény. Engem az érdekelt, hogy fura módon ennek a bűnténynek a hatására a megváltozó életükben hogy találnak egyre inkább egymásra és szigetelődnek el egyre inkább a környezetüktől. R. :- A szakmai zsűri, miután kiemelte a maga filmjét azt mondta, hogy a befejezés mérhetetlenül rudva volt, hiszen majd azt, aki megerőszakolta a testvért, azt hátbalövik és ezzel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Mátyási Áron: - Hát erre azt tudom mondani, hogy én ezt a jelenetet találtam ki gyakorlatilag először a filmben, ez
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001176]
-
is durva. Nem tartom követendő példának, de nem akartuk szépelegve elsimítani, elpuhítani a dolgot. R. :- Megnyerte filmjével a Filmszemlét, de ugyanakkor kapott a diákzsűrítől is egy különdíjat, és most, amikor várakoztam magára, akkor a nyakába borult egy hölgy, a ki azt mondta, hogy a Lengyel Intézettől van, elejétől kezdve végigkönnyezte a filmet. Mit kezd ezekkel a különböző díjakkal, vagy egyáltalán mi a fontos, hogy a szakma elismeri magát, vagy az egyetemisták, főiskolások adják ezt a díjat, vagy vannak ezek a nagyon megható privát
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001176]
-
az MBH-val közös csoportot hoztunk létre, amikor az antraxos történetek és a Kóka volt miniszter úr háza, illetve Csintalan Sándor elleni támadás bekövetkezett. Ez a csoport végzi a felderítő munkát. Részleteket ebből még nem szeretnék nyilvánosságra hozni. Mv.: - Az előbb azt mondta, hogy konkrét személyek kerültek látókörbe. Bencze József országos rendőrfőkapitány: - Így van. Mv.: - Tehát még nem ezzel a szervezettel kapcsolatos személyek? Bencze József országos rendőrfőkapitány: - Nyilván ezzel a szervezettel kapcsolatban is kiterjesztett felderítő munka folyik. Mv.: - Tehát közelebb vannak ehhez a szervezethez
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002917/000727]
-
mekkora készlet áll rendelkezésre azokból a gyógyszerből, amelyek képesek az influenzavírus szaporodását gátolni. Az ellenzéki képviselő szerint készleteink csekélyek nemzetközi összehasonlításban, főleg abból a készítményből, amely ott kell, hogy legyen az embereknél, amikor a vírus megjelenik. Székely Tamás egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a kormányzat felülvizsgálta az antivirális szerek és az influenza szövődményeit elhárító gyógyszerek készleteit. Hozzátette: beszerezték azokat a szereket, amelyekből nem volt elég készleten. SZDSZ: abszurd az ügyészség indoklása Gusztos Péter (SZDSZ) azt mondta: Tatabányán " egészen elképesztő feliratok jelentek meg egy
Átlátható intézkedéseket kíván az ellenzék [MNSZKorAP/DOC002370/001664]
-
Lévai Zsuzsának is szól, hanem hát azért is, mert ahogy nőnek az árak és nő a nem fizetkő száma, nyilván a kintlévőség, a veszteség is nőhet. Tehát tulajdonképpen saját maga barátja a szolgáltató, amikor effajta alapítványba vagy számlaszámra befizet és azt mondja, hogy mindenképpen megpróbálom megtartani a szolgáltatót, hogy valamiféle fizetési hajlandóságot ő még mutasson. Az ELMŰ-nek mi a koncepciója, az elektromos számlák azért lényegesen nagyobbak, mint a vízdíjszámlák, tehát gondolom, hogy a kintlévőségük is évről évre egyra nagyobb. Boross Norbert, az ELMŰ
Napközben [MNSZKorAP/DOC002943/000035]
-
valamilyen kamattal működő részletfizetési kedvezményt ad az ügyfélnek. Ez általában akkor segítség, hogy ha valamiféle jövedelemmel azért rendelkezik az adott család és csak egyfajta átmeneti fizetési nehézségről van szó... Mv. :- Hol húzzák meg a határt, tehát... tehát mi az, amikor azt mondják, hogy most már nem. Mondjuk ha valaki lopja az áramot és ez kiderül egy ellenőrzésnél és ő kér aztán mindenféle segítséget, akkor ez már kizáró tényező? Boross Norbert, az ELMŰ kommunikációs igazgatója: - Természetesen az áram lopása vagy bármilyen energiafajta lopása egy
Napközben [MNSZKorAP/DOC002943/000035]
-
áramot és ez kiderül egy ellenőrzésnél és ő kér aztán mindenféle segítséget, akkor ez már kizáró tényező? Boross Norbert, az ELMŰ kommunikációs igazgatója: - Természetesen az áram lopása vagy bármilyen energiafajta lopása egy teljesen más kategória, hiszen az üzletben sem lehet azt mondani, hogy ha nincs pénzem hitelre, akkor nyugodtan ellophatok bármit, ez kizáró ok. Azt gondoljuk és azt látjuk azonban, hogy ha valaki foglalkozik az adósságkezelés ügyével, tehát felkeresi a szolgáltatót és valamiféle jövedelemmel rendelkezik, akkor van remény, van lehetőség arra, hogy az
Napközben [MNSZKorAP/DOC002943/000035]
-
de tudom, hogy a gázműveknél is hasonló a helyzet, tehát egyedi részletfizetési megállapodásra is minden közműszolgáltatónál lehetőség van. Mv. :- Skultéti úr, mit prognosztizál erre az évkezdésre, és mi van akkor, hogy ha valaki január-februárban nem lép, mert hogy Lévai Zsuzsa azt mondta, hogy február 28-áig kell beadni a papírokat. Akkor hatályát, érvényét veszti a támogatás lehetősége, ha valaki lekésik erről? Skultéti József, a Főpolgármesteri Hivatal szociálpolitikai ügyosztályvezetője: - Hát jelen helyzetben a fővárosi rendelet alapján kell elárnánk és a fővárosi rendelet szerint is február végéig
Napközben [MNSZKorAP/DOC002943/000035]
-
kerülnek ki, akik nehezményezik, hogy az elnökség még csütörtökön döntött a jelölt személyéről. Gyurcsányt azok is támogatnák, akik úgy vélik: az ő személye alkalmasabb arra, hogy a 2006-os választáson kiálljon Orbán Viktor ellen egy vitára. Kiss Péter pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy azt szeretné, ha több jelölt közül választhatnának szombaton, így az MSZP kongresszusa elé már csak egy jelölt állna. " Remélem, hogy több jelölt közül fogunk szombaton dönteni, többes jelölésben, de azt is remélem, hogy a jelölés ezzel lezárul és onnan már
Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet by dorak [MNSZKorAP/DOC002470/001406]
-
Óvszert, amiatt, mert ugye a betegségek ellen is véd. " Rip: - Miért nem választották a tablettát? " Károsítja az egészséget a tabletta. " Rip: - MI a véleményetek az abortuszról, mint megoldásról? " Nem tudom, hát mondjuk, ha én most teherbeesnék, akkor nyilván, akkor én azt mondanám, hogy abortusz. " Rip: - Mert 16 évesen nem szívesen szülnél, ez talán érthető is. " De egyébként nem tudom, ha ilyen helyzetbe kerülnék, fogalmam sincs, hogy mi történne, vagy mit csinálnék. " " Ha a saját gyerekemről van szó, akkor egyértelműen úgy gondolom, hogy nem
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001083]
-
történik ilyen helyzetben? " Azért nem kell feltétlenül, azt gondolom, hogy konkrétan odáig eljutni. Próbáljuk meg anélkül a dolgot, hogy így kockáztatnánk. " Rip: - Valami átmeneti megoldást keresnétek, ugye? " Mindkettőnek jó legyen, de mégsem. " Rip: - Tegyünk egy kísérletet, mert itt nagyon mindenki azt mondta, hogy óvszer, akkor legyen az a kérdés, hogy ki az, akinél most van esetleg? " Nincs. Nincs. Nincs. Nincs. Nincs. " Rip: - Lányok? " Nincs, nincs. " Rip: - Akkor nagyon elméletileg beszélgettünk itt tulajdonképpen, gyakorlatilag senki nem készült fel. " Iskolában annyira nem készülök fel ilyen
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001083]
-
Bálint Balázs doktor, ha valaki megkérdezi Önt szülő vagy akár fiatal, hiszen iskolákba is járt sokáig, felvilágosító órákra, hogy mikor érdemes ma Magyarországon elkezdeni a szexuális életet, akkor mit mond, tud mondani egy évszámot, egy életkort? Bálint Balázs: - Nem. Én azt mondom, hogy egy fejlettséget kell elérni, mind biológiai és mind lelki értelemben véve egy embernek ahhoz, hogy a másikat, az ismeretlent felfedezhesse, tehát, hogy a szexuális kapcsolatot kezdeményezzen, ugyanakkor van egy erkölcsi vonatkozása is a dolognak, ott pedig azt mondom egy stabil
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001083]
-
viszont borzasztó drágák. Tehát semmi támogatás nincsen rá, sok nyugat-európai országban, 18 év alatt, ingyen lehet fogamzásgátló tablettához hozzájutni. Nálunk nemhogy ingyen, még támogatás sincsen rá, és drágák a gyógyszerek. Rip: - És amikor megmondja az árát a doktor úr, akkor azt mondják, hogy akkor mondjon valami mást, ami kevésbé biztonságos, kevésbé praktikus. Dr. Zsolnai Csaba: - Sokszor ezt mondják, sokszor ezt mondják igen, sajnos, ugye havi szinten 2-3 ezer forint, na most egy 14 éves gyerek, egy 14 éves kislány, ugye nem biztos, hogy
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001083]