171,426 matches
-
akkor a gyorsvonatot a távolsági és a helyi személyvonat nem előzheti meg, egy gyors tehervonat vagy nemzetközi gyors is elsőbbséget élvez, tehát rendesen össze lehet szedni Budapestig menetrendi késést. Mv.: - A kihasználtsággal kapcsolatban neked mi a tapasztalatod? A MÁV ugye azt mondja, hogy kevésbé kihasznált a szerelvény. Nagy Gábor tudósító (Kaposvár): - Én kérdeztem szakembereket is, akik jóval többet utaznak és látják is, merthogy a vasútállomáson tájékozódtam. Kaposvárig mindenképpen jobbnak kell lennie ennek az állapotnak. Egyébként már indult egy internetes aláírásgyűjtés, itt kaposvári vasútbarátok
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002902/002967]
-
sem, hanem a párt pártszerű jövője szempontjából is. " Minek az olyan párt, amely nemhogy megvalósítani, hanem még tisztességesen képviselni sem tudja a programját? " - teszi fel a kérdést Grendel Lajos a pozsonyi magyar nyelvű napilap, az Új Szó hasábjain. Nem lehet azt mondani, hogy finomkodott volna. Válaszában a pártelnök Bugár Béla azontúl, hogy bevallja, ez bizony rosszulesett neki, a párbeszéd szükségességét hangsúlyozza, és a párt országos tanácsának a kilépés lehetőségét is számba vevő döntését a közigazgatási reformtól teszi függővé. Akkor pedig a kocka el
Szlovákia [MNSZKorAP/DOC002331/003246]
-
a háború utáni békeszerződéseket. A legnagyobb román kormányerő szerint Bukarest az Egyesült Államoktól hivatalos magyarázatot kell, hogy kapjon a NATO európai főparancsnokának budapesti nyilatkozata miatt. Mint elmondtuk, ellenzéki pártok már korábban tiltakoztak, amiért Wesely Clark tábornok lapinformációk szerint a NATO-szemináriumon azt mondta, hogy Versailles-i béke szerződések túlhaladottak. A hírt a román lapok a Napi Magyarországtól vették át, és a felzúdulás annak ellenére tart, hogy a brüsszeli NATO-központ szerint a tábornok hivatalos budapesti nyilatkozatai során nem állított ilyet. A fő koalíciós erő, a Parasztpárt
Nagy vihart kavart Clark tábornok budapesti kijelentése Romániában [MNSZKorAP/DOC002321/004056]
-
csernatonyc Keménykednek keleten az IMF-fel Sri Lanka nem fogadja el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelfeltételeit, de a pénzre a jelek szerint szüksége van. Sri Lanka Mahinda Rajapaksa elnök a BBC tudósítása szerint azt mondta, hogy nem hajlandó se eladni, se pedig elzálogosítani az országát pénzügyi segítségért. Sri Lanka kormánya 1,9 milliárd dolláros kölcsönről tárgyal az IMF-fel, az összegre a nemzetközi válság begyűrűzése miatt van szüksége az országnak. Az IMF általában gazdaságpolitikai feltételeket szab kölcsön nyújtásakor
Keménykednek keleten az IMF-fel by csernatonyc [MNSZKorAP/DOC002598/000748]
-
tudja megoldani, az ideiglenesen, de akár végleg ide költözhet a laktanyába. Tehát hat ilyen lakás van, és kettő család már be is költözött két ilyen lakásba. Ezek egyébként egy ilyen egy-két szobás komfortos lakások. Sikerült beszélnem az egyik családdal, ott azt mondták, hogy hatalmas segítség nekik az, hogy most ide költözhettek, mert eddig rokonoknál, ismerősöknél voltak és hát nem akartak már tovább a terhükre lenni. És most itt van egy lakás, ahova most be tudtak költözni addig, amíg kapnak valamilyen kártérítést új házat
MR1 - Krónika [MNSZKorAP/DOC002941/000755]
-
hazacipelni. Világos, hogy a trikót azt hazacipeli, de a cipőnek nincs az az iskola ma, nincs az a nyomorult iskola, bocsánat a kifejezésért ahol nem lehetne egy tornacipőt tárolni. Azok a tankönyvetk amelyeket ma, hogy mondjam ilyen tabuként kezelünk és azt mondjuk, hogy soha nem lehet megváltoztatni sem a formáját, sem a küllemét hadd mondjam el, hogy egyre inkább dívik az és ezt támogatja az Oktatási Minisztérium is már a törvény is támogatja, hogy azok a tartós tankönyvek amelyeket nem kéne mindig hazacipelgetni
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
szoktak ők mondani, hogy egészen döbbenet, hogy mennyire rátapintanak a lényegre és megvalósítható ötleteket tudnak megfogalmazni. Őket szoktuk gyakran elfelejteni és a szülőknek vannak ötleteik akiket általában el szoktunk felejteni és a szülők egy kicsit tartanak attól, hogy a pedagógus azt mondja, hogy az öt kilós knyvet kell megvenni, akkor szó nélkül megvásárolják, csak a gyereknek ne legyen az iskolában baja. Márpedig, ha visszakérdeznénk mi szülők, minket is tanítana valaki, hogy hogy kell jó szülőnek lenni. Miért? Miért nem lehetne valami mást azért
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
legyen az iskolában baja. Márpedig, ha visszakérdeznénk mi szülők, minket is tanítana valaki, hogy hogy kell jó szülőnek lenni. Miért? Miért nem lehetne valami mást azért, hogy a gyerekünk ne cipeljen ennyit, akkor azt gondolom, hogy nagyon, nagyon sok pedagógus azt mondaná, hogy rendben van, akkor gondolkodjunk közösen. Különösen akkor, hogyha szülők közösségének egyetértési joga van a pedagógiai program tekintetében és a tankönyvrendelés kérdésében. A szülők nélkül semmilyen tankönyvet nem lehetne megrendelni, csak ezen jogukról a szülők nem nagyon tudnak, vagy, ha tudnak
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
íme az oktatási jogok állampolgári biztosa ezt elmodta és még itt a műsor során azt hiszem néhányszor hangsúlyozzuk, tehát a szülői munkaközösségek alá, ha úgy tetszik lovat adunk, de mielőtt önök már itt köszörülik a torkukat vendégeim, de most én azt mondom, hogy hadd legyen megint a hallgatóé a szó. Jó? Halló tessék. Jó napot kívánok! Én vagyok soron? Mv.: - Igen asszonyom adásban van. Köszönöm szépen, jó napot kívánok. Én azt gondolom, hogy eddig mindenkinek igaza volt és nem elég egy területen rendelkezni
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
lehetne előrelépni és hát az ő javaslatára is próbáltuk meg azt, hogy kiadókkal fölvenni a kapcsolatot, hogy tudnak -e számunkra plusz könyveket biztosítani a könyvtár számára, hogy ne kelljen cipelni a gyerekeknek. Hát vegyes volt a fogadtatás. Egy, két kiadó azt mondta, hogy. Mv.: - De azért valamit sikerült összehozni. K.Z.: - Igen, igen, igen. Egy, két kiadó azt mondta, hogy fele pénzért tudna. Ez a szülőknek még, hát hadd ne mondjam még mindig sok volt. Egyetlen kiadó volt az aki azt mondta, hogy ugyan
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
hogy tudnak -e számunkra plusz könyveket biztosítani a könyvtár számára, hogy ne kelljen cipelni a gyerekeknek. Hát vegyes volt a fogadtatás. Egy, két kiadó azt mondta, hogy. Mv.: - De azért valamit sikerült összehozni. K.Z.: - Igen, igen, igen. Egy, két kiadó azt mondta, hogy fele pénzért tudna. Ez a szülőknek még, hát hadd ne mondjam még mindig sok volt. Egyetlen kiadó volt az aki azt mondta, hogy ugyan nem ugyanolyan után nyomoztat, tehát nem megfelelő papírral, haneme setlegesen más minőségűre, de ugyanúgy olvasható. Tőle
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
kiadó azt mondta, hogy. Mv.: - De azért valamit sikerült összehozni. K.Z.: - Igen, igen, igen. Egy, két kiadó azt mondta, hogy fele pénzért tudna. Ez a szülőknek még, hát hadd ne mondjam még mindig sok volt. Egyetlen kiadó volt az aki azt mondta, hogy ugyan nem ugyanolyan után nyomoztat, tehát nem megfelelő papírral, haneme setlegesen más minőségűre, de ugyanúgy olvasható. Tőle kaptunk húsz darab könyvet amit ezúttal is köszönök és megpróbátunk még olyan dolgot megtenni, hogy a szülőktől kértük, meg a gyerekeinktől, hogy azokat
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002908/003533]
-
1999. 09. 30. 05:30:00 Ismeretlen HÍREK - Kossuth 04.30 - Az olasz kormányfő szerint nem csak a tagjelöltek, hanem az Európai Unió érdeke is, hogy elkészítse a bővítés pontos menetrendjét. Erről Massimo D'Alema Rómában tárgyalt a magyar miniszterelnökkel. Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarország önmagának már megszabta a határidőt és kedvező lesz számára, ha ugyanezt az Unió is megteszi.- Az Európai Bizottság bővítési biztosa először jelölt meg konkrét dátumot az új tagok felvételére. Günter Verheugen azt mondta: örömmel venné, ha az első tagjelöltek
HÍREK - Kossuth 04.30 [MNSZKorAP/DOC002322/004660]
-
belépésig, ehhez azonban az Európai Uniónak 2002-ben meg kell teremtenie a csatlakozás feltételeit.- A sikertelen szakértői egyeztetés után ma újabb tárgyalás lesz a földművelési minisztérium 413 milliárd forintos igényéről, ezuttal a tárca vezetője és Orbán Viktor miniszterelnök között. Torgyán József azt mondta, hogy a Pénzügyminisztérium és a kisgazdapárt szakértői tegnap közel kerültek a megoldáshoz.- A kormánypárti és az ellenzéki képviselők is elismeréssel szóltak az Állami Számvevőszék munkájáról a Parlamentben. Úgy látják, hogy a testület tisztességét és hozzáértését a belpolitikai viharok sem tudták kikezdeni.-
HÍREK - Kossuth 04.30 [MNSZKorAP/DOC002322/004660]
-
a hatvanas években is gyászoltak, ma már csak nagyon ritka esetben. Ha valaki köztudottan rossz viszonyban volt az elhunyttal, halála után viszont hosszan gyászolta és gyakran kilátogatott a sírjához is a temetőre, akkor az ilyen személy háta mögött is összesúgtak; azt mondták, hogy életébe keletet vóna becsülni, vagy minek csinaja ezt a színészkedést, mindenki tugya, hogy hogy bánt vele, mér nem becsülte, míg élt. Ha a temetés után aztán bármivel összefüggésben emlegették az elhunytat, mindig hozzátették, hogy Nyugogyon békébe, Nyugogyon, Isten nyugosztaja. E
2.10. Gyász [MNSZKorAP/DOC002687/000014]
-
MNB és a PSZÁF összevonására Orbán Viktor a cseh a miniszterelnökkel, Petr Necasszal közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy csak lehetőséget teremt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és a Magyar Nemzeti Banknak az összevonására. A miniszterelnök csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a az Alkotmányügyi Bizottság javaslata csak a lehetőségét teremti meg a Pénzügyi Szervezet Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összevonásának. " Nem ördögtől való sem az összevonás, sem a külön tartás, mivel mindkettőre van példa az EU-ban " - tette
Orbán: Csak lehetőség születik az MNB és a PSZÁF összevonására by galambos1ma305 [MNSZKorAP/DOC002602/000493]
-
habár nem jubileumi év, de mindenképpen megérdemelte azt, hogy ő legyen az első. Most, hogy a Távközlési Minisztériumnál, ahová a Román Posta tartozik, RMDSZ-es államtitkár van, akkor erre megnyílt, a mondjuk politikai, és gyakorlati lehetőség is. Veres Emese Gyöngyvér: - Én azt mondanám, hogy ezzel a borítékkal tulajdonképpen Románia rehabilitálta is bizonyos értelemben, Kós Károlyt. Hiszen emlékszem, hogy amikor én érettségiztem, éppen abban az évben vették ki Kós Károlyt, mint érettségi tananyagot, büntetésként. Salamon Márton László: - Nos, igen. A kommunista rezsim elsüllyesztett embereket. Kós
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002930/000607]
-
a felderítés nem egyszerű. Veszprémi Erzsébet összeállítása. Élelmiszert vettem át még ünnepek előtt. Közben-közben ezt beszélgettük, hogy majd ugye rendezzük egymás között, csak még pontosan árat nem tudtam, hogy mennyi összeggel fogok tartozni. Ő megkeresett itt a lakásunkban, amikor én azt mondtam, hogy akkor na most sorold el, hogy minek mennyi volt az ára és én magamnak összeszámoltam. R.: - Mennyi volt az ára, meg egyáltalán minek volt az ára? Húsárut is, öt csomag rizsát, öt csomag zsemlemorzsát, egy kiló kávét, 60 darab tojást
Kossuth - Jelenlét [MNSZKorAP/DOC002911/001057]
-
el, hogy előtte megvizsgálja ezt a szerződést, és ha rendben lévőnek találja egyébként, akkor rendeli el a végrehajtást, ez pedig a bírósági végrehajtói szervezet végzi, aminek természetesen törvényi felhatalmazása alapján semmi köze nincs ezekhez az árverező cégekhez. Mv: - Tehát Ön azt mondja, hogy akkor, amikor a pénzintézettel létrejön az adósnak a kapcsolata, a későbbi adósnak a kapcsolata, akkor kellene kiiktatni például a szerződésekből akár ezt az opciós jogot, akár azt a kikötést, hogy meg lehessen kerülni a bíróságot. Tehát az lenne igazándiból az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002935/000450]
-
pályára. - Mikor érezte, hogy megint baj van? - Amikor elkezdtem a csapattal a nyári felkészülést, és fájt a térdem. Visszamentem ahhoz az orvoshoz, aki a műtétet végezte. Először injekciókúrát ajánlott, de az sem segített. Aztán artroszkópiás módszerrel belenézett a térdembe, és azt mondta, hogy a hátsó keresztszalagom szakadt el. Ez futballistáknál meglehetősen ritka sérülés. Nem is hittem neki, máshoz is elmentem, még Párizsban is megfordultam, annál az orvosnál, aki Ronaldót műtötte. Végül Antwerpenben, a híres Martens professzornál kötöttem ki. - Hogyan került hozzá? - A menedzserem
Ismét megműtik Lendvai Miklóst by balazse [MNSZKorAP/DOC002536/007043]
-
a NOB alelnöke Deutsch Tamás megbízottjaként a konfliktus kompromisszumos megoldását elősegítő javaslatról tárgyalt Zen-Ruffinennel. Magyarország berni nagykövete rendkívüli közgyűlés összehívásáért korteskedett. Ápr. 28.: Deutsch Tamás részt vett az MLSZ elnökségi ülésén. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány nem engedhet álláspontjából, amely azt mondja, hogy az elnöknek viselnie kell a személyes felelősséget a pénzügyi és más természetű jogsértésekért. Ápr. 29.: A magyar-angol találkozót követő napon Zen-Ruffinen újabb levelében követelte, azonnali hatállyal meg kell szüntetni Kovács felfüggesztését, amennyiben ez nem valósul meg, a FIFA felfüggeszti az MLSZ-t
A vizsgálat lezárult - ne felejtse el (II.) [MNSZKorAP/DOC002361/001838]
-
él ebből a becses névből, és vissza is él vele. Ők készítik/csinálják ugyanis a teszkóakciós egyet fizet kettőt kap tokaji borokat ócsóért. A szőlőtermelők felé a 2008-as szüret óta vannak százmilliós adósságaik, a hegyközségnek tizenmillióval tartoznak, miközben a madarasteszkós cimborám azt mondja, hogy néha heti nyolc kamion is begördül tőlük a logisztikai központba. Ennek a cégnek a borásza a mádi hegyközség elnöke. A hegyközség hungarikum, sajátságosan magyar jogintézmény. Köztestület, tanultuk az egyetemen, mindkettőn, a jogin és az élelmiszeriparin is. Az elvi függetlenség, önkormányzás
Felháborodtak a szőlőtermelők by melocco1ann827 [MNSZKorAP/DOC002422/000009]
-
alig várják már őket, mert jöttükkel " végre a falura is felfigyel a világ ". Most még csak néhány minibár és kis általános élelmiszerbolt található a faluban, de mindenki abban reménykedik, hogy már nem sokáig. Egy román közmondással példálózva a polgármester is azt mondja, hogy " terített asztallal " várják az amerikaiakat, remélve, hogy nem élelmiszerrel megrakott konténerekkel érkeznek. Addig is lelkesen tanulnak angolul Deveseluban és környékén. Románia legnagyobb légibázisa volt A hétszáz hektáros, 1952-ben szovjet segítséggel épült deveselui légi támaszpont 2002 óta nem működik. Itt szállt
Angolul tanul a román Taszár by Gál Mária [MNSZKorAP/DOC002395/028263]
-
Beregsurányban - közölte a NAV észak- alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton. Jánvári-Stefán Regina főhadnagy elmondta: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen egy férfi 50 ezer doboz illegálisan beszerzett cigaretta átpakolásához készülődött családi háza udvarán, amikor lecsaptak rá. A férfi a pénzügyi nyomozóknak azt mondta, hogy százezer forintért vállalta a raktáros szerepét ismeretlen emberek felkérésére. Az őrizetbe vett férfit jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben az ismeretlen megbízók felkutatása még tart.© 2004-2013 TAS-11 Kft. Minden
[MNSZKorAP/DOC002177/003621]
-
felfüggesztettük. Az, hogy egy magántársaság valahova elutazik, mérkőzésügynöknek kiadva magát, vagy mérkőzésügynökök segítségével valahol mérkőzést vezet, az helytelen, és fel kell lépni, de előzetesen erről senki nem tud. Virághalmy Sarolta riporter: - Odamegy a pálya szélére, és megvan a felszerelése és azt mondja, hogy jöttem mérkőzést vezetni, és ezt semmilyen módon nem kell igazolnia? Berzi Sándor: - Ez az ottani rendezőknek a problémája. Ehhez a Magyar Labdarúgó Szövetségnek semmilyen köze nincs. Virághalmy Sarolta riporter: - Nem rontja a hírnevét az ilyen esetek? Berzi Sándor: - Hát használni
KOSSUTH - Krónika [MNSZKorAP/DOC002922/003068]