171,426 matches
-
akkor 2012 decemberében elérik a Földet. Ez az időpont éppen egybeesik a maja naptár szerint megjósolt világvégével. A SETI kutatói bejelentették, hogy a NASA szintén észlelte az ismeretlen objektumokat, de mivel nem akarják nagydobra verni az idegen lények esetleges érkezését, azt mondják, hogy egy aszteroida közeledik. Az asztrofizikusok annyit tudnak már a repülő tárgyakról, hogy az egyik csészealj- egy másik pedig cilinderformájú. A tudósok állítják, hogy hamarosan, amint közelebb érnek bolygónkhoz, távcsővel is láthatók lesznek az ufók, melyeknek a koordinátái már most is
Három gigantikus földönkívüli objektum közelít a Földhöz by Kodácz Csengele [MNSZKorAP/DOC002616/000498]
-
őket, mert meg akarta várni, amíg megnőnek, s utána ő, illetve egyik bűntársa, Bernard Weinstein " közös életet " tervezett velük: Melissa a bűntársnak jutott volna, Julie pedig Dutroux-nak. A per kezdetén tett vallomásában viszont már más változattal állt elő a férfi: azt mondta, hogy meg akarta menteni őket egy pedofil hálózattól, s azért rejtegette a lányokat, nehogy ilyen sorsra jussanak. Ezen ellentmondást csak Weinstein vallomása tisztázhatná, ő viszont már nem él: Dutroux megölte. Dutroux-t volt felesége is vádolja Ismertették a vádiratot a Dutroux-perben
Dutroux tévedésből rabolt el két kislányt by jozsefh [MNSZKorAP/DOC002507/004125]
-
nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét; a rendőrség legújabb közlése szerint 64 ember halt meg a detonációkban Uganda fővárosában. Kale Kayihura kampalai rendőrparancsnok elmondta, hogy az első robbantás egy etióp éteremben történt, nem sokkal később pedig pokolgép robbant egy rögbiklubban. Korábban Kayihura azt mondta, hogy legalább 23-an haltak meg a pokolgépes támadásokban. Később egy magas rangú rendőrfőnök a helyszínen azt mondta, hogy 64 halálos áldozata van a robbantásoknak: 49-en haltak meg a rögbiklubban és 15-en az étteremben. A rendőrség szerint sokan megsebesültek. Mindkét szórakozóhely zsúfolásig
Tragédia árnyékolja be a spanyol győzelmet [MNSZKorAP/DOC002395/019578]
-
Kale Kayihura kampalai rendőrparancsnok elmondta, hogy az első robbantás egy etióp éteremben történt, nem sokkal később pedig pokolgép robbant egy rögbiklubban. Korábban Kayihura azt mondta, hogy legalább 23-an haltak meg a pokolgépes támadásokban. Később egy magas rangú rendőrfőnök a helyszínen azt mondta, hogy 64 halálos áldozata van a robbantásoknak: 49-en haltak meg a rögbiklubban és 15-en az étteremben. A rendőrség szerint sokan megsebesültek. Mindkét szórakozóhely zsúfolásig tele volt focidrukkerekkel, akik tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét. Az Egyesült Államok kampalai nagykövetségének szóvivője, Joann Lockard
Tragédia árnyékolja be a spanyol győzelmet [MNSZKorAP/DOC002395/019578]
-
odafigyelés, az önmegismerés, az önfigyelés, nagyon hangsúlyt fektetni a koncentráló képességnek a fejlesztésére. A képzelőerőnek a fejlesztése, az rendkívül fontosnak találom, mert én találkoztam, őszintén szólva, már olyan 6 éves gyerekkel, aki nem tudott elképzelni egy kertet, vagy bármit, mert azt mondja, hogy nézi a tévét, és akkor ott látja. Mert hogy mesét is nem tud már elképzelni. Hát mondom, Jézusom, hát 6 évesen! Hát arra épül az egész életnek a tervezése, egyáltalán a kivitelezése, hogy mit tud az ember, amit az agyából
Napközben [MNSZKorAP/DOC002941/003864]
-
a tánc közben. Mv,: - Itt, ami így évközben zajlik, arról önök tudnak, hogy mi folyik a jógaórán? Sz.: - Szeptember óta jár és hát nagyon nagyon lassan derültek ki a dolgok. Nem nagyon faggatjuk, mert hát, ha faggatjuk direkt, akkor úgyis azt mondja, hogy á, nem történt semmi, meg másról kezd el beszélni, úgyhogy most egy párhete nyílt meg. Mondta, hogy van olyan gyakorlat, ahol kirázzák magukból a hülyeséget, és akkor be is mutatta otthon valamelyik este, mikor vacsoráztunk. Fölállt, és akkor minden végtagját
Napközben [MNSZKorAP/DOC002941/003864]
-
valamelyik este, mikor vacsoráztunk. Fölállt, és akkor minden végtagját elkezdte mozgatni, és úgy ugrált. Szerintem felnőtteknek is néha szükségük lenne arra, hogy kirázzák magukból a hülyeséget. Amikor a Piroskához beiratkoztunk, akkor kérdezgettem, hogy miért. Nem nagyon akart beszélni róla, de azt mondta, hogy a koncentrációt is fejleszti, úgyhogy iskola előkészítőnek se rossz. Érdekes ez az egész, mert hát ez a két dolog van, amit tudok. Néha gyertyát gyújtanak, nem tudom mi történik. Mindenesetre Boldi nagyon szeret járni. Mv.: - Ő most készül iskolába? Sz.
Napközben [MNSZKorAP/DOC002941/003864]
-
állomásai. Az nem nagy teher egy gyermeknek, ha 3 nyelven beszél? [Saliha] - S. Z.: Általában lassabb a beszédtanulás, később kezdenek el beszélni a több nyelvű környezetben élő gyerekek. De nem teher. Lányom droghoz nyúlt és nem tudom mit tegyek. Állandóan azt mondja, hogy rossz szülő vagyok. Félek, hogy teljesen megutál. [Lampi...] - S. Z.: Nem tudjuk, milyen drogról van szó, milyen stádiumban van a lány. Hogyha könnyű drogról van szó, és alkalmi fogyasztásról, akkor érdemes volna a kapcsolatotokat erősíteni, minél jobban megérteni, és a
Gyermekpszichológusaink a Vendégszobában by juditv [MNSZKorAP/DOC002606/000930]
-
készültség van érvényben. A Szamos, a Kraszna és a Túr ugyanakkor tovább apad. A kormány mai rendkívüli ülésén dönt arról, honnan teremti elő az árvíz elleni védekezéshez szükséges pénzt. A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, Varga Mihály a Kossuth Rádió reggeli hírműsorában azt mondta, hogy valószínűleg 30-32 milliárd forintot különítenek el, méghozzá úgy, hogy a minisztériumok költségvetését egységesen csökkentik. A belügyminiszter a közszolgálati televízióban megerősítette, hogy minden, jogosan a védekezésre fordított fillért megtérítenek az önkormányzatoknak. Pintér Sándor elmondta, hogy szükség esetén akár 52-54 ezer embert
HÍREK - Kossuth 09.00 [MNSZKorAP/DOC002326/001276]
-
még " visszafogottak ". xD De legalább abban a pillanatban feldobták a napomat.: 3 És, ami még nagyon megnyugtat ezekben a rossz időkben, az a BTS.^^ A rap... ahh, nagyon sokat segít most. (SYMBOL w És Jin drága a napokban.^^ Most merjétek azt mondani, hogy nem áll neki jól az öltöny! Imádooomm. (SYMBOL///// Ma egy (ha keddet nézzük) hete volt a születésnapja.: 3 (Koreai szerint 22, magyar szerint 21) Megnéztem a születésnapi vidijét...xDD Nem is várok többet a tagoktól.: ' D Bolondok. xD És így
by - Minnie - [MNSZKorAP/DOC002182/014601]
-
akarom kommentálni Németh úr kijelentéseit, az általa elmondottak nem felelnek meg a realitásoknak, mondottaNémeth Zsolttallinni beszéde kapcsán az SPD, a német szociáldemokrata párt külügyi titkára, Achim Post. Mint emlékezetes, a magyar külügyi államtitkár a kelet-közép-európai országok jobboldali pártjainak szombati tanácskozásán azt mondta, hogy Közép-Európában (ebbe a földrajzi fogalomba Németország is beletartozik) nincs demokratikus baloldal, és az európai egyesítés csak a jobbközép pártok irányításával lehet sikeres. Achim Post kiemelte, az SPD a demokráciáért, társadalmi haladásért küzd. A német szociáldemokraták kelet-közép-európai testvérpártjai gyökeresen különböznek a
SPD-bírálat Némethnek [MNSZKorAP/DOC002352/002165]
-
úr, mivel érvelt a fellebbezésben? BM: - Azzal, hogy ez állampolgári jogom, és alkotmányos jogom. Ezt semmilyen más törvény nem szabályozza ugyanis. Erre nem vonatkozik semmiféle nyelvhasználati törvény, ez kizárólag alkotmányos jog. Rip: - Rafael Rafai a szlovák nemzeti párt frakcióvezető viszont azt mondta, hogy ők ezt nem értik. Ön a nélkül is tudhatná, hogy Szlovákiában szlovák az államnyelv, éppen ezért szlovákul kell bocsánatot kérnie. BM: - Igen, csakhogy a szlovák nemzeti párt elfelejti, hogy ez nem intézményes nyelvhasználati ügy, hanem a magánjog, és a polgárjog
MR1 - Határok nélkül [MNSZKorAP/DOC002933/002616]
-
2013-11-23 Péter Szigeti A hetedik kerületben tegnap óta nincs net. Az ügyfélszolgálat szerint " dolgoznak a problémát ". Huszonnégy órával ezelőtt azt mondták, hogy még aznap (= tegnap) elhárítják. Nem sikerült. Ma délután újra beszéltem az ügyfélszolgálattal, s szinte szóról szóra ugyanezt mondták.
by Péter Szigeti [MNSZKorAP/DOC002171/017320]
-
mindig is elvetette az 1989-es alkotmányt. Ezzel szemben a Fidesz nem vetette el mindig, sőt kidolgozásában fontos és lényeges szerepet játszott, életbelépésétől kezdve pedig legalábbis tiszteletben tartotta, sőt (Orbán korábbi megfogalmazása szerint) tisztelte. A Fidesz elnöke 1992-ben a parlamentben még azt mondta, hogy a Fidesz az alkotmányt tiszteli, igaz, 2009-ben egy interjúban már váltott, és közölte, hogy az alkotmányt tiszteletben tartja, de nem tiszteli. Mint mondta, pártja nyitott arra, hogy párbeszédet folytasson a közjogi rendszer akár mélyreható átalakításáról is, de azt kell látni
Azt állítja Orbán Viktor... [MNSZKorAP/DOC002269/000910]
-
ezt próbáljuk majd nyomozni, méghozzá a Társadalom és Trendkutató Intézet tanulmánya alapján. Aztán egy másik nagyon fontos kérdés, tán fontosabb, mert többeket érint, a gyógyászati segédeszköz-forgalmazás, illetve, hogy milyen segédeszközhöz hol, hogyan, mennyiért lehet hozzájutni. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy teljes a káosz, egyszerűen követhetetlen és szinte megfoghatatlan. Ri: - Merthogy sok a gyártó és sok a kereskedő? Ifj Tóth György: - Rengeteg, hogyha az interneten így keres valaki, hogy gyógyászati segédeszköz, 22.660.000 cím jelenik meg, no itt igazodjon ki valaki. Rip
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002941/002829]
-
jobb mutatóujja és a hüvelykujja között, vigyük el még egyszer. Doktor Mirzali - az azeri - azt mondta az amerikainak, hogy az orosz orvostudomány sokkal jobb, mint a tengerentúli. És különben is, húzzanak el a p.... ba. Erre Steve Costalas, a sportigazgatónk azt mondta, hogy joguk van még egyszer az orvoshoz. Mirzali ekkor emelt hangon kezdett el beszélt Steve-vel, szerencsére időben közbeléptem. Másnap reggel még egyszer elmentek a professzorhoz, a legjobb moszkvai sportorvoshoz, és az történt, hogy nem érkezett tolmács. Sylvia sírva érkezett vissza a
Ahol meg sem várják a bemutatót - Rátgéber-blog Moszkvából by gaborb [MNSZKorAP/DOC002552/001158]
-
van, de az összes többit a szovetségi erők ellenőrzik, csakúgy mint a vidék egyik legfontosabb útvonalát. A mahacskalai belügyi sajtóközpont nem erősítette meg azt a hírt, amely szerint csecsen területet is lőttek a szövetségi erők. A moszkvai belügyi szóvívő pedig azt mondta, hogy lakott településeket semmiképpen sem támadtak, csakis a fegyveres csoportokat veszik tűz alá. A felkelől lehallgatott rádióbeszélgetéseikből azt derült ki, hogy már dezertőrök is vannak közöttük. Parancsnokaik azonban igyekeznek és egyes hírek szerint arra is volt példa, hogy saját szökevényharcosukat lőtték
Dagesztáni helyzetkép [MNSZKorAP/DOC002322/001063]
-
2009-05-27 MR1 - 180 perc Tartozás miatt bontás. Itt az újabb eset, ami mégis különbözik a többitől. Egy könnyűszerkezetes ház elbontásával fenyegetőzik az építőcég, mert teljesen nem fizették ki a munkáját, persze ennek is oka van, a tulajdonos azt mondja, hogy olyan silány munkát végzett az építőcég, hogy a 19 millió forintos hátralékot nem is hajlandó kifizetni. Történik mindez Nagycenken, ráadásul az érdekesség, hogy a munkát végző céget, a szomszédos település Hidegség polgármestere vezeti. Sok kérdést felvet az ügy, ezekkel nemcsak
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/001193]
-
december 16-án leállítottam, amit mi nem végeztünk el, az a központi fűtés építése, meg a szabályozását nem végeztük el, azt valaki mással végezték el, az egy családi házat, ugye én akkor mondtam neki, hogy fizesse ki a hátra lévő tartozását, mindig azt mondta, hogy nincs pénze, a hitele még nem érkezik meg, ha eladja a házát, akkor fog fizetni. Hát nem tette meg, valamennyit még tevékenykedtünk, mert azt tudtam, hogy ő be szeretne költözni, mivel eladta a lakását, nem volt neki máshol laknia, én
MR1 - 180 perc [MNSZKorAP/DOC002904/001193]
-
szobájában Nincs összeesküvés, de a kormány sokak tyúkszemére rálépett, amivel sok politikai érdeket sértett, köztük nagyhatalmakét is - összegezhető az [origo] által megkérdezett kormánypárti képviselők véleménye Kövér László kijelentéséről, aki szerint külső erők puccsal el akarták távolítani Orbán Viktort. Gulyás Gergely azt mondta, hogy sokféle érdeket sértett a kormány, emiatt ők nem Orbán Viktor-posztereket tartanak a szobájukban. http://videa.hu/flvplayer.swf?v=m2XbKI9UdL9uNo2q
Nincs mindenkinek Orbán-poszter a szobájában by fabok1balin916 [MNSZKorAP/DOC002483/002329]
-
NASA vagy az orosz hírügynökség, vagy az ÉSA csinál, mert nagyságrendekkel ha úgy tetszik és most csúnyát mondok, kevesebb történt azért itt. Én azt gondolom, hogy például az űrturizmus szempontjából ennek a dolognak ott van jelentősége, hogyha úgy tetszik és azt mondjuk hogy az űrturizmus mint egyfajta kaland turizmus és mint kereskedelmi tevékenység, tudniillik termékekből áll, akkor a mai termékpalettán ott van, hogy repülőgéppel be lehet sok pénzért jelentkezni 10-20 másodpercet súlytalanságban repülni az egyik végén, a másik végén meg ott van hogy
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002915/004725]
-
valahol olvastam, ha nem is egy adatot, de egy enyhe utalást arra, hogy persze azért a 10 millió dollár az valamit jelent a fejlesztés költségében, de igaziból nem ezért csinálták, hanem azért a jövőben nagy üzlet reményében. Elek László: - Lehet azt mondani, hogy azért mindenképpen tízmillió dollár alatt van? Bot Előd: - Nem. Én ezt. Elek László: - Vagy még ezt sem lehet? Bot Előd: - Én ezt úgy fejtem meg hogy belekerült ez több mint tízmillióba, de a nagy üzlet reményében. Elek László: - Meg a
Szóljon hozzá [MNSZKorAP/DOC002915/004725]
-
kiesett, ti is azon a véleményen voltatok? (Gtothy) Oláh Ibolya: Is-is. Tóth Vera: Nekem nem mindig. A zsűriből kinek a véleménye volt a legfontosabb számotokra! Várjátok a Hősök terei koncertet? (Z0LII) Tóth Vera: Nekem mindegyik vélemény nagyon számított, nem tudom azt mondani, hogy valakié fontosabb volt, mint a többi zsűritagé. Nem mindenki énekelhet Sting előtt, ki gondolta volna, hogy pont mi? Én legalábbis nem hittem volna - hatalmas élmény. Oláh Ibolya: Kár, hogy nem duettet énekelünk vele. Mit fogtok énekelni Stinggel júniusban? Tud róla
Tóth Vera és Oláh Ibolya be akar keményíteni by valentinw [MNSZKorAP/DOC002606/000330]
-
többség nem is lett volna meg az ülésen, de többen is felvetették, hogy a politikusok önmaguktól mondjanak le. Erre a kérdésre Horn Gábor annyit felelt, hogy a belső vitáról nem akar többet mondani. Más szabad demokrata források egyébként az MTI-nek azt mondták, hogy a vitát nem önmagában az robbantotta ki, hogy a képviselők nem akartak szavazni, hanem az, hogy döntésükkel szembementek a párt vezető testületeinek, köztük az SZDSZ belső parlamentjeként számon tartott országos tanács döntéseivel. Horn Gábor az MR1-Kossuth rádiónak pénteken úgy nyilatkozott
Nem szavazták meg a konstruktív bizalmatlansági indítványt [MNSZKorAP/DOC002370/000452]
-
köztük az SZDSZ belső parlamentjeként számon tartott országos tanács döntéseivel. Horn Gábor az MR1-Kossuth rádiónak pénteken úgy nyilatkozott, hogy a vita ugyanakkor nincs lezárva, hiszen az ügy nem maradhat következmények nélkül. Az MTI kérdésére, hogy mire számíthat a három politikus azt mondta, hogy itt, a pénzbüntetéstől kezdve, többféle szankció is szóba kerülhet, de erről sem beszéltek. Hozzátette, a három képviselő is elismerte, hogy szabályszegést követtek el, és hogy ennek vállalják a következményeit. Hankó Faragó Miklós, aki a sajtóban elterjedt hírek szerint kezdeményezte, hogy
Nem szavazták meg a konstruktív bizalmatlansági indítványt [MNSZKorAP/DOC002370/000452]