171,426 matches
-
ülésén szavaztak volna a miniszterelnöki és a pártelnöki poszt szétválasztásáról. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak azt mondta: úgy emlékszik, csak az ügy napirenden tartásáról szavaztak, egyébként pedig ő személyesen nem alakította ki az álláspontját a kérdésről. Előzőleg Szájer József alelnök azt mondta, hogy a konkrét javaslatról szavazott az elnökség. A szocialisták az Alkotmánybírósághoz fordulnak, ha az államalapítás emlékének megörökítéséről szóló törvényjavaslat bevezetőjének a SzentKorona-tanra vonatkozó része nem változik. Ezt Vastagh Pál frakcióvezető-helyettes jelentette be az MSZP-képviselőcsportsajtótájékoztatóján. Nem minden nemzetközi vonat jár Romániában az
HÍREK Petőfi 2.00. [MNSZKorAP/DOC002324/000374]
-
hogy van -e hatása az orosz ultimátumnak. Nyugati hírügynökségek szerint tömegével menekülnek az emberek, az orosz NTV televizió szerint viszont csecsen főváros egyetlen lakosa sem vette igénybe eddig az orosz erők által létesített folyosót Groznij elhagyására. Közben Putyin orosz miniszterelnök azt mondta, hogy " nem hallott " semmiféle, Groznij csecsen lakosságához intézett ultimátumról. Agatha Christie örökösei Nagy-Britanniának adományozták a világhírű krimi-írónő vidéki kúriáját. A csaknem 300 hektáros délnyugat-angliai birtokon Agatha Christie-múzeumot rendeznek be. Az időjárásról: Többször erősen megnövekszik a felhőzet, kisebb eső, zápor inkább csak
HÍREK Petőfi 2.00. [MNSZKorAP/DOC002324/000374]
-
el? Hát mert jobb nem jött. R.: Volt szerelmes nagyon sokszor. Jó, de hát azokcsak a szerelemre voltak jók. Tehát alkalmatlanok voltak arra, hogy esetleg egdy új életet kialakítson vele az ember, akár anyagilag. Főleg az anyagiak dominálnak. És akkor azt mondom, hogy a hátam mögött va egy támasz, de közben lehetek szerelmes. R.: Nem jobb egyedül, mint egy rossz házasságban? Nem, nem, nem, egyedül nem jó, abszolút nem jó. Mert egyedül főleg egy nő az kiszolgáltatott. R.: Ha most lenne fiatal, ugyanazt
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/001912]
-
Rettentő rendetlen, mindent szétdobál, tehát gyakorlatilag nem törődik azzal, hogy a másiknak ezzel esetleg kárt okoz. R.: És milyennek képzelte a házasságot? Sokkal romantikusabbnak, sokkal szebbnek. Például ha írok verset, akkor ne nevesse ki, hanem olvassa el, értse meg és azt mondja, hogy na, m ég ha nem is tetszik neki, akkor is, hogy nagyon szépen megírtad, vagy hát van egy születésnap vagy egy névnap vagy házassági évforduló, akkor legalább megünnepeljük. Tehát gyakorlatilag mondjuk olyan momentumok, érzelmi momentumok maradtak ki, amikor aztán az
Szombat délelôtt [MNSZKorAP/DOC002900/001912]
-
az iraki adósságot, vagy annak nagyobbik részét. A pénzügyminiszter kijelentette: komoly remény van arra, hogy az adósság döntő részét elengedik a hitelezők, bár természetesen az lenne a legjobb, ha a teljes adósságot leírnák. James Wolfensohn, a Világbank elnöke csütörtökön Moszkvában azt mondta, hogy az elkövetkező hónapok tárgyalásainak egyik központi témája lesz az Irak adósságainak elengedése. Az elnök szerint 80-90 milliárd dolláros adósság leírásáról lehet szó. A Ria Novosti orosz hírügynökség szerint Wolfensohn 120 milliárd dollárban számszerűsítette a teljes iraki küladósságot. Megjegyezte azonban, hogy
Irak adósságai 90 százaléka elengedését reméli by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002508/000757]
-
átfolyik Moszkván. És itt ebből egy kicsit lecsíptek. És ez a hihetetlen nagy pénz, ugye ez részint befektetési lehetőséget keres magának, részint meg hát lehetővé teszi azt, hogy ilyen elszabadult árak legyenek. Tulajdonképpen én már teljesen értetlenül nézem, mert mindenki azt mondja, hogy ez nem luftballon, n em luftballon, nem fog kipukkanni, de én el nem tudom képzelni, hogy ezek reális árak legyenek. Mv.: - Viszont olvasom, hogy ingatlanszakértők szerint most lassan csökkenésnek indulnak ezek az árak. Vajon miből gondolhatják ezt? Egyáltalán ez egy
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/002794]
-
Azt, hogy milliárdos. Ezen túl a nevét nem. Itt elindult egy nyomozás, sőt volt egy újság, amelyik ugye először itt nagy példányszámban nyilvánosságra hozta. Bár ez nem egy akkora ügy, ez a hatodik vagy hetedik lakás ugyanebben a házban. Az azt mondta, hogy kiírt egy ilyen versenyt, vagy vetélkedőt, hogy ki találja ki, vagy ki tudja meg a nevét. És akkor jött is néhány tipp, dehát őszintén szólva ahol már három tipp van, ott legalábbis kettő nem stimmel. Mv.: - Nyilván ki fog derülni
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002908/002794]
-
várnak az idei évtől, látnak -e valami bíztató jelet? " Mindenképpen reméljük, hogy lesznek vendégeink Kőszegen. Most valóban egy olyan újfajta korszak következik be Magyarországon, ami lehetővé teszi, hogy az emberek nyaralhassanak. " Rip: - Idén 2011-ben mire számítanak a turizmus szakemberei, többen azt mondták, hogy az elmúlt évek azért nem a legfényesebb időszaka volt a turizmusnak, de idén már látszanak olyan körvonalak, amelyek egy másik tendenciát mutatnak. Békefi Vera, a Neckermann Utazási Iroda vezetője: - Igen, úgy érzem, azzal együtt, hogy még az egész szezonra nem
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002900/002032]
-
Mv: - Őszintén szólva, évről évre, hogyha erről a témáról beszélgetünk, akkor nagyjából ez a válasz született, de érdemben történtek ez ügyben lépések? Horváth Endre: - Korábban tematikus évek voltak, tehát évről évre mindig más irányba próbálták fordítani a szekeret. Most mi azt mondtuk, hogy jelöljünk ki egy olyan márkát, amit tíz éven keresztül sulykolunk, ez nem más, mint a Gyógyító Magyarország és ennek rendeljük alá az összes többi kommunikációt. Tehát nem évről évre, egyik évben a fesztiválokat, másik évben a konferenciákat, harmadik évben az
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002900/002032]
-
évben a fesztiválokat, másik évben a konferenciákat, harmadik évben az egészséget próbáljuk reklámozni, hanem terméket építünk és persze, hogy fontosak a fesztiválok, a rendezvények, én magam is sok ilyet próbálok segíteni, a pályázati kiírások is ezeket segítik, de nem lehet azt mondani, hogy egyik évben valamelyik irányt hangsúlyozzuk, aztán a következő évben már egészen mást, ez nem tartható. Mv: - Most tíz évig az egészségturizmus lesz a középpontban, ahogy erre azért már az elmúlt években volt példa, ilyen-olyan módon, amire Ön is utalt, ebben
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002900/002032]
-
A földigiliszták életéből például hihetetlenül véres, depressziós, nyomott hangulatú darabok. Ugyanakkor persze azt is tudjuk, hogy a gyermekirodalom is alaposan megváltozott az elmúlt száz évben, mondjuk Bambitól Harry Potterig. Ön a népmesék után milyen könyveket adott a gyermekei kezébe? - Leginkább azt mondanám, hogy a szokásosakat. Akkortájt voltak ugye nagyon divatosak a " svéd gyermekversek ", azokat nagyon vették. Aztán az angol abszurdokat is. Előtte meg persze rendesen az Anderseneket. Én erről azt gondoltam egyébként, hogy tán a gyerekeknél ez mindig ugyanúgy van: ami működött nálam
Ajándék Enquistnek (meg a hallgatónak) [MNSZKorAP/DOC002400/001640]
-
állami tévécsatorna főszerkesztője hétfőn este éles szavakkal bírálta Magyarországot. Peter Frey az élő adásban kommentálta a magyarországi fejleményeket valamivel több, mint két percben, képbejátszások nélkül. Mint fogalmazott, Magyarország " bacilus " Európára nézve. A főszerkesztő - aki Angela Merkel bizalmasának számít - egyebek mellet azt mondta, hogy Orbán Viktor személyes ellenőrzése alá vonta a sajtót, és immár nincs értelme Magyarországon szólás- és sajtószabadságról beszélni. Frey közölte: Olaszországban és Franciaországban sincs minden rendben a sajtó körül, de a Magyarországon történtek szerinte minőségileg új, minden eddiginél veszélyesebb fejezet kezdetét
Times, ZDF, FAZ - Elképesztő bírálatok a médiatörvény miatt [MNSZKorAP/DOC002395/009700]
-
valahogy a színfalak mögött lerendezni az ő rabbijaikkal, azokkal a legfontosabb haszid vezető rabbikkal, akikre hallgatnak, addig ez tovább fog folyni, úgy tűnik legalábbis. Általában ilyenkor az történik, hogy valamiféle megállapodásra jutnak a közösségnek a vezetőivel, és ha a főrabbi azt mondja, hogy abba kell hagyni a tüntetést, akkor automatikusan egyik pillanatról a másikra ezek megszűnnek. Rip: - És a haszid rabbi vezetőkkel szóba áll az állam részéről valaki, tehát ők tárgyalnak egymással ilyen helyzetekben? Shiri Zsuzsa: - Persze, hogy tárgyalnak, folyamatos velük a kapcsolattartás
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002926/004495]
-
a férfit, aki kifogásolta, hogy nem vetkőztette le. Miközben Kate motorral eltávolodott a háztól, az felrobbant. Egy étterembe ment, ahol édesanyja, Diane Janssen dolgozott. Kate rámutatott arra, hogy Wayne ismét megsebesítette Diane-t, majd átadta neki a házra kötött biztosítás kötvényeit, azt mondva, hogy ő már mindent elintézett. Annak ellenére, hogy anyja felszólította, árulja el, mi történt, Kate könnyeivel küszködve otthagyta őt. Később, mikor egy vonat- vagy buszjegyet akart venni Tallahasse-be, Kate-et elfogta Edward Mars rendőrbíró. A férfi azt mondta, a nőt az anyja
Kate bűne (Lost) by DanjanBot [MNSZKorAP/DOC002766/001216]
-
aratott, ma a józan észt győzték le ". Bírálta a kormányt a GDP 82 százalékára emelkedő államadósság miatt, és azért, mert a magán-nyugdíjpénztári vagyon nélkül az idei költségvetési hiány 6 százalék lenne. A szocialista politikus kedvezőtlennek ítélte a jövő évi kilátásokat: azt mondta, hogy a fogyasztás minden bizonnyal csökkenni fog, a gazdaság pedig stagnál majd, vagy akár recesszió is lehet. " Ugyanaz a gazdaságpolitika folytatódik, amellyel a felső tízezer jól jár, ugyanakkor az ország túlnyomó része az elszegényedéssel kell, hogy szembenézzen " - jelentette ki, megjegyezve, hogy
MSZP: a főszámok elfogadásával az irányváltás reményét is "kipaterolta" a kormányoldal [MNSZKorAP/DOC002383/003187]
-
HÖOK: Demonstrálni is készek a hallgatók márciusban Utcára vonulnak és demonstrációt tartanak az egyetemisták és főiskolások márciusban, amennyiben a hallgatói önkormányzat februárig nem kap megnyugtató híreket a felsőoktatási koncepcióról. Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének alelnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy több észrevételük is van és elsősorban tárgyalóasztalnál szeretnének azokról egyeztetni, személyes találkozó az oktatási államtitkárság vezetőjével azonban - úgy tűnik - már nem lesz. Nem közelednek eléggé az álláspontok a felsőoktatási koncepció elemeiről továbbra sem: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK) és
HÖOK: Demonstrálni is készek a hallgatók márciusban [MNSZKorAP/DOC002380/002541]
-
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a napokban azt nyilatkozta, hogy a miniszteri tanács már elfogadta a koncepciót változatlan formában. Pedig a dokumentumot december 10-ig lehetett véleményezni, a HÖOK szerint nyugtalanító, hogy ezeket összegezve máris a miniszteri tanács elé tudott kerülni. Nagy Dávid azt mondta, hogy amennyiben februárig nem kapnak számukra megnyugtató híreket a koncepcióról, akkor március 16-án demonstrációt tartanak Budapesten. Már több vidéki intézmény is jelezte, hogy csatlakozik a fővárosi megmozduláshoz vagy pedig vidéken tartanak kisebb demonstrációkat. A HÖOK alelnöke leszögezte, hogy a tárgyalóasztal mellett szeretnék
HÖOK: Demonstrálni is készek a hallgatók márciusban [MNSZKorAP/DOC002380/002541]
-
és az alacsonyabb beosztású újságírók kérhetnék saját átvilágításukat. A törvénymódosítási javaslat szerint a vizsgálatokat nem az átvilágító bírák, hanem egy külön bizottság tagjai fogják elvégezni. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete azt szeretné, ha módosulna az idei költségvetés. Az érdekképviselet elnöke azt mondta, hogy ehhez szeretnék megnyerni a társadalom és a szakmai szervezetek támogatását. Cser Ágnes emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás utáni kormányok közül a jelenlegi ígérte a legtöbbet, ám - tette hozzá - az idei év az egészségügy mélyrepülése, mert szerinte ilyen totális kifosztottság és
HÍREK 22.00 [MNSZKorAP/DOC002327/000289]
-
ebben az üzemben keletkezett vegyi hulladék ide van eltemetve, és ide van detonálva. Az önkormányzat sokszor kért segítséget az államtól, hiszen ez a veszélyes hulladék ártalmatlanítása, elszállítása ez kb. 130 millió forintba kerülne, mire a városnak nincsen pénze. A minisztériumban azt mondták, hogy besorolják és majd valahol egyszercsak segítenek. Beregh Patrícia: - A polgármester arra gyanakszik, hogy a tetemes mennyiségű veszélyes hulladék okozta a bajt, ugyanakkor a PEVDI gyáregységének főmérnöke Cselik György a Krónikának elmondta, nem az évek óta lerakot gazdátlan veszélyes hulladék, hanem
Reggeli Krónika [MNSZKorAP/DOC002892/000214]
-
amik annak ellenére bukkantak föl Londonban 1993 és 1999 között, hogy hat éven át elméletileg senki nem férhetett hozzájuk. A filmben pedig utólag kicsit hátborzongatók az olyan mondatok, mint amikor a Boy nevű félig indián figurát alakító Phoenixnek egyik színésztársa azt mondja, hogy " it's a death's music you have " (kb. " ez a halál zenéje, amit mutatsz "). Judy Davis és River Phoenix a Dark Blood -ban A Dark Blood voltaképp egy thriller, és a sztorija nem túl bonyolult: egy B-kategóriás filmekben játszó színészházaspár (Judy
River Phoenix indiánként támad fel a sírból by filmklub [MNSZKorAP/DOC002454/000204]
-
Ancsika is tisztában volt kedvese rossz szokásával. A baleset áldozatainak ő maga vallotta be, hogy már többször figyelmeztette párját, hogy ne üljön a volán mögé, ha iszik. A helyszínre érkező Ancsika a szerencsétlenül járt utasokkal kezdett kiabálni. Ránk förmedt, és azt mondta, hogy ostobák vagyunk. Majd sajnáltatta magát, siránkozott, hogy ő már többször figyelmeztette Stohl Andrást, próbált vele beszélni, de nem lehetett. Ez lett a vége "WPUNCT idézte fel az esetet Tibor, az egyik autó sofőrje. A baleset másik sérültje, Mirabella úgy emlékszik
Kiderült: Stohl sokszor okozott már balesetet részegen [MNSZKorAP/DOC002286/000789]
-
szerzőknek. Most akkor mindenki fogja az ügyvédjét és szerezze vissza a dalait! " Hasonlóan vélekedik a legtöbb zeneipari elemző: komoly lépés ez a döntés afelé, hogy kialakuljanak a pontos jogi keretei az 1978-as törvénymódosítás gyakorlati alkalmazásának. A vesztes cégek védője viszont azt mondta, hogy persze csalódott, de azért nem olyan nagy ügy ez az egész, mint amit mindenki csinál belőle; illetve egy, a New York Timesnak nyilatkozó ügyvéd fogalmazott úgy, hogy azért még messze vagyunk a lezárástól: számtalan nyitott kérdés maradt. Azt egyébként nem
A Village People rendőre visszaszerezte a YMCA-t by ronai1andraa03 [MNSZKorAP/DOC002445/001280]
-
belőle; illetve egy, a New York Timesnak nyilatkozó ügyvéd fogalmazott úgy, hogy azért még messze vagyunk a lezárástól: számtalan nyitott kérdés maradt. Azt egyébként nem tudni, hogy Victor Willis bevételei mennyivel fognak nőni a döntés után; ő maga is csak azt mondta, hogy " évente több milliót hoznak " ezek a dalok. A korábbi, több mint harminc éve aláírt megállapodás szerint 12-20 százalék járt neki ebből. Most vagy az egyharmada lesz az övé, vagy a fele - ez a kérdés még nem dőlt el. A daloknak
A Village People rendőre visszaszerezte a YMCA-t by ronai1andraa03 [MNSZKorAP/DOC002445/001280]
-
a jobb jegyeladást segíti. Tysonnak szüksége van a 10 millió dolláros mérkőzéspénzre, győzelem esetén még újabb milliókat zsebelhet be, s ugyanakkor megnyílna előtte az út a világbajnoki címmérkőzés felé is.A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a rovott múltú ökölvívó hétfőn még azt mondta, hogy gyermekei csak részleges boldogságot okoznak számára, a teljességhez a szorítóbeli élmény is szükséges.- Azt is kedvelem, hogy én vagyok a rossz fiú. Imádom, ha a kamerák előtt gonosztevőnek látszom - fogalmazott Tyson. MTI-INFORMÁCIÓ
Mike Tyson tényleg befejezi vagy csak szórakozik? [MNSZKorAP/DOC002631/001637]
-
csak olvasni, hanem nézni is szereti. " Nagyon magam alatt voltam és ősszel azon gondolkoztam, hogy befejezem, ennek nincs tovább értelme " - mondta Deisler a bajorok dubai edzőtáborában tartott sajtótájékoztatóján. " Joachim Löw szövetségi kapitány azonban folyamatosan érdeklődött az állapotomról, sokat beszélgettünk, és azt mondta, hogy a német futballnak óriási szüksége van rám. Ez rengeteget jelentett és erőt adott a folytatáshoz. " Deisler decemberben már ismét együtt készült az első kerettel, Dubajban azonban még nem tudott edzeni, mert az elutazás előtti tréningen izomhúzódást szenvedett. " Ez szerencsére nem
Löw rábeszélte Deislert a folytatásra by laszlopi [MNSZKorAP/DOC002547/000070]