171,426 matches
-
használja addig, amíg nem tisztázódik az ellene felhozott vádak alól. Ezt ő maga jelentette be sajtóértekezletén. A Süddeutsche Zeitung azt állítja, hogy a miniszter doktori disszertációjában forrásmegjelölés nélkül használta fel mások írásait és előadásait. Zu Guttenberg tagadja a vádakat, ugyanakkor azt mondta, hogy dolgozata kétségkívül tartalmaz hibákat. A miniszter váratlanul összehívott sajtótájékoztatóját a védelmi minisztérium épületében tartotta a szokásos péntek déli kormányszóvivői sajtóértekezlettel egy időben, ami felháborodást váltott ki berlini tudósítók körében. Amikor híre ment zu Guttenberg tájékoztatójának, félbe kellett szakítani a kormányszóvivő
Szorul a hurok a német védelmi miniszter körül a plágiumvád ügyében by treszkai1maa17 [MNSZKorAP/DOC002515/000584]
-
ilyen dömpingár létét ki tudja mutatni. Riporter: - A dömping az, amikor azt állítja a piaci vetélytárs, hogy a mi gyártók vagy exportálónk a valóságos árnál is olcsóbban adja termékét, és azért lehet gondolom a nem piacgazdaságot ezzel könnyebben megvádolni, mert azt mondják, hogy ott az állam avatkozik bele az árba. Várkonyi László: - Pontosan. Egy nem piacgazdaságú országnál a belföldi értékesítési árakat önmagában nem fogadják el, azt mondva, hogy ilyen gazdasági berendezkedésnél ezek a belső árak torzítottak lényüknél fogva, hiszen az állam állandóan beavatkozik
Magyarország egyenrangú partnere az USA-nak [MNSZKorAP/DOC002325/003064]
-
is olcsóbban adja termékét, és azért lehet gondolom a nem piacgazdaságot ezzel könnyebben megvádolni, mert azt mondják, hogy ott az állam avatkozik bele az árba. Várkonyi László: - Pontosan. Egy nem piacgazdaságú országnál a belföldi értékesítési árakat önmagában nem fogadják el, azt mondva, hogy ilyen gazdasági berendezkedésnél ezek a belső árak torzítottak lényüknél fogva, hiszen az állam állandóan beavatkozik. Ezért lehetőség van arra, hogy ilyenkor más, hasonló helyzetben lévő piacgazdaságok árát vegyék a magyar belső ár helyett és ehhez mérjék a magyar exportárakat. Riporter
Magyarország egyenrangú partnere az USA-nak [MNSZKorAP/DOC002325/003064]
-
több mint 60 százalékának összesítése alapján készült, és még azt mutatta, hogy Karzai az érvényes voksok 47,3 százalékát, Abdullah pedig a 32,7 százalékát kapta meg. Tehát az újabb szavazatok összeszámlálásával némileg nőtt Karzai előnye. Karzai hívei az augusztus 20-i elnökválasztás óta azt mondják, hogy az államfő már a voksolás első fordulójában győzelmet aratott. A győzelemhez a szavazatok több mint felét kell megszereznie, ellenkező esetben második fordulót tartanak, valószínűleg októberben. Abdullah viszont azt állította, hogy ő vezet, és nagyszabású csalással vádolta meg ellenfelét. Daúd Ali
Tovább nőtt Karzai előnye az afgán elnökválasztáson by kataj [MNSZKorAP/DOC002513/002959]
-
Hétfőn jár le a határidő Az Európai Bizottság szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta szombaton a Népszabadság értesülését, hogy a magyar kormány elküldte válaszát Brüsszelbe a lex Mol ügyében. Oliver Drewes ügyeletes szóvivő azt mondta, hogy a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja, mert - hétvége lévén - " érkeztek ugyan levelek, de azokat csak hétfőn bontják fel ". Hozzátette, hogy emlékezete szerint e hó 14-e a válaszadás határideje. Az EU legfőbb végrehajtó testülete, a bizottság november 13-án intézett figyelmeztetést
Hétfőn jár le a határidő [MNSZKorAP/DOC002395/033645]
-
2010-06-23 MR1 - 180 perc A nemzetbiztonsági bizottság Fideszes alelnöke azt mondja, hogy a testület zárt ülésén a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója megerősítette: a korábbi kormányok politikai célokra is használták a titkosszolgálatokat. Kertész Ádám összeállítása. A szocialista vezetésű kormányok olyan ügyekhez is megpróbálták felhasználni a titkosszolgálatot, amelyekre az nem való. - mondta a Nemzetbiztonsági bizottság
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002936/001682]
-
a rendőrségi szakértő. A szakértő azonban nem tudta megmondani, mikor és hol készült a robbanást tartalmazó felvétel, annyi bizonyos, hogy az ezt tartalmazó fájlt utoljára 2009. április 8-án mentették el. " Vagyis nem sokkal a gyanúsítottak elfogását megelőzően " - tette hozzá. A helyettes szóvivő azt mondta, hogy a bonyhádi ügyben nyomozó Tolna megyei rendőrségnél nem volt meg a korábbi robbantásról készült felvétel, így azokat az NNI sem ismerhette meg. Bizonyíték vagy illusztráció Az újságírói kérdések ellenére sem volt hajlandó ugyanakkor választ adni a rendőrség arra, hogy a
Az NNI sem tudta védeni Draskovics videóját by zsofiag [MNSZKorAP/DOC002476/002924]
-
2013-12-09 Reiki Nyíregyháza A hagyományok azt mondják, hogy az ember fénylény. A tudomány pedig ezen állítást igazolja is! Fritz Albert Popp frankfurti születésű kutató kísérleteiben azt figyelte meg, hogy az emberi sejt képes elnyelni a fényt, s azt vissza is sugározza környezetébe biofotonok formájában. Igen ám, de más
by Reiki Nyíregyháza [MNSZKorAP/DOC002174/022422]
-
ez a falu ez nem olyan nagy, meg itt a környéken azt általában mindig lehet tudni, hogy kicsoda. Természetesen itt is volt ordibálás, fenyegetőzés az vele jár, de hogy iszonyatosan odafigyeltünk arra, hogy erőszakba ne torkolljon a dolog, tehát, hogy azt mondtuk, hogy ha valaki erőszakkal kényszeríteni akarja, hogy visszafizesse, azonnal szóljon, mert akkor mi közbeavatkoztunk. Egyébként ezt a nyilván az is tudta, aki ezt a pénzt kölcsönözte és magunk között meg rimánkodtunk, hogy nehogy valamifajta ilyen maffiaszerű szervezet alakuljon ki vagy jöjjön
Kossuth - Jelenlét [MNSZKorAP/DOC002911/001056]
-
Krisztián MOST MÚLIK (A bárzene utolsó mohikánja, Botos Tamás, Horváth Balázs, Hudák Hajnal és Iván Róbert riportfilmje az index.hu-n) Mikor Réz Pál gyönyörű nekrológját olvastam, akkor jutott eszembe először. Aztán, amikor a sarki borboltban álltam, Zugló mélyén, és a Gyula azt mondta, hogy kint volt Csurka temetésén, és ott valaki, nem tudta, ki, engem emlegetett, és ez neki szívből rosszulesett, mert kedves fiú vagyok, és a bort is rendesen viszem, bár mindenki így döntené a jó magyar lőrét, na de azért - nem vagyunk
by Péter Kovács [MNSZKorAP/DOC002188/007295]
-
Rendőrnek adta ki magát és ezzel visszaélve pénzt akart szerezni két hajdúdorogi férfi szeptember 21-én. Ezen a napon este 9 és 10 óra között bementek a Posta zugban lévő egyik házba, ahol román és ukrán állampolgárok voltak elszállásolva. Az ott lévőknek azt mondták, hogy ők rendőrök és elvették az útlevelét körülbelül 12 személynek. Ezután megfenyegették a külföldieket, hogy amennyiben nem adnak nekik pénzt, bevitetik őket a rendőrségre. Félelmükben az ukrán és román állampolgárok 10 ezer forintot adtak át az egyik elkövetőnek, aki ezután két
Álrendőrök [MNSZKorAP/DOC002295/006101]
-
hanem többet ki is tettek a párt honlapjára, ahol meghallgatható. Emellett sajtótájékoztatón az újságíróknak is lejátszottak több telefonbeszélgetést. Ott volt Kubicsek István is. " - Tudnánk esetleg, hogy a Laborc milyen gyakran járt Oroszországba. Valami ilyet ki tudunk -e deríteni? Most kapásból azt mondom, hogy igen. Remélem, hogy igen. " R.: - Egy részlet azokból a hangfelvételekből, amelyek Tóth Károly szerint bizonyítják a Fidesz-képviselők érintettségét a megfigyelési ügyben. Másként látja azonban ezt a legnagyobb ellenzéki párt. Ezért döntöttek úgy az érintettek belelegyezésével, hogy a felvételeket nyilvánosságra hozzák
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002909/000707]
-
az egyén - gyakran hamis - igazát igyekszik alátámasztani, amire aztán párkapcsolatok és emberi életek mennek rá. Hosszú évekbe telt, mire rájöttem erre. Négy éven át éltem magányosan, mert beláttam, hogy százszor jobb egyedül élni, mint egy rossz kapcsolatot erőltetni. Mindig is azt mondtam, hogy főzni, mosni, takarítani én is tudok, de akár még vasalni is, ha a szükség úgy hozza. A szexuális élet is simán megoldható állandó partner nékül, tehát csak azért, hogy legyen mellettem egy nő, akivel amúgy szinte semmiben nem értünk egyet
by eddielion [MNSZKorAP/DOC002183/014629]
-
felemeléséreÉ A jövő évi világbajnokságra egyébként 1999. december 7-én készítették el a selejtezőcsoportok sorsolását, és az akkori nyilatkozatok többsége azért már nem a korábbi fogadkozást, csodareményt sugallta. Sokkal inkább tükrözte a valós helyzetet. Sárosi Ferenc, a liga igazgatója és Mészöly Kálmán például azt mondta, hogy számunkra a harmadik hely megszerzése a realitás. Páva Zoltán, a parlament ifjúsági és sportbizottságának elnöke úgy vélte, bravúr lenne a második hely elérése. lllés Béla, az MTK középpályása akkor még nem gondolt a válogatottság lemondására, de bizakodó sem volt: " Sok
Itt a vége, újra elölről kezdhetünk mindent [MNSZKorAP/DOC002305/000124]
-
ember végig nem rágja magát, aztán kiderült, hogy nem. Nagyon jó egységekben van, alkatrészekre lebontva, jól kereshetők. Megmondja, hogy milyen szerszámokat lehet használni, mi az, ami kell hozzá, mi az, ami nélkül nem is érdemes próbálkozni. Nekem nagyon tetszik, hogy azt mondja, hogy ezt adjuk fel, ezt úgysem tudjuk megcsinálni. Vigyük szakszervizbe, nem azt mondja, hogy valahogy mindenképpen. Megmondja, hogy mi az, amit az út szélén meg tudunk csinálni. Mit lehet csinálni egy tekercs szigetelőszalaggal, gyorsjavításként, mert valahogy haza kell jutnunk. Millió olyan
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/002966]
-
alkatrészekre lebontva, jól kereshetők. Megmondja, hogy milyen szerszámokat lehet használni, mi az, ami kell hozzá, mi az, ami nélkül nem is érdemes próbálkozni. Nekem nagyon tetszik, hogy azt mondja, hogy ezt adjuk fel, ezt úgysem tudjuk megcsinálni. Vigyük szakszervizbe, nem azt mondja, hogy valahogy mindenképpen. Megmondja, hogy mi az, amit az út szélén meg tudunk csinálni. Mit lehet csinálni egy tekercs szigetelőszalaggal, gyorsjavításként, mert valahogy haza kell jutnunk. Millió olyan hiba van, amikor ott áll az ember az út szélén és nem olyan
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002930/002966]
-
hamana1zsolb04 Cozma-ügy: R. Sándor bemutatta, hogyan szúrt " Teljesen rogyasztott " testhelyzetben szúrt R. Sándor a veszprémi Patrióta lokál előtt - vallotta csütörtökön a Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja a bíróságon, majd a mozdulatot is megmutatta. R. Sándor az orvosi szakértői vélemény meghallgatása után azt mondta, hogy az általa használt, tíz centiméteres pengehosszúságú késsel nem lehet 18 centis szúrt csatornát okozni a mellkason, de az orvos szakértő ezzel nem értett egyet. Beszámíthatóak a Cozma-ügy vádlottjai a szakértő szerint Cozma-ügy: közel egy percig ütötték a kézist a veszprémi
Cozma-ügy: R. Sándor bemutatta, hogyan szúrt by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002480/003381]
-
Melyik kéz, melyik oldal, azzal is többször kell szólni - képzettársításokra van szükség, valami rossz dolgot kell társítani hozzá, amit ő nem kedvel. Mondjuk egy tökfőzeléket, az a bal lábam vagy a bal kezem és ha szereti a krémest mondjuk, akkor azt mondani, hogy a jobb kezem és a jobb lábam következik. És akkor ebből ő már tudni fogja és megtanulja az egészet. A piros szőnyeg azért van középen, mert ha azt mondjuk, közép, akkor nem tudja, mi az, hogy közép. De ha azt
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002900/000314]
-
hogy a jobb kezem és a jobb lábam következik. És akkor ebből ő már tudni fogja és megtanulja az egészet. A piros szőnyeg azért van középen, mert ha azt mondjuk, közép, akkor nem tudja, mi az, hogy közép. De ha azt mondom, hogy piros szőnyegre mész, akkor... a piros szőnyegre. R. :- Mennyire nehéz elsajáttíttatni még a legegyszerűbb mozdulatot is, úgy látom, hogy nem könnyű. Tipikus ilyen dobás gyakorlásnál külön odaállni és ötször, tízszer, tizenötször ugyanúgy beigazítani a lábat és ugynaúgy újra megcsináltatni a
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002900/000314]
-
tanítványa, Barcelonában voltak olimpikonjai, dicsfényben is fürödhetnek, most pedig itt gigászi munkát folytat. Szakács László edző: - Ez egy nagyon nagy kihívás. Nincsenek leírt módszerek. Azok a módszerek, amik az egészségeseknél beváltak, itt... R. :- El lehet felejteni? Szakács László edző: - Nem azt mondom, hogy el lehet felejteni, de át kell őket alakítani és át kell értékelni. Mindent átértékelni és az ő szintjükre áttenni az egészet. És ez... ez egy komoly kihívás. R. :- Ez a kísérlet azért kezdődött ugye, hogy az értelmi fogyatékos emberek, akik
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002900/000314]
-
Európai Régiók Gyűlésének apropóján, amelyek nem is tagjai a szervezetnek. A lap által megszerzett névsor szerint ilyen utazó volt Kovács Ferenc Vas megyéből, Becsó Zsolt Nógrádból, Nagy Kálmán Zalából és Kovács Norbert Veszprémből. A Borsod megyei elnök, Mengyi Roland korábban azt mondta, hogy a páneurópai romastratégia miatt utaztak el a tanácskozásra. A szerint a szervezet honlapján nincs nyoma annak, hogy ezzel foglalkoztak volna az Azori-szigeteken. A szervezet strasbourgi titkárságától egyelőre nem kaptak választ kérdésikre, és a borsodi önkormányzattól sem sikerült a páneurópai romastratégiát
Fideszesek az Azori szigeteken: újabb fordulat [MNSZKorAP/DOC002259/000642]
-
2013-12-09 [2013-12-05] A fordulat szellője lebbent át Kijeven Az ukrán miniszterelnök-helyettes tegnap azt mondta, hogy készek tárgyalni az előrehozott választások lehetőségéről is az ellenzékkel. Főnöke csak a kormány átalakítását ígéri. Az Ukrajnában kialakult politikai válság egyre jobban érezteti hatását a gazdaságon: a nemzeti valuta 0,3 százalékkal, 8,245 hrivnya/dolláros árfolyamra gyengült, ami 2009 óta a legszerényebb
[MNSZKorAP/DOC002176/002388]
-
2009 óta a legszerényebb értéke. A tizenkét hónapra előretekintő határidős jegyzések ráadásul 10,1-es árfolyamot mutatnak, ami nem éppen a befektetők optimizmusának a jele - derül ki a Financial Times összefoglalójából. Szerhij Arbuzov miniszterelnök-helyettes - Viktor Janukovics államfő közeli szövetségese - tévéinterjújában kérdésre válaszolva azt mondta, hogy megfontolnák egy előrehozott elnökválasztás kiírását, ha az ígérne kiutat a krízisből. Ha tárgyalások indulnának a kormányon lévő és az ellenzéki erők között, amelyeken felmerülne ez a lehetőség, akkor erről is hajlandóak lennének beszélni. Arbuzov főnöke, Mikola Azarov kormánya átalakítását helyezte
[MNSZKorAP/DOC002176/002388]
-
Tamás Gáspár Miklós úgy fogalmazott, hogy " nagyon nagy ember lehet Károlyi Mihály, hogyha 83 évvel elnökké választása után még mindig ennyire gyűlölik. Nem sok embernek jár ki ez a privilégium ". A jelenlegi kabinet intézkedéseit bíráló filozófus a szobor tervezett eltávolításáról azt mondta, hogy a kormány " joggal gyűlöli azt, aki a demokráciából nem felejti ki az egyenlőséget, nem felejti ki a szolidaritást ". A volt köztársasági elnök életútját felidéző Tamás Gáspár Miklós azt mondta, hogy az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi
Károlyi Mihályra emlékeztek a volt köztársasági elnök szobránál [MNSZKorAP/DOC002383/002606]
-
A jelenlegi kabinet intézkedéseit bíráló filozófus a szobor tervezett eltávolításáról azt mondta, hogy a kormány " joggal gyűlöli azt, aki a demokráciából nem felejti ki az egyenlőséget, nem felejti ki a szolidaritást ". A volt köztársasági elnök életútját felidéző Tamás Gáspár Miklós azt mondta, hogy az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap egy technokrata kormányt állít Görögországban élére, ahogy ez történik Olaszországgal is. " Ma is vannak olyan naiv emberek Magyarországon, akik azt gondolják, hogy Orbán Viktor helyett a Nemzetközi Valutaalap és
Károlyi Mihályra emlékeztek a volt köztársasági elnök szobránál [MNSZKorAP/DOC002383/002606]