171,426 matches
-
tévések lehettek (vagy C-kategóriájú filmesek), mert ennyi pénzért profik nem nagyon vállalnák a munkát " - tette hozzá. Egész oldalas hirdetésekben üzent a kormány az IMF-nek. A szlogenek és a szövegek 711 ezer forintba kerültek A reklámfilmek gyártási költségeiről több szakember is azt mondta, hogy azok normálisak, vagy inkább alacsonyabbak a piaci árnál. " Mostanában az egész szakma nyomott árakon dolgozik, ez beleillik a képbe " - mondta egy rendező, aki viszont úgy találta, a reklámok ötletéért " nagyvonalúan " fizettek. " Ezekből a részadatokból kiindulva a filmesek alul, az ötletelők
Simicska csapata járt jól a túlköltekező kormánnyal by vorak1anitab02 [MNSZKorAP/DOC002485/000237]
-
szárnyaiban helyezték el, a kórház főorvosi kara viszont havi értekezletén a támogatásáról biztosította az átszervezést. A múlt szombaton a két részleget összekötő mintegy 300 méteres folyosón, szállítás közben meghalt egy idős beteg. A megyei tiszti főorvos az eddigi adatok alapján azt mondta, hogy nincs összefüggés a haláleset és az átszervezés között. A koszovói Gracsanicában tegnap kövekkel dobálták meg a svéd békefenntartók támaszpontját, amiért az egyik katona lábon lőtt egy szerbet. Az illető társaival meg akarta támadni a KFOR járőrcsapatát. A svéd békefenntartók először
HÍREK - Kossuth 11.00 [MNSZKorAP/DOC002326/001003]
-
2009-06-03 MR1 - 180 perc Újabb takarékossági intézkedést nem tart szükségesnek a miniszterelnök, mert van bizalom Magyarország iránt. Bajnai Gordon műsorunkban a növekedés újraindítását, a munkahelyek megteremtését, a húzóágazatok kijelölését sorolta. A vasárnapi választásról azt mondta, hogy az nem a belpolitikáról szól.
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002936/004098]
-
Molnár Oszkár: Szabó Éva azt mondta, hogy ismerte a módszert Molnár Oszkár szerint Szabó Éva nem azt mondta, hogy hallotta, hogy a magasabb segélyek érdekében nők olyan gyógyszereket is képesek beszedni, amely miatt sérült gyermekek jönnek a világra, hanem azt, hogy tud ilyen esetről. A fideszes Molnár
Molnár Oszkár: Szabó Éva azt mondta, hogy ismerte a módszert [MNSZKorAP/DOC002373/002450]
-
Molnár Oszkár: Szabó Éva azt mondta, hogy ismerte a módszert Molnár Oszkár szerint Szabó Éva nem azt mondta, hogy hallotta, hogy a magasabb segélyek érdekében nők olyan gyógyszereket is képesek beszedni, amely miatt sérült gyermekek jönnek a világra, hanem azt, hogy tud ilyen esetről. A fideszes Molnár Oszkár kedden a parlamentben újságíróknak felolvasott egy részletet a szocialista frakció lapjának
Molnár Oszkár: Szabó Éva azt mondta, hogy ismerte a módszert [MNSZKorAP/DOC002373/002450]
-
képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra ". Molnár Oszkár arra a kérdésre, hogy ő korábban cigánytelepekről beszélt, míg Veresné Szabó Éva ilyet nem említ, úgy felelt, többször is feltették neki azt a kérdést, hogy mire gondolt, amikor " azt mondtam, hogy cigányok által többségében lakott településeken ". Hozzátette, " soha nem mondtam, hogy cigány nőkről beszéltem ". Véleménye szerint most Veresné Szabó Évát kell megkérdezni, hogy kire gondolt. Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ez egy élő, társadalmi probléma, amelyet ha nem kezelnek, akkor
Molnár Oszkár: Szabó Éva azt mondta, hogy ismerte a módszert [MNSZKorAP/DOC002373/002450]
-
is feltették neki azt a kérdést, hogy mire gondolt, amikor " azt mondtam, hogy cigányok által többségében lakott településeken ". Hozzátette, " soha nem mondtam, hogy cigány nőkről beszéltem ". Véleménye szerint most Veresné Szabó Évát kell megkérdezni, hogy kire gondolt. Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ez egy élő, társadalmi probléma, amelyet ha nem kezelnek, akkor szociális robbanáshoz fog vezetni. Molnár Oszkár fideszes edelényi polgármester szavai országos visszhangot váltottak ki, amikor egy júniusi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak
Molnár Oszkár: Szabó Éva azt mondta, hogy ismerte a módszert [MNSZKorAP/DOC002373/002450]
-
szolgáltató cégnek új tulajdonosa van, amely 2010. december 31-ig adott haladékot a lakóknak arra, hogy aláírják az új szolgáltatói szerződést. 330 lakástulajdonosból azonban legalább 300 nem írta alá az új kontraktust, ezért náluk kikapcsolták a fűtést. A Független Hírügynökségnek az egyik lakó azt mondta, hogy feljelentést tettek a cég ellen. A Vásárhelyi úti lakótelep fűtéssel kapcsolatos vitája több hónapra nyúlik vissza. 2010-ben kétszer, rövid időre, temperáló fűtésre állt át a lakótelepen a szolgáltató Stopping Hungária Kft. Részben azért, mert a lakók 8 millió forint fűtésdíjjal
Kikapcsolták a gázt egy székesfehérvári lakótelepen by barnoczki1b618 [MNSZKorAP/DOC002480/000797]
-
A szakértők és a jegybank egyaránt arra számít, hogy a következő hónapokban nő az infláció részben a hatóságilag ellenőrzött áram- és gázdíjak emelkedése miatt, továbbá a benzin és az élelmiszerárak további drágulására. A jegybank 10 kamatdöntő illetékese közül Dariusz Filar azt mondta, hogy szerinte 4 százalék feletti marad az infláció a harmadik negyedév végéig. Filar úgy látja, hogy az első negyedévben 5,75-6,0 százalékra kellene emelni az alapkamatot. A jegybank tavaly április óta ötször emelt kamatot, legutóbb januárban, 5,25 százalékra.
Kamatemelésről dönthet a lengyel jegybank by monikaku [MNSZKorAP/DOC002595/000973]
-
annak idején figyelmeztették, hogy " ha nem viselkedik jól ", népe úgy járhat, mint a magyarok. Tendzin Gyaco kijelentette: a boldogság végső forrása a belső megbékélés, " a folyamatos gyűlölet felemésztheti az immunrendszerünket ". A XIV. dalai láma országgyűlési képviselők és más vendégek előtt azt mondta, hogy a belső béke nemcsak a buddhizmus, hanem az istenhit erejével más vallások útján is elérhető, e tekintetben minden vallás azonos lehetőségeket nyújt. A dalai láma hétfőn a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján azt üzente a magyaroknak: legyenek optimisták és dolgozzanak keményen, akkor
Dalai láma: mindig csodáltam a magyar népet 1956 miatt [MNSZKorAP/DOC002379/003120]
-
Rolling Stones, a Moody Blues, a Pink Floyd és a Traffic) átvette a Mellotront, ami a pszichedelikus (később a progresszív) rock egyik legjellemzőbb hangszerévé vált. A Paul halott szóbeszéddel ellentétben a dal végén Lennon " I buried Paul " (Eltemettem Pault) helyett azt mondja, hogy " cranberry sauce " (áfonyaszósz). 1974-ben McCartney így emlékezett vissza: Lennon ugyanezt erősítette meg a Playboynak adott interjújában, 1980-ban. Azt mondta, hogy ez volt a hab a tortán, mert a dal furcsasága megengedte, hogy bármi, amit mond, odaillő legyen. Az Anthology 2-n
Strawberry Fields Forever by Tarkus21 [MNSZKorAP/DOC002741/000602]
-
oldala; a tulajdonképpeni A-oldalon Paul McCartney Penny Lane című dala szerepelt. A Strawberry Fields Forever másik oldalára a Beatles eredetieg a When I'm Sixty-Four című dalt szánta. Amikor Brian Epstein, a zenekar menedzsere George Martint a felvételek alakulásáról kérdezte, Martin azt mondta, hogy - szerinte - eddigi két legjobb dalukat vették fel (a Strawberry Fields Forevert és a Penny Lane-t). Epstein rábeszélte Martint, hogy az előző kislemez (Yellow Submarine/Eleanor Rigby) példájára egy újabb dupla A-oldalas kislemezt jelentessenek meg. Ez az oka, hogy végül egyik dal
Strawberry Fields Forever by Tarkus21 [MNSZKorAP/DOC002741/000602]
-
2000. július 7. (péntek) Tallózó (2) Szóval: Patrubány azt mondja, hogy az MVSz civil szervezet, Borbély Imre szerint pedig politikával foglalkozó civil szervezet. Fából vaskarika. Az lesz a legjobb, ha egy egyetemi tanárra bízzuk a döntést: " A Magyarok Világszövetsége (...) arra hivatott, hogy a magyarság egyetemes érdekeit, elsősorban nyilvánvalóan a kulturálisakat, határokon
Tallózó (2) [MNSZKorAP/DOC002625/003594]
-
parkolóház a kezdeti időkben igencsak nehézkesen üzemelt, gyakran fél órát kellett várni, mire az ember megkapta a kocsiját. " Most már gyorsan, nagyon színvonalasan működik a parkolóház, hiába " - jegyezte meg a kft. munkatársa. Az [origo] -nak ugyanakkor a Bazilika mélygarázs diszpécsere azt mondta, hogy épp a kihasználatlanság miatt azt tervezik, hogy 400 forintra csökkentik a díjat. A Lipót garázs péntek délután Az Erzsébet téri mélygarázs, ahol 420 forintba kerül egy óra, viszonylag jó forgalommal büszkélkedhet, a megkérdezett szakemberek szerint azonban inkább csak a bérletes
Több P+R és olcsóbb parkolóházak menthetnék meg Budapestet by dorak [MNSZKorAP/DOC002470/001109]
-
közölte, hozzátéve: a mélygarázsok ráadásul szolgáltatást nyújtanak, őrzik az autókat, illetve van, ahol autómosó is üzemel. Megemlítette, hogy az 50 évre szóló üzleti terveik szerint 25-30 év alatt térül meg a befektetett összeg, és csak ezt követően termel nyereséget. " Aki azt mondja, hogy miért nem olcsóbb a mélygarázsban a parkolási díj, az azt mondja, hogy miért nem elégszik meg azzal a befektető, ha csak 60-70 év alatt térül meg a pénze. Ezt azonban egy befektető sem tudná vállalni " - tette hozzá Fülöp. Az ügyvezető
Több P+R és olcsóbb parkolóházak menthetnék meg Budapestet by dorak [MNSZKorAP/DOC002470/001109]
-
ahol autómosó is üzemel. Megemlítette, hogy az 50 évre szóló üzleti terveik szerint 25-30 év alatt térül meg a befektetett összeg, és csak ezt követően termel nyereséget. " Aki azt mondja, hogy miért nem olcsóbb a mélygarázsban a parkolási díj, az azt mondja, hogy miért nem elégszik meg azzal a befektető, ha csak 60-70 év alatt térül meg a pénze. Ezt azonban egy befektető sem tudná vállalni " - tette hozzá Fülöp. Az ügyvezető elismerte, hogy kevesebb ügyfelük van, mint azt remélték. Az ő esetükben azonban
Több P+R és olcsóbb parkolóházak menthetnék meg Budapestet by dorak [MNSZKorAP/DOC002470/001109]
-
a technikai részleteket, hogy magának az ejtő ernyőnek rendben volt -e minden irata, az engedélyek rendben voltak -e, magának az ejtőernyős ugrónak a dolgai, nyilván ezt a vizsgálat mind végig fogja nézni. Társaim már voltak bent, velük beszéltem telefonon, és azt mondták, hogy a lehetőségekhez képest rendben van, a kedélyállapota is rendben van. Egy-egy ilyen baleset abszolút nem veszi el a kedvét az embereknek. Én nem tudok olyanról például, aki balesete után ne ugrott volna tovább. Mv.: - Családi házra esett, és megsérült egy
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002897/002678]
-
napokat, egyetemi napokat, mind-mind azt a folyamatos információ-áramoltatást teszi lehetővé, ami a munkakeresők számára, képletesen a túlélést jelenti, mondjuk a két nagy tömegrendezvény, a karrierxpo. Rip: - Annak ellenére, hogy az álláslehetőségek csökkennek, a végzősök száma viszont nem csökken. El lehet azt mondani, hogy most aztán tényleg csak a legjobbak maradnak talpon, vagy pedig az ügyesség is fontos, vagy talán fontosabb, mint eddig? Andrási Mónika: - Én azt remélem, hogy a legjobbak alatt azt értjük, hogy a szakmailag megalapozott tudást hozóak, és még ráadásul a
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002945/000063]
-
99. szeptember 25., szombat Egy leveleskönyv értékei Lukácsy András Néhány napja Lengyel Balázs leveleskönyvének - Újholdak és régi mesterek - ünnepi bemutatóján Poszler György azt mondotta, hogy ez a gyűjtemény felfogható irodalomtörténeti áttekintésnek, sőt történelmi segédletnek, amelyből a fiatal generáció képet kaphat az elmúlt félszázad magyarországi művészi és politikai eseményeiről. Poszlernek igaza van, mert Lengyel könyve végül egy teljes századot fog át, ha azt veszem, hogy benne
Egy leveleskönyv értékei [MNSZKorAP/DOC002301/000510]
-
az ÁVH-nak volt a vezetője, Péter Gábort is fölkeresetem. Ő úgy kivágott, hogy csak úgy zuttyantam. De elkezdtem kutatni Vida Ferenc után is, és nagy nehezen sikerült megtalálnom, érdekes módon, a telefonkönyv vezetett a nyomára. A fiára akadtam először, aki azt mondta, hogy a Vida Ferenc az édesapja, meg akarta írni az emlékiratait, de soha nem sikerült neki, úgyhogy szövetségesem lesz, hogy megpróbálja rábeszélni arra, hogy nyilatkozzon nekem. Na most nem volt könnyű dolgom, mert abba belement, hogy találkozzunk, de azt mondta, hogy
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/002196]
-
azt mondta, hogy a Vida Ferenc az édesapja, meg akarta írni az emlékiratait, de soha nem sikerült neki, úgyhogy szövetségesem lesz, hogy megpróbálja rábeszélni arra, hogy nyilatkozzon nekem. Na most nem volt könnyű dolgom, mert abba belement, hogy találkozzunk, de azt mondta, hogy ez még nem jelenti azt, hogy nyilatkozni fog. Egy héten keresztül jártam föl hozzá (a Rózsa Ferenc Otthonban volt ő) és vizsgáztatott, naponta másfél-két órát vizsgáztatott, mindenről kérdezett: történelemről, erkölcsről, végigkérdezett mindent s aztán utána döntötte el, hogy jó, akkor
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/002196]
-
végigkérdezett mindent s aztán utána döntötte el, hogy jó, akkor nyilatkozik nekem. Vizi Dorottya.: - Péter, és arról meséltél, hogy mi történt veled ' 56-ban? Borenics Péter.: - Nem, azt én még ' 89 után sem mondtam soha senkinek, mert annyi ember előjött, aki azt mondta, hogy ő áldozat és majdnem megdöntötte a szovjetrendszert egyedül, úgyhogy én ezt nem is mondtam. Úgy most, hogy rákérdeztél, most mondtam, de én ezt nem mondtam senkinek, mert nem akartam azt, hogy nahát akkor, most akkor végre itt van. Csomó más
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/002196]
-
kimért, határozott, kemény, száraz ember volt, és egyértelműen kiderült, hogy ő ' 89-ben is bolsevik maradt. Ő kőkeményen mondta azt, hogy most is elítélné - mert rákérdeztem, hogy Nagy Imrééket most is elítélné -e? Azt mondta igen, lehet, hogy nem halálra. És azt mondta, hogy a korabeli törvények szerint ítélt, ezért teljesen tiszta a lelkiismerete, mert nem ' 89-es törvények alapján kell nézni az ' 58-as ítéleteket. Vizi Dorottya.: - Tehát egy megfontolt, törvényekhez szigorúan ragaszkodó ember volt Vida Ferenc. Borenics Péter.: - Igen. Vizi Dorottya.: - És egyáltalán nem
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/002196]
-
gyakoroltak volna rá. Azt tudom, hogy ' 89. június 16-án, ugye amikor volt az újratemetés Vizi Dorottya.: - Igen. Borenics Péter.: - akkor elmenekült Pestről. Lejött a Balaton mellé, mert félt attól, hogy fel fogják koncolni. Még nekem sem mondta meg, hogy hova megy, azt mondta, hogy vidékre megyek, most nem vagyok elérhető egy darabig. Kíváncsian várta, hogy mi lesz a temetés környékén. Vizi Dorottya.: - Te az interjú után találkoztál még vele valamikor, vagy beszéltél vele valamikor, keresett ő téged? Borenics Péter.: - Nem, mert nem sokkal utána
MR1 - Közelről [MNSZKorAP/DOC002925/002196]
-
hogy Bajnai Gordon egy héten belül bejelenti Magyarország jelöltjét a biztosi posztra. Az [origo] kérdésére Szollár Domokos kormányszóvivő sem kívánta kommentálni az értesülést. Andort megkerestük londoni titkárságán, titkárnője azonban egyelőre csak visszahívást ígért. Az MSZP frakcióvezetője, Mesterházy Attila az MTI-nek azt mondta, hogy nem született döntés arról, hogy Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagját jelöli az Európai Bizottság magyar tagjának Bajnai Gordon miniszterelnök. Azt, hogy Magyarország kit küld az Európai Unió kormányának számító Európai Bizottságba, Bajnai Gordon kormányfő és
InfoRádió: Nemzetközi közgazdászt jelölhet EU-biztosnak Bajnai by visnovitzp [MNSZKorAP/DOC002477/000849]