171,426 matches
-
Na már most... Mv.: - Akkor mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik odajárnak az általános iskolába? R.: - Hatszáz gyerekről van szó. Ezt senki sem tudja. Na már most a szocialista párt, a balliberális városvezető koalíció úgy tűnik, hogy patthelyzetbe került, mert azt mondják, hogy ezt az ajánlatot meg kell fontolni, vagyis emögött az állhat, hogy hát el is kellene fogadni, de nem is szabad szembemenni a választókkal. De lehet, hogy a szocialisták az úgyis minden mindegy alapon, mivel belvárosról lévén szó, és az mindig
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002898/000575]
-
prostituáltról szól. Azt próbáltam meg elmondani, hogy az előkelő emberek is lehetnek kurvák. A dal erről szól, bár jobb szeretem, ha mindenki maga értelmezi, és azt ért a sorok alatt, amit akar. " Eric Hall, az EMI kiadó munkatársa később viszont azt mondta, hogy Mercury neki írta, miután visszautasította Mercury közeledését. " Írtam neked egy dalt, mondta. Én vagyok a királynő (queen), te pedig a gyilkos (killer), mert nem kaphatlak meg ". A szövegben Mercury megemlíti a Moët UNKNOWN Chandon pezsgőmárkát, a japán kultúra kedvelőjeként a
Killer Queen by Xqbot [MNSZKorAP/DOC002737/001614]
-
van már a boldogságára hisz elutasította egykor a férfit. Mr. Bingley és Mr. Darcy visszajöttek Londonból. Mr. Bingley elment a Benett családhoz és megkérte Jane kezét. A család nagyon boldog volt hisz végre teljesült álmuk. Mr. Darcy is elkísérte de azt mondta, hogy másnap el kell utaznia. Elizabethet meglátogatta Mr. Darcy nagynénje Chaterin de Bourgh aki olyan pletykákat hallott hogy unokaöccse megkérte Lizzy kezét. Sürgősen meg akarta cáfoltatni vele ezt a hírt és meg akarta esketni, hogy soha nem mond igent. Lizzy végül
Büszkeség és balítélet (film, 2005) by Hungarikusz Firkász [MNSZKorAP/DOC002771/003024]
-
nem lesz következménye. Nem volt még ilyen esetem, megmondom őszintén. " " Körülbelül egy jó félórája vagyunk itt, azóta folyik a víz. Ingyen látványosság külföldieknek, fényképeszhedik, itt az Astoriánál, ingyen cirkusz budapestieknek, az adófizetők pénzéből, és ez mennyibe kerül az adófizetőknek. " Rip: - azt mondja, hogy kinézett az ablakon. " Kinéztem az ablakon, körülbelül a Business Center harmadik emeletéig ért a víz, és ami gép eltört, az ott van az alján.2 Rip: - Most érkezett meg a vízmű, ahogy nézem. " Negyven perccel ezelőtt történt. " Rip: - De ha jól
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002913/003782]
-
kell feküdnöm, mert úgy éreztem, hogy egy ilyen rövid húszperces műtétért én két napot semmiképp sem szeretnék kórházba befeküdni, ez az orvos, akihez jártam ez egy nagy budapesti kórház szemészorvosa és elmondtam neki a problémámat, ő teljesen egyetértett vele és azt mondta, hogy van lehetőség Budapest környékén is, létezik a 24 órás, azaz egynapos sebészet, ő is lejár havonta egyszer, ahol megcsinálják rögtön ezt a szemműtétet. Ha itt Budapesten csináltattam volna meg, akkor egy pár napot ott kellett volna maradnom a kórházban, nagyon
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001637]
-
számomra azóta is érthetetlen, hogy ebben a nagykórházban, miért csak bennfekvéssel lehet ezt elintézni. Biztos, hogy mindenkinek kényelmesebb lenne, biztos, hogy a Tb-nek olcsóbb is lenne, mint kórházi ágyakat fenntartani. " Rip: - Meggyőző volt a hölgy, én felírogattam magamnak az érveket, azt mondta, hogy kellemes környezet, udvarias személyzet, pontos, precíz volt a műtét, korrekt volt a tájékoztatás, hát ha ilyen egyszerű, akkor ez egy nagyon jó dolog, ugye néhány éve ismerkedünk vele, de a dolog mindenképpen pozitív, betegnek, intézménynek, egészségügyi büdzsének egyformán, jó kell
MR1 - Napközben [MNSZKorAP/DOC002895/001637]
-
klubvezetők. Meglepődtem, hiszen az első meccsünket idegenben játszottuk, és miután kivonultunk, kifeszítették a transzparenst, amelyre az volt írva, hogy arra kérnek, maradjak. Meccs közben is a nevemet kiabálták, és ez jó érzéssel töltött el. A héten a városban is mindenki azt mondta, hogy maradjak, és ez egy pozitív visszajelzése annak, hogy hat év alatt valamit hozzátettem a csapat sikereihez. Ragaszkodnak hozzám, de sokan meg is értik, hogy el akarok menni, nem támadnak emiatt. - Gondolom, az is örömmel tölti el, hogy a Rangers ilyen
Juhász Rolandért hiába tüntetnek az Anderlecht-drukkerek by juha1pal102 [MNSZKorAP/DOC002558/002964]
-
tüntetésekről Azért nem engedélyezte a rendőrség a szeptember 29-re és október 1-jére meghirdetett szakszervezeti tüntetéseket, mert az túlságosan akadályozná a forgalmat Budapesten - mondta az [origo] -nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Az egyik szervező, Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője azt mondta, hogy a rendőrség a szeptember 29-i Clark Ádám téri, illetve az október elsejei Kossuth téri demonstrációkat is betiltotta. Garamvölgyi László azt mondta, hogy a rendőrség a hatályos jogszabályok, vagyis a gyülekezési törvény alapján döntött arról, hogy nem engedélyezi a demonstrációkat. " A döntést
Nem engedi tüntetni a rendőrség a szakszervezeteket by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/002312]
-
az [origo] -nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Az egyik szervező, Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vezetője azt mondta, hogy a rendőrség a szeptember 29-i Clark Ádám téri, illetve az október elsejei Kossuth téri demonstrációkat is betiltotta. Garamvölgyi László azt mondta, hogy a rendőrség a hatályos jogszabályok, vagyis a gyülekezési törvény alapján döntött arról, hogy nem engedélyezi a demonstrációkat. " A döntést egy rendkívül alapos vizsgálat előzte meg, a rendőrség megnézte az összes jármű menetrendjét, a közlekedési eszközök forgalmát, és kiderült, hogy más
Nem engedi tüntetni a rendőrség a szakszervezeteket by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/002312]
-
Budapesten nemzetközi futóversenyt tartanak, amely öt helyszínről indul, így " az egész városra kiterjednek a lezárások " - mondta a szóvivő. Az ékszer- és öltözetkészítési pályázat eredményhirdetése miatt nem tüntethetnek Kónya Péter, a tüntetés egyik szervezője, az operatív törzs egyik vezetője délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy tizenkét demonstrációt jelentettek be, és tizenkét tiltó határozatot kaptak a rendőrségtől. Szerinte a hatalom megijedt a szakszervezetektől, és a rendőrség hatalmi nyomásra tiltotta be a rendezvényeket. Azt mondta, hogy a kifogások ugyanis nevetségesek és " egyértelműen mondvacsinált problémák ". Kónya példaként említette
Nem engedi tüntetni a rendőrség a szakszervezeteket by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/002312]
-
zajlik az ékszer- és öltözetkészítési pályázat eredményhirdetése, amely a rendőrség szerint " nagy létszámú " érdeklődőt fog vonzani. A szakszervezeti vezető kijelentette, hogy pénteken a Fővárosi Bíróságon megtámadják döntést, és a TASZ képviseli a szakszervezeteket. Székely Tamás, az operatív törzs másik vezetője, azt mondta, hogy bármi is lesz a döntés, október 1-jén mindenképp nagygyűlést fognak tartani, akár más helyszínen is. " Nem ijedünk meg " - zárta mondandóját Székely. Az ORFK szóvivője erre azt mondta, hogy a hatályos jogszabályok alapján a bíróságnak három napja van arra, hogy megvizsgálja a
Nem engedi tüntetni a rendőrség a szakszervezeteket by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/002312]
-
és a TASZ képviseli a szakszervezeteket. Székely Tamás, az operatív törzs másik vezetője, azt mondta, hogy bármi is lesz a döntés, október 1-jén mindenképp nagygyűlést fognak tartani, akár más helyszínen is. " Nem ijedünk meg " - zárta mondandóját Székely. Az ORFK szóvivője erre azt mondta, hogy a hatályos jogszabályok alapján a bíróságnak három napja van arra, hogy megvizsgálja a rendőrség döntését. A szakszervezetek szeptember elején jelentették be, hogy szeptember 29-én kezdődik hetven érdekvédő csoport D-Daynek nevezett, határozatlan időre meghirdetett tiltakozássorozata. A szakszervezetek egy kilencpontos csomagot fogalmaztak meg
Nem engedi tüntetni a rendőrség a szakszervezeteket by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002481/002312]
-
kisugárzásom, ami egy jófajta adomány, de azért vigyázni kell vele. Mostanában például szándékosan nem akarok szexről beszélni, bár véleményem természetesen van róla, de nem vagyok szakértő - beszéljenek róla a szakértők. Ezzel együtt nem bánom a bélyeget: Inkább megtisztelő, ha valakire azt mondják, hogy dögös nő, és közben van bennük egy kíváncsiság, hogy milyen lehetek valójában. Mert ez nem szokott kiderülni a nyilatkozataimból, a magánéletemről sem beszélek. Meztelen fotókat is akart készíteni rólad több lap. Miért nem mentél soha bele? - Egyrészt nem akartam beállni
Orosz Barbara: Megkönnyebbülés, hogy nem kell erotikával foglalkoznom by apatsg [MNSZKorAP/DOC002576/002216]
-
Magyarországra. - mondja Vértes András. Hazánkban ugyanis rengeteg háztartásnak kell törlesztenie a hitelét. Vértes András: - Tehát, hogy mennyire terheli meg a lakosság adott évi jövedelmét a hiteltörlesztés, abban elérjük már a nyugat-európai szintet, sőt egy icipicit meg is haladjuk. A kutató azt mondja, hogy idén a reáljövedelmek, vagyis a fizetések értéke valószínűleg nem csökken, így az a háztartás, amelyben mindenki meg tudja őrizni a munkáját, annak helyzete javul idén, elindulhat kifelé a gödörből.
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002929/001010]
-
és ez nem egyik, vagy másik pártnak az ügye. Az MSZP társadalompolitikai tagozata amely egyébként a nem kimondása ellen foglalt állást, tehát azt monda az MSZP-nek hogy legyen szíves és ne kampányoljon a nem mellett, egyuttal bennünket is megszólítottak, és azt mondták, hogy ne sajátítsuk ki a győzelmet. Én most szeretném elmondani mindenkinek hogy mi semmit sem szeretnénk kisajátítani, népszavazásról van szó amit nem pártok kezdeményeztek. Az igenek győzelme az a magyar nemzeti összetartozás gondolatának győzelmét jelenti majd. Én abban bízom, hogy aki
Késő Esti Krónika [MNSZKorAP/DOC002928/003978]
-
2009-05-21 MR1 - 180 perc Oszkó Péter pénzügyminiszter műsorunkban nem sokkal ezelőtt azt mondta, hogy az átlagbér szintjén élőknek kedvez a jövő évre tervezett adócsomag, miközben ingatlanadót csak nagyon kevesen fognak fizetni, az csak egy szűk réteget érint. Az SZDSz nagyjából egyetért a tervekkel, a részletekről tárgyalnak. A Fidesz szerint azonban a kormány valójában újból
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002922/004395]
-
adott helyéről az alapértelmezés szerinti kommunikációs protokollon keresztül (ez általában a LAT protokoll, de lehet a CTERM is) az illető VAX elérhető, akkor létrejön a kapcsolat, tehát az adott VAX felteszi a jól ismert Username: kérdést. Ha sikerült bejelentkezni, akkor azt mondjuk, hogy egy session-t kezdtünk azon a gépen. A sethost parancs paramétereként további VAX-ok neveit is felsorolhatjuk. Az esetleg megkezdett újabb session-ök rendre ezekre a gépekre vonatkoznak majd. A PC-n a sethost-ot a SHIFT-F9 billentyűkombinációval utasíthatjuk arra, hogy session-t váltson. Magát a
[MNSZKorAP/DOC002717/000113]
-
vesztegel az a fűtőolaj, amelyet az Európai Unió küldött két ellenzéki vezetésű szerb városnak. A jugoszláv vámhatóságok nem engedik, hogy a tartálykocsik visszatérjenek Macedóniába.- Oroszország két-három hónapon belül véget akar vetni a csecsenföldi hadműveletnek. Az orosz vezérkari főnök első helyettese azt mondta, hogy ha a Groznijban és Argunban bujkáló szakadár fegyveresek nem teszik le a fegyvert, akkor a szövetségi erők megsemmisítik őket.
HÍREK - Kossuth 7.30 [MNSZKorAP/DOC002324/000209]
-
-mondta a miniszter. A cikkből nem tudhatjuk meg, hogy pontosan ki volt az a ' bátor ' miniszter, aki bevallotta, hogy súlyosan elszámította magát a magyar kormány. De állítólag Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől származhat a fent idézett kemény bírálat. Fellegi azonban azt mondta, hogy nem a törvényt kúrták el, ' csupán ' annak kommunikációját. Az eredeti angol szöveg: Over a long dinner assisted by the expertise of the specially-appointed " EU presidency sommelier " one minister first claimed the media law was no different from other European countries
Névtelen fideszes miniszter: "OK, we fucked it up" [MNSZKorAP/DOC002320/000413]
-
egy orosz televíziós csatorna. A hírt a katasztrófa-elhárítási tárca nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Az újságírók által megkérdezett szakértők szerint a hordók többsége idegbénító, maró, illetve erősen mérgező hatású vegyületeket (zömében sarint, ipritet és cián-kloridot) tartalmaznak. A búvárok azt mondták, hogy a 70 éve mélyben heverő konténerek közül sok már szivárogni kezdett. Egy-egy hordó tartalma akár 40 kilométeres körzetben is képes megsemmisíteni a Fekete-tenger élővilágát. A népszerű kirándulóhelynek számító Lasztocskino közelében például a tengervíz ammóniatartalma már most 100-szorosa a megengedett határértéknek
Hatalmas mennyiségű vegyi fegyvert találtak a Fekete-tengerben [MNSZKorAP/DOC002395/024258]
-
AFP beszámolója szerint " a szélsőjobboldali parlamenti párt, a Jobbik által támogatott online hírcsatorna kegyelettel adózott a náci vezérnek " 122. születésnapján, a félperces tudósításban magasztalták a " német politikust " gazdasági és erkölcsi hozzájárulásáért országa fejlődéséhez. Az N1 tévé műsorvezetője az adásban egyébként azt mondta, hogy Hitler " rövid idő alatt talpra állította a tönkretett, nyomorba döntött Németországot, ahol példátlan gazdasági, társadalmi, erkölcsi, kulturális fellendülés vette kezdetét ". Az N1-en lement tudósítás szövege szerint " a második világháború következményeként az angolszász és bolsevik szövetségesek győzelme a német nép és
Adolf Hitler, "német politikus" születésnapjáról emlékezett meg a Jobbikhoz közeli online híradó [MNSZKorAP/DOC002381/002690]
-
Margittól, az Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének kutatási igazgatójától hallják. Rácz Margit: - 2010 végén vagyunk és a világban nem indult el igazándiból a növekedés. És sajnos különböző csoportok alakultak ki a G20 országai között. Hogy is lehetne elindítani a növekedést. Barack Obama azt mondja, hogy tessék fölértékeltetni, vagy hagyni fölértékelődni a jüant, azt mondják a németeknek meg a kínaiaknak, hogy fogyasszanak többet, ők meg azt mondják, hogy szigorú államháztartási politikával, csökkenő államadóssággal kell elindulni egy majdani növekedés felé. A növekedés a kérdés, és erről a
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002921/001372]
-
És sajnos különböző csoportok alakultak ki a G20 országai között. Hogy is lehetne elindítani a növekedést. Barack Obama azt mondja, hogy tessék fölértékeltetni, vagy hagyni fölértékelődni a jüant, azt mondják a németeknek meg a kínaiaknak, hogy fogyasszanak többet, ők meg azt mondják, hogy szigorú államháztartási politikával, csökkenő államadóssággal kell elindulni egy majdani növekedés felé. A növekedés a kérdés, és erről a különböző vélemények egyszerűen kiütik egymást. Udvarhelyi Szabolcs külpolitikai szerkesztő: - Ami pedig kijött a nagy találkozóból az az, hogy a 20-ak iránymutatást dolgoznak
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002921/001372]
-
nem tud rólam semmit, a lányok nem informálták őt. Persze Móni aztán felhívott, hogy bocsánat. Később Niki barátnőm, aki már jó ideje újságíróként dolgozik, felhívta a lányokat, hogy megkérdezze, mi újság, hogy áll a közös munka. Solya meg Móni neki azt mondták, hogy nem tudnak velem együtt dolgozni, mert nem működök együtt velük. Ezt persze Niki nekem visszamondta. Így állnak a dolgok. Szép történet. Nem is baj, hogy ebből a zenei kísérletből kimaradok. Móni meg Solya sértődékenyebbek és hisztisebbek, mint én, biztos gyakran
Hajni: Solyával nem megy by csabak [MNSZKorAP/DOC002432/002976]
-
fabok1balin916 Neuer állítja, becsapta a bírót, Klinsmann szégyenről beszél Frank Lampard meg nem adott gólja nagy vihart kavart, a meccs után Manuel Neuer német válogatott kapus azt mondta, hogy félrevezette a játékvezetőt, Jorge Lariondát. Az uruguayi bírót ledöbbentette a hibája, amikor visszanézte az esetet, csak annyit tudott mondani, hogy " uramisten ".
Neuer állítja, becsapta a bírót, Klinsmann szégyenről beszél by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002456/000770]