171,426 matches
-
szerdán a brit parlament rendkívüli vitát tartott háromórás időkeretben, amelyen David Cameron kormányfő már arról beszélt, hogy " szörnyű tévedés volt " a részéről, amikor a NoW volt szerkesztőjét sajtófőnöknek tette meg. Cameron vizsgálatot ígért a lehallgatási ügyben, a BBC szerint ugyanakkor azt mondta, hogy a nyilvános vizsgálat nem kezdődhet el addig, amíg a rendőrség le nem zárja a jelenleg is folyó, átfogó nyomozást. Közben képviselők azt kezdeményezték, hogy hirdessenek országos bojkottot a News of the World ellen, a Ford autógyár pedig már be is
Megundorodtak a britek a meggyilkolt tini telefonját feltörő újságíróktól by visnovitz1pc06 [MNSZKorAP/DOC002515/002179]
-
2009 között volt kormányfő. A politikus a parlamenti döntés előtt Szlovéniába távozott, és jelenleg nem lehet tudni, hogy hol van. Nem hivatalos szlovén források szerint Sanader repülőjegyet váltott egy londoni gépre. A volt politikus a Vecernji List című horvát lapnak azt mondta, hogy utazása előre be volt tervezve, és ha az ügyészség hazahívja, akkor visszatér Horvátországba.
Felfüggesztették Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő mentelmi jogát by orosz1adel213 [MNSZKorAP/DOC002514/003456]
-
nem jön majd rá a titok nyitjára, és a csapatok a szezon végéig ki lesznek szolgáltatva a véletlen hőingadozásnak. Az ugyanakkor kétségtelen, hogy Montrealban a Lotus és a Sauber sokkal kíméletesebben bánt a gumikkal, mint a három élcsapat. Míg Whitmarsh azt mondta, hogy ők az adatokból egyértelműnek látták: az egykiállásos taktika (nekik) nem működhet, a Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane éppen az ellenkezőjét állította. " Őszintén azt hittem, hogy a többség csak egyszer fog kereket cserélni " - árulta el. " Tudtuk, hogy a pénteki hőmérsékleti és
Vettel és a nagyok - Montreali Görbe Tükör by farkas1pete208 [MNSZKorAP/DOC002445/002016]
-
különböző technológiákkal, ezek közül az egyik a tarvágás amit a lakosság, és a kirándulók széleskörben ismer, felfedez, mert olyan esztétikai károkat okoz. Azt kell mondani, hogy a korábbi években amikor a gazdasági szempontokat vették figyelembe. P.Kiss Zsuzsa: Az erdészek, erdőgazdálkodók azt mondták, hogy ebből fa nyerhető a fából pedig pénz. Lomniczi Gergely: - Igen, a társadalomnak szüksége volt a faanyagra, és szüksége van mind a mai napig. Nem fogalmazták meg abban az időben hogy természetvédelmi vagy szociális rekreációs funkciók fontosabbak lehetnek gazdasági szempontoknál és
Napközben [MNSZKorAP/DOC002902/002369]
-
ráépülő, a lehetőségekkel, az ország jövedelemtermelő képességével és a rászorultsággal számoló szociálpolitika, ami valóban bizonyítja a politikai vezetőknek a szociális érzékenységét. Én soha nem fogadtam el, hogy a szociális érzékenységet az bizonyítja, ha a gazdagoknak is támogatást adunk. Ha valaki azt mondja, hogy a családi pótléknak alanyi jogon kell járni, az azt mondja, hogy a jómódúak, a gazdagok, azok is kapjanak családi pótlékot. Én amikor 14 évvel ezelőtt kimondtam, hogy erre nincs szükség és rászorultsági elvűvé kell tenni a szociálpolitikát, akkor ennek eredményeképpen
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001247]
-
szociálpolitika, ami valóban bizonyítja a politikai vezetőknek a szociális érzékenységét. Én soha nem fogadtam el, hogy a szociális érzékenységet az bizonyítja, ha a gazdagoknak is támogatást adunk. Ha valaki azt mondja, hogy a családi pótléknak alanyi jogon kell járni, az azt mondja, hogy a jómódúak, a gazdagok, azok is kapjanak családi pótlékot. Én amikor 14 évvel ezelőtt kimondtam, hogy erre nincs szükség és rászorultsági elvűvé kell tenni a szociálpolitikát, akkor ennek eredményeképpen a társadalom leggazdagabb 10 százaléka vesztette el a jogosultságát a családi
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001247]
-
gazdagok, azok is kapjanak családi pótlékot. Én amikor 14 évvel ezelőtt kimondtam, hogy erre nincs szükség és rászorultsági elvűvé kell tenni a szociálpolitikát, akkor ennek eredményeképpen a társadalom leggazdagabb 10 százaléka vesztette el a jogosultságát a családi pótlékra. Nem lehet azt mondani, hogy ebben az országban 90 százalék szegény van, mert akkor valami baj van a szegénység definíciójával. A szegénység mindig egy relatív fogalom, nyilvánvalóan, aki Angliában szegény, az Magyarországon nem biztos, hogy az. Aki Magyarországon szegény, az lehet, hogy Indiában jómódú lenne
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001247]
-
a szerepvállalás ellen, amelyre Bokros Lajos megnyilatkozásai irányulnak, igen. Erről nem volt szó az MDF választmányi ülésén. Sőt, az ellenkezőjéről volt szó. Rip: - Igen, oldjuk is fel ezt az ellentmondást. Ön is elutasítja Bokros Lajos megjelenését párton belül, ugyanakkor mégis azt mondja, hogy mindenki folytassa ott a munkát az MDF-en belül, ahol eddig dolgozott. Boross Péter: - Mert a dolognak nincs vége. Én épp tegnap kezdeményeztem az országos gyűlés összehívását. Ez a legfőbb döntéshozó szerve a pártnak, és miután azt olvastam, hogy Bokros Lajos
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001247]
-
az MDF-et, vagy Antall József megjelenésével elindult egy másik irányba. Nos, szóval, a Magyar Demokrata Fórumnak most már sok esztendeje kialakult az arculata, ennek megváltoztatása nem megy a tagság egészének jóváhagyása nélkül. Rip: - Ugyanakkor elemzők és részben Dávid Ibolya is azt mondja, hogy Bokros Lajos jelölésével szemben nincs másik alternatíva. Tulajdonképpen a párt megszűnése, parlamentből való kikerülése a tét. Boross Péter: - Ezek azok az erőltetett indoklások, amikor megszületik egy bizarr és teljesen váratlan gondolat, és valaki hozzácsoportosít különböző érveket. Ismert tünet ez. Az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002892/001247]
-
együtt járunk kirándulni, színházba. Fel sem merül. " " Farkas Jenő vagyok 19 éves. Érettségiztem, nappali tagozaton végeztem el a pedagógiai asszisztens szakmát, levelezőn a Szent István Egyetem Jászberényi kihelyezett tagozatán vagyok itt. " Rip.- Mi volt az, ami megfogott az iskolában és azt mondtad, hogy oké, én is oda akarok járni, hogy én is oda fogok járni. " Szóval itt nem az van, hogy tanuljanak, hanem arra mennek, hogy a gyerekek továbbmenjenek, ezek a hátrányos helyzetű tanulók, érjen el valamit az életben. Nekem ez megfogott, és
MR1 - Élhető világ [MNSZKorAP/DOC002933/003925]
-
lelkét teszi felelőssé betegségei miatt. " Én sajnos megtapasztaltam, hogy lelki okai vannak a betegségeknek, 17 éves korom óta tele voltam cisztákkal, jóindulatú elváltozásokkal. Tavaly pedig a májamon találtak egy nagyon nagy, kilenccentis daganatot és rettentően megijesztettek vele. Az egyik orvos azt mondta, hogy rákos vagyok. Senkinek nem kívánom azt az érzést " - mondta az énekesnő a Reggeli Csak Csajok műsorában.
Tóth Gabi sokkoló vallomása: "Rákos vagyok" [MNSZKorAP/DOC002267/000499]
-
2008-09-12 MR1 - Krónika Hatvani-Tóth Erika: - Nincs napirenden Gráf József miniszterelnöksége. Flóri Anna: - Ezt a kancellária-miniszter erősítette meg a Magyar Televízió reggeli műsorában. Kiss Péter azt mondta, hogy a kérdést akkor lehetne föltenni, ha üres lenne a kormányfői poszt, és egy többségben lévő MSZP-nek kellene jelöltet állítania. Sajtóértesülések szerint az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor a hétvégén végigtelefonálta az MSZP elnökségi tagjait, és az agrárminiszter nevét ajánlotta a figyelmükbe
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002918/004928]
-
apró változás, ami igazából csak egy tendencia, tehát nem arról van szó, hogy a nemek tábora óriási növekedésnek indult volna, hiszen most is az átlagos, a különböző kérdésekben más-más arányok jönnek ki, de nagyjából a lakosság 5-6 százaléka, aki most azt mondja, hogy elmenne, biztosan elmenne és nemmel szavazna, ehhez képest 40 százalék az, aki biztosan elmenne és igennel szavazna. Az elemzésünk csak felhívta a figyelmet arra, hogy hétről hétre növekedett a nemmel szavazók tábora, és én azt gondolom, ahogy a Tibor is
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000507]
-
olyan fontos, hogy én elmegyek, illetve az MSZP szavazók körében is keltheti azt a hatást, hogy ezt úgysem lehet 25-re levinni, tehát nem megyek el. De ez fordítva is igaz, tehát, hogyha 30 százalék körüli számokat hallunk, akkor egy szavazótábor azt mondja, hogy hát ez nem elég biztonságos ahhoz, Fidesz tábor, ahhoz, hogy meg legyen a 25 százalék, nekem is el kell mennem, illetve hát az MSZP táborban is ott is lehet következménye az aktivitásra vonatkozó ugyanennek a dolognak. Rip. - Egészen röviden Karácsony
Kossuth - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/000507]
-
mellett, a volt miniszterelnök elleni eljárás egy koncepciós per körvonalait rajzolja ki - kommentálta tegnap Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője, hogy az Országgyűlés hétfőn késő este felfüggesztette a korábbi kormányfő mentelmi jogát. Hasonlóan nyilatkozott Mesterházy Attila pártelnök a Ma Reggelben; azt mondta, hogy aljas politikai koncepciós per zajlik a volt kormányfő ellen, amellyel a Fidesz a gazdasági csődről akarja elterelni a figyelmet. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője viszont arról beszélt, szerinte Gyurcsány nem tudja elfogadni, hogy - ellentétben az ő időszakukkal - Magyarország már nem
Elterelő művelet a kiadás by Fazekas Ágnes [MNSZKorAP/DOC002383/000165]
-
ahhoz egy katonai védelem kell, hogy be lehessen vinni élelmiszert és tisztességesen szét lehessen osztani. Számos ilyen történetet tudnék mondani a mi életünkből is, amikor dolgoztunk Észak-Kaukázusban, Csecsenföldön és nem akarták átengedni a segélyszállítmányt a sarc ellenében lettek volna hajlandók, azt mondtuk, hogy visszavisszük a segélyszállítmányt. Ri :- Tehát ilyenkor nincsen az, hoyg beleszámítják azt, hogy van bizonyos sarc, egy részét annak érdekében, hogy az a humanitárius cél teljesülhessen, egy részét odaadják? Lehel László: - Nem, ez nem lehet megoldás, ez semmiképpen sem lehet megoldás
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/003163]
-
ahhoz, hogy még mindig Tripoliban legyen. Abdel-Dzsalíl felszólította a felkelőket és Tripoli lakóit, hogy ne döntsék káoszba a fővárost, legyenek türelmesek, megbocsátóak, toleránsak, és ne hajtsa őket a bosszúvágy. 09.08 Négyszáz halott A France24 televíziónak az Átmeneti Nemzeti Tanács elnöke azt mondta, hogy a Tripoliban folytatott harcokban 400 ember vesztette életét, több mint kétezren pedig megsebesültek. A felkelők 600-nál több, Kadhafihoz hű katonát fogtak el. A tripoli kórházak híján vannak mindennek, ami a sebesültek kezeléséhez szükséges - tette hozzá. 09.25 Kadhafi golfautója Kadhafi golfautóján
"Nem elég bátor Kadhafi a harchoz" - hírek percről percre by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002515/002841]
-
ahol több kisebb fegyveres csetepaté alakult ki. 11.35 Nyolc hónap múlva választásokat tartanának Nyolc hónap múlva választásokat tartanak Líbiában - mondta Musztafa Abdel-Dzsalíl, a lázadókat képviselő Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője a La Repubblica című olasz napilap szerdai számában megjelent interjúban. Abdel-Dzsalíl azt mondta, hogy Moammer kadhafit és " bandáját " Líbiában akarják bíróság elé állítani. 12.30 Maradnak az olajszerződések A líbiai felkelők kormánya tiszteletben tartja a Moamer Kadhafi idejében kötött valamennyi olaj- és gázszerződést, köztük azokat is, amelyek kínai cégekkel jöttek létre - jelentette be Ahmed Dzsehani
"Nem elég bátor Kadhafi a harchoz" - hírek percről percre by hamana1zsolb04 [MNSZKorAP/DOC002515/002841]
-
republikánus Mitt Romney. Aki természetesen szintén a kamerák előtt szokott kocogni. Rajta mindig újdonatt újnak látszó Nike szerelés feszül. Romney az amúgy is mindig decensen szabott öltönyöket visel. Elegáns üzletembernek öltözik, igaz, az is, valóban nagyon sikeres üzletember. Múltkor valaki azt mondta, hogy megadhatná a szabója címét Huckabey-nek. Barrack Obama úgyszintén nyakkendős, öltönyös politikus. A kampány elején ugyan hol nyakkendővel, hol lezserebbül, anélkül jelent meg, de mára végérvényesen a nyakkendősök táborába sorolt. Bár azt tanácsolják neki, hogy ne hordjon túlságosan drága nyakkendőket, mert
30 perc alatt a Föld körül [MNSZKorAP/DOC002944/000847]
-
hogy arra fog javaslatot tenni a kabinetnek, a Fidesznek és a KDNP-nek, hogy gyorsítsák fel azokat a terveket, amelyek Magyarország megújítását célozzák, így az oktatás, az egészségügy, az önkormányzati rendszer és a gazdasági támogatási rendszer átszervezését. A TV2-nek adott interjújában azt mondta, hogy a költségvetési " lyuk " betömése érdekében emelhetik a szerencsejáték, az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját. Költségvetési elemek zárolására Orbán azonban már nem lát módot. A 100 milliárd forintos lyukat a vártnál rosszabb gazdasági környezet okozza. A kormányfő a vártnál rosszabb
Újra a jövő évi költségvetésről tárgyal a kormány by szabo1andra602 [MNSZKorAP/DOC002601/002050]
-
a kormányt, hogy ne támogassa a Jegybank törvény módosítására tett javaslatot, mert az korlátozza az intézmény függetlenségét és nem felel meg az Uniós szabályoknak. A pénzügyminiszter üdvözölte a jegybanki alapkamat fél százalékos csökkentését. Draskovics Tibor a jegybanki törvény tervezett módosításáról azt mondta, hogy az nincs ellentétben semmilyen hazai vagy uniós szabályozással.
Reggeli Krónika [MNSZKorAP/DOC002906/003087]
-
az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke és a Zsigmond Király Főiskola rektora között egy csütörtöki fővárosi médiakonferencián arról, hogy a hallgatók egy része által jelenleg is fizetett költségtérítés tekinthető -e tandíjnak. Tatai-Tóth András (MSZP) azt mondta, hogy Magyarországon volt, van és lesz tandíj, a vasárnapi népszavazás a fejlesztési részhozzájárulást törölte el, a költségtérítéses rendszer viszont megmaradt. Véleménye szerint a népakarattal nem szembefordulva is lehetséges olyan rendszer kialakítása, amely megteremti a hallgató anyagi érdekeltségét és ezáltal javul a
Éles vita a tandíjról [MNSZKorAP/DOC002365/003343]
-
2013-11-23 András Szávó Tudom már sokan írták ki de most már én is azt mondom hogy felkérések helyett nekem is pálinkát küldjetek!
by András Szávó [MNSZKorAP/DOC002171/002357]
-
hadseregre ruházza - írja az elnöki hivatalra hivatkozva a BBC. Az elnök már aláírta a dokumentumot, amely az elnöki és miniszterelnöki jogköröket a hadsereg vezetői testületének adja - mondta az AFP hírügynökségnek egy meg nem nevezett diplomata. Ravalomanana szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a hatalmat a hadsereg legmagasabb rangú tisztje, Hyppolite Ramaroson admirális kapta. A BBC helyszíni tudósítója szerint ugyanakkor a hadsereg teljesen az ellenzék mögött áll, ezért az irányítás a gyakorlatban Andry Rajoelina ellenzéki vezető kezébe kerül. Ravalomanana néhány órával azután mondott
A hadseregnek adta hatalmát a madagaszkári elnök by visnovitzp [MNSZKorAP/DOC002513/001263]
-
meg a szerepről, míg az hawaii-i nyaralását töltötte. Downey a CBS csatorna The Early Show-jában nyilatkozott először, amikor azt mondta: " Ez a legőrültebb dolog, amiről valaha is hallottam. "; majd Stiller válaszolt: " Igen, tudom - hát nem remek? ". Egy másik interjúban Downey azt mondta, hogy elvállalta a szerepet, de nem tudja, hol és hogyan kezdhetné el karakterének felépítését. Végül egy afroamerikai népi angolt beszélő, mogorva, egyenetlen mély hang mellett döntött. Később megmutatta Stillernek telefonon keresztül karaktere hangját, s a rendező rögtön jóváhagyta azt. Downey felfedte
Trópusi vihar (film) by Hkbot [MNSZKorAP/DOC002764/000546]