171,426 matches
-
átfolyó Bódván. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője, Csont Csaba szerint éjszaka egy helyen szakadt át a gát a település belterületén, amelyet sikerült helyrehozniuk, de délutánra újabb három helyen volt szakadás. Csont Csaba az [origo] -nak azt mondta, hogy az átszakadt részen nem elsőrendű árvízvédelmi töltés van, hanem úgynevezett víztartó depónia, amely sokkal kisebb terhelést bír el. A nem megfelelő minőségű töltés miatt jelenleg is dolgoznak a megerősítésen, a szakemberek szerint bármikor átszakadhat a gát. Molnár Oszkár, a település
Átszakadt a gát Edelényben, a kastélyhoz közelít az árhullám by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002478/002215]
-
sokkal kisebb terhelést bír el. A nem megfelelő minőségű töltés miatt jelenleg is dolgoznak a megerősítésen, a szakemberek szerint bármikor átszakadhat a gát. Molnár Oszkár, a település polgármestere délutánra hívta össze a város védelmi bizottságát. Az ülésen végén Molnár Oszkár azt mondta, hogy felkészültek a legrosszabbra és készen állnak 1000 ember kitelepítésére, de jelenleg még nincs szükség az intézkedés meghozására. Csont Csaba azt mondta, hogy egész éjszaka dolgozni fognak a töltés megerősítésén. Szerinte az Edelénytől északra fekvő Szendrőládnál már apad a folyó, így
Átszakadt a gát Edelényben, a kastélyhoz közelít az árhullám by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002478/002215]
-
gát. Molnár Oszkár, a település polgármestere délutánra hívta össze a város védelmi bizottságát. Az ülésen végén Molnár Oszkár azt mondta, hogy felkészültek a legrosszabbra és készen állnak 1000 ember kitelepítésére, de jelenleg még nincs szükség az intézkedés meghozására. Csont Csaba azt mondta, hogy egész éjszaka dolgozni fognak a töltés megerősítésén. Szerinte az Edelénytől északra fekvő Szendrőládnál már apad a folyó, így hamarosan Edelényben is elkezdhet csökkeni a folyó vízállása. Az MTI tudósítása szerint a Bódva utca másféltucatnyi házának udvarán magasan áll a víz
Átszakadt a gát Edelényben, a kastélyhoz közelít az árhullám by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002478/002215]
-
nem tudta megmondani, hogy várhatóan milyen károk keletkezhetnek az épületben. Molnár Oszkár sem tudott részleteket a kastély állapotáról, de azt mondta, most nem is ez a legfontosabb, hanem a lakosság és az otthonok védelme. Csont Csaba az [origo] -nak este azt mondta, hogy a folyó régi medrébe folyik és a körbezárja a kisebb magaslaton lévő kastélyt. A kastélyt minden bizonnyal nem fogja elérni a víz, de a felázott talaj és a talajvíz így is károkat okozhat az épületben. Az [origo] ugyanakkor beszélt a
Átszakadt a gát Edelényben, a kastélyhoz közelít az árhullám by petho1andra413 [MNSZKorAP/DOC002478/002215]
-
Amrammal. Amikor megjegyeztem, hogy remek a karaktere, megköszönte és vigyorogva csak annyit mondott, hogy " a valóságban nem vagyok ám ennyire gonosz ".+++ A vetítés sikerétől érezhető módon fellelkesült Hajdu Szabolcsot a Collegium Hungaricumban kaptuk el egy rövid beszélgetésre. - Amikor legutóbb beszéltük, azt mondtad, hogy nem szoktad megnézni a filmjeidet. Most itt Berlinben mégis beültél a vetítésre. Miért? Hajdu Szabolcs: Több oka van. Előre azt jeleztem a szervezőknek, hogy nem fogok beülni, de a többiek iránti szolidaritásból ott maradtam. Láttam, hogy mindenki nagyon aggódik. Aggódtak
A kertitörpék országában is imádták Hajdu Szabolcs filmjét by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002452/001734]
-
ez az európai színvonal élvonalába tartozó dolog. Ha egy lépést hátralépek, és összehasonlítom a többi filmmel, akkor ezt pontosan látom. És ha valaki ezt egy vállrándítással elintézi, akkor az persze, hogy rosszul esik. Ha magabiztos vagyok, akkor az ilyen kritikákra azt mondom, hogy ez egy dilettáns, érzéketlen ember, akivel magam sem tudnék két szót sem váltani soha. De az az igazság, hogy az én filmjeimhez - még a kevésbé sikeresekhez is - mindig csatlakozott egy nagyon lelkes és nagyon szimpatikus tábor. Ezek az emberek nem
A kertitörpék országában is imádták Hajdu Szabolcs filmjét by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002452/001734]
-
ez egy dilettáns, érzéketlen ember, akivel magam sem tudnék két szót sem váltani soha. De az az igazság, hogy az én filmjeimhez - még a kevésbé sikeresekhez is - mindig csatlakozott egy nagyon lelkes és nagyon szimpatikus tábor. Ezek az emberek nem azt mondták, hogy ez egy jó film, vagy hogy szeretem ezt a filmet, hanem azt mondták, hogy ez a kedvenc filmem. Nagyon sok ilyen emberrel találkoztam, és ez erőt ad. - Most az is eszembe jutott, hogy amiatt hogy a filmjeidben ennyire meg tudod
A kertitörpék országában is imádták Hajdu Szabolcs filmjét by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002452/001734]
-
De az az igazság, hogy az én filmjeimhez - még a kevésbé sikeresekhez is - mindig csatlakozott egy nagyon lelkes és nagyon szimpatikus tábor. Ezek az emberek nem azt mondták, hogy ez egy jó film, vagy hogy szeretem ezt a filmet, hanem azt mondták, hogy ez a kedvenc filmem. Nagyon sok ilyen emberrel találkoztam, és ez erőt ad. - Most az is eszembe jutott, hogy amiatt hogy a filmjeidben ennyire meg tudod valósítani az elképzeléseidet, akár le is szarhatnád, hogy másokban ez hogyan csapódik le. - Nem
A kertitörpék országában is imádták Hajdu Szabolcs filmjét by vinczeb2 [MNSZKorAP/DOC002452/001734]
-
előtt és ezzel beindult az ország történetének legnagyobb médiakampánya, amely nem áll meg 2009. január 1-jén az euró tényleges bevezetése után sem, hiszen feltehetően azután is lesz pár hét, amikor kampányszerűen kell terjeszteni az információkat, mert az emberek mindig elégedetlenek, legalábbis tájainkon azt mondják, hogy azért nem tudnak eleget az euróról és arról, hogy várhatóan hogyan változik meg majd életük azután, hogy Szlovákia is csatlakozott az euróövezethez, mert a kormány és a sajtó nem veszi elég komolyan ezt a történelmi lépést és nem tájékoztat. Így
MR1 - Szombat reggel [MNSZKorAP/DOC002917/004705]
-
De tényleg végre? Fogalmazhatunk úgy, hogy ezt már nagyon várják Szlovákia lakosai? A számok nem ezt mutatják, bár az utóbbi hetekben csökkent az eurót elutasítók száma, manapság ez a lakosság 43%-a, de nem nő a támogatók 42%-os tábora. Egyre többen azt mondják, hogy nem tudom. Nem tudom mi vár rám és nem tudom, hogy örüljek -e vagy sem. A legbiztosabb eurótámogatók egyébként a fiatalok, ill. a középkorúak. A szépkorúak érthető módon a legnagyobb ellenzői a közös európai pénznek. Ahogy közeledik 2009. január 1-je, vagyis a
MR1 - Szombat reggel [MNSZKorAP/DOC002917/004705]
-
át, azt még lehet kommunikálni, hiszen akkor ott van az övükön a miniszterelnök skalpja és a költségvetést pedig ugye mondjuk úgy, hogy az ország érdekeire való hivatkozással jobb híján átengedik. R. :- De a miniszterelnök is az ország érdekeire hivatkozik, amikor azt mondja, hogy ha nem kap támogatást, akkor inkább le fog mondani. Tehát sokan nézik manapság az ország érdekeit kormánypárti részről. Simon János: Simon János politológus: - Nyáron még azt mondhattuk, hogy négy alternatíva van az ország előtt. Az egyik, hogy egy Gyurcsány Ferenc
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/003148]
-
több fantázia volt a fiatal demokraták ifjúsági szervezetében, mint most. Ő egy kevésbé szerencsés, sajnos egy kevésbé szerencsés szlogen. Hibázni csak az hibázik, aki dolgozik, tehát itt a hétköznapi értelemben az, hogy ki a hibás, az egy külön történet. Én azt mondanám, hogy ő a felelős. Nem csak egyszemélyi felelős egyértelmű, de mivel miniszterelnöki kormányzásé a felelősség, őt terheli, tehát inkább így mondanám. Mindenesetre azt mondanám, hogy itt Gyurcsánynak mennie kell, egyre több erő azt mondja, hogy Gyurcsány nélküli kibontakozásban gondolkodnak a politikai
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/003148]
-
dolgozik, tehát itt a hétköznapi értelemben az, hogy ki a hibás, az egy külön történet. Én azt mondanám, hogy ő a felelős. Nem csak egyszemélyi felelős egyértelmű, de mivel miniszterelnöki kormányzásé a felelősség, őt terheli, tehát inkább így mondanám. Mindenesetre azt mondanám, hogy itt Gyurcsánynak mennie kell, egyre több erő azt mondja, hogy Gyurcsány nélküli kibontakozásban gondolkodnak a politikai erők. Galló Béla politológus: - Igen, hogy ha Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása felől nézzük az elmúlt éveket, akkor érdekes fordulóponthoz érkeztünk, mert eddig ugye mindig
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/003148]
-
hibás, az egy külön történet. Én azt mondanám, hogy ő a felelős. Nem csak egyszemélyi felelős egyértelmű, de mivel miniszterelnöki kormányzásé a felelősség, őt terheli, tehát inkább így mondanám. Mindenesetre azt mondanám, hogy itt Gyurcsánynak mennie kell, egyre több erő azt mondja, hogy Gyurcsány nélküli kibontakozásban gondolkodnak a politikai erők. Galló Béla politológus: - Igen, hogy ha Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása felől nézzük az elmúlt éveket, akkor érdekes fordulóponthoz érkeztünk, mert eddig ugye mindig az törtnét, mindig azt mondták, hogy a gyurcsányi politikai tehetségnek
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/003148]
-
kell, egyre több erő azt mondja, hogy Gyurcsány nélküli kibontakozásban gondolkodnak a politikai erők. Galló Béla politológus: - Igen, hogy ha Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása felől nézzük az elmúlt éveket, akkor érdekes fordulóponthoz érkeztünk, mert eddig ugye mindig az törtnét, mindig azt mondták, hogy a gyurcsányi politikai tehetségnek ez az egyik legfőbb eleme, hogy érdéekes módon miközben az MSZP bizonyíthatóan gyengült az elmúlt években, minden ilyen gyengülésből Gyurcsány Ferenc et a sajtó megerősödve hozta ki. Ebből a jelenlegi helyzetből, amit az SZDSZ idézett elő
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/003148]
-
nem tudom, de azért mondjuk nem ez a legnagyobb hibája egy politikusnak, hogy ha saját imázsát fényezi, inkább az, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs mögötte teljesítmény. R. :- Megint bele kell, hogy kapaszkodjak Galló Béla egyik korábbi mondatába, amikor azt mondta, hogy az SZDSZ rángatja most már Gyurcsányt. Más vélemények szerint viszont inkább a miniszterelnök állított csapdát a partnerének, ugyanis a tárgyalásokon az SZDSZ színvallásra kényszerülhet, vagyis, hogy milyen közkiadások megnyírbálásával, a nyugdíjasok, a közalkalmazottak, a családok valamint a kiskeresetűek milyen további
MR1 - Vasárnapi újság [MNSZKorAP/DOC002893/003148]
-
mivel minden egyes polgármester tudja, minden egyes rendőrség tudja, hogy az ő területén hány roma van, álszentség erről beszélni. Szegénykérdés vagy romakérdés? - Kállai Ernő kisebbségi országgyűlési ombudsman szerint: - Egyáltalán nem mindegy az, hogy ha valaki otthon családi körben, ebéd közben azt mondja, hogy én mondjuk szlovák vagy cigánynak születtem. Vagy hogyha valamilyen állami aktushoz, akár támogatáshoz, akár önkormányzati választáshoz veszi igénybe ezt az önbevallásnak a lehetőségét, mert ilyenkor bizony szükség van arra, hogy valamilyen ismérveket építsünk be, ugyanis az elmúlt éveknek nagyon sok
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002921/001460]
-
magas állami kitüntetést kapta Sally Painter, a Dutko Worldwide washingtoni politikai tanácsadó cég nemzetközi ügyekért felelős igazgatója. A NATO bővítése érdekében végzett munkáját, valamint azt a tevékenységét ismerték el, amelyet Magyarországnak az amerikai vízummentességi programba való bekerülése érdekében folytatott. Painter azt mondta, hogy a vízummentességi program kibővítéséért folytatott lobbitevékenységben - a Dutko cég több ország képviseletében is eljárt - a magyarok voltak a legaktívabbak. Szintén tiszti kereszttel tüntették ki a részben magyar származású Gail Scott újságírót, a Washington Life és a Washington Diplomat magazinok diplomáciai
"A két népet barátság köti össze" [MNSZKorAP/DOC002395/005667]
-
is, mivel Barta és édesanyja teljesen máshogy emlékezett az eseményekre, mint Horváth. Amikor Éva Rhodes megtudta, hogy Horváth be akarja vinni őket a rendőrkapitányságra, kérte, hogy beszélhessen telefonon ügyvédjével, mivel brit állampolgár és a magyar jogot nem ismeri. Horváth azonban " azt mondta, hogy ezt nem fogja engedélyezni és azonnal menjek vele. Erre én megfordultam és elindultam a házba, közben közöltem, hogy beszélek az ügyvédemmel és átöltözöm " - áll az asszony tanúvallomásában. A rendőr azonban - az asszony szerint - elvesztette türelmét és belökte a kaput. Rövid
Rendőrrel dulakodni... [MNSZKorAP/DOC002400/000999]
-
már az ügyvédemmel beszéltem és elmondtam neki, hogy mi történik, ő azt kérdezte, kaptam -e idézést, mondtam, hogy nem. Kérdésemre az ajtó előtt álló rendőr közölte, hogy neki nincs szüksége idézésre és nem óhajt az ügyvédnővel beszélni. Erre az ügyvédnő azt mondta, hogy öltözzünk fel és a rendőrrel együtt menjünk be a rendőrségre, tisztázzuk a történteket. Ekkor elkezdtem keresni a lányomat. Láttam, hogy a nyitott cicaház ajtaján belül áll a rendőr, kezében gumibottal ütött le a lányomra. " Sophie Barta elmondása szerint akkor szaladt
Rendőrrel dulakodni... [MNSZKorAP/DOC002400/000999]
-
szakmában még el kellene legalább két-három-öt évet tölteni ami terminokban mondjuk mester lehessen. Ha ez a két-három-öt év kiesik, akkor odaveszett a képzésnek az ideje, költsége és nem lesznek jó a szakma teljes egészét gyakorolni tudó új emberek. Ezért mi azt mondjuk hogy a válságban ahol munkahelyek megtartására törekedünk és ezt mi is elismerjük hogy ez a legfontosabb cél, azoknak a képzőknek akik fiatal most felszabadult szakmunkásokat egy vagy két évig tartani akarnak hogy begyakoroljanak, azoknak bér és járulék támogatást adjanak. Ez két
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/002758]
-
műszaki fejlesztési pályázaton negyven pályázatra volt alkalom hogy megcsinálják, a negyvenegyedik aki két és fél milliárd forintos programot akart volna lebonyolítani azért nem kapott mert ő szerinte előtte mondjuk kozmetikai termékek kikísérletezésére adtak annak a prototípus legyártására. Ezért én nem azt mondom hogy annak ne adjanak, hanem azt mondom hogy ne negyvenre hanem nyolcvanra kétszázra adjanak fejlesztési forrást a működő magyar gazdaságba. Szénási Sándor: - Igen. visszajutottunk oda hogy az államnak kéne több pénzt pumpálni csak az államnak sincsen. Szűcs György :- Az államnak ott
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/002758]
-
hogy megcsinálják, a negyvenegyedik aki két és fél milliárd forintos programot akart volna lebonyolítani azért nem kapott mert ő szerinte előtte mondjuk kozmetikai termékek kikísérletezésére adtak annak a prototípus legyártására. Ezért én nem azt mondom hogy annak ne adjanak, hanem azt mondom hogy ne negyvenre hanem nyolcvanra kétszázra adjanak fejlesztési forrást a működő magyar gazdaságba. Szénási Sándor: - Igen. visszajutottunk oda hogy az államnak kéne több pénzt pumpálni csak az államnak sincsen. Szűcs György :- Az államnak ott a pénze. Hát nyolcmilliárd forint van most
MR1 - Időt kérek [MNSZKorAP/DOC002911/002758]
-
ne engedjék megosztani magukatWPUNCT írta az atv.hu. Ruff Tibor arról beszélt, hogy, ahogyan egy zsidó mondás szerint, aki szó szerint fordítja a Bibliát, az hazudik, aki hozzátesz bármit is, az istenkáromlást követ el, ugyanígy vagyunk a soával is. Ha azt mondjuk, hogy Istennek semmi köze nem volt hozzá, hazudunk, ha azt mondjuk, hogy Istennek része volt benne, istenkáromlást követünk el. A teológus szerint Jób esete hasonló mélységű, és ahogy a barátai 7 napon és éjjelen át némán ültek Jób mellett, és csak
Fischer Iván: Elfogadhatatlan, hogy nyilasok örökösei masírozhatnak Budapesten [MNSZKorAP/DOC002260/000832]
-
beszélt, hogy, ahogyan egy zsidó mondás szerint, aki szó szerint fordítja a Bibliát, az hazudik, aki hozzátesz bármit is, az istenkáromlást követ el, ugyanígy vagyunk a soával is. Ha azt mondjuk, hogy Istennek semmi köze nem volt hozzá, hazudunk, ha azt mondjuk, hogy Istennek része volt benne, istenkáromlást követünk el. A teológus szerint Jób esete hasonló mélységű, és ahogy a barátai 7 napon és éjjelen át némán ültek Jób mellett, és csak a 8-on szólaltak meg, amikor ugyan igaz dolgokat mondtak, de mégsem
Fischer Iván: Elfogadhatatlan, hogy nyilasok örökösei masírozhatnak Budapesten [MNSZKorAP/DOC002260/000832]