171,426 matches
-
2013-08-20 Angela Masa S A boldogság titka..... Sok-sok évvel ezelőtt élt egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél
by Angela Masa S [MNSZKorAP/DOC001986/015362]
-
volna mélyebbre süllyeszteni, mint ahova a nem könnyű harminc év után az elmúlt négy év alatt süllyedt. Örülök, hogy a helyben, illetve a patkónak bármelyik oldalán ülő képviselőtársaim is körülbelül ezen a módon gondolkodnak és többen így látják. S most azt mondtam, hogy művészet volna, viszont arról meggyőződtem, hála Istennek, hogy nem művészek kezébe fog kerülni a mezőgazdaság, hozzáértő embereket láttam, és bízom abban, ha sok mindenben az MSZP nem is fogja betartani ígéretét, de a mezőgazdaság egyike lesz azoknak a területeknek, ahol
by BERREGI ISTVÁN [MNSZKorAP/DOC001815/037790]
-
Hagytam lehulni. Ujrainditaskor a kattogo hang szinte teljesen megszunt, de egy picit meg hallhato maradt (fordulatszam-fuggo a hang), ja es az addig szinte nulla kartergaz jelentosen megnott. En eloszor hengerfejtomitesre gondoltam, aztan meg a fotengelycsapagyra - vagy mindkettore, de a szerelom azt mondja, hogy a kattogas attol lehet (szerinte hidegen szinte semmi kattogo hangja nincsen), hogy azegyik henger idonkent nem megy. Szerinte le kellene merni a kompressziot es leellenorizni az adagolot meg a porlasztocsucsokat, hgy a semmiert ne szedje szet az egesz mocit. Az
by lezoli [MNSZKorAP/DOC001900/008583]
-
flyOrDie 07/25/99 22:17:20 A madarakról jut eszembe, nekem valaki azt mondta, hogy azért tiltották ki a sárkányrepülőket néhány természetvédelmi területről, mert egy-két védett madár olyan hülye, hogy a sárkányokat valami nagydarab ragadozó sasmadárnak véli, és nem mer a környéken költeni. :-)
by flyOrDie [MNSZKorAP/DOC001904/009014]
-
szenved tőle:(((((( Lehet, hogy ennél az is jobb, ha vége? A depi sem old meg semmit, sőt azzal, hogy tehetetlenné tesz, csak elodázza az esetleges fájdalmakat (ha mégsem maradnátok együtt) és ezzel együtt a " gyógyulást " is. Hallottam olyan anyukát, aki azt mondta, hogy ha menni akar, akkor menjen, most még fiatal vagyok, nagyobb az esélyem, hogy találok társat.
by Nyuszog [MNSZKorAP/DOC001915/004212]
-
rettegen 10/04/99 14:21:15 a Demszky apja az apámmal szemben lévö asztelnál dolgozott a Komplexnél és azt mondta hogy a fiának iszonyatosan sok problémája van a hatalommal, no állás (normális, megbecsülhetö), állandó razziák (a Rajk féle szamizdat butikban is, a Rajkhoz SZVSZ az anyja miatt igazán nem tudtak nyulni), és állandó rettegés... Apámnak hiszek a Csurkának meg nem --ennyi
by rettegen [MNSZKorAP/DOC001916/010865]
-
ds9 08/18/99 18:02:29 Na de az sem semmi, hogy Jézusnak saját talkshowja van és az a rész sem kutya amikor a tehén-ünnep van és csinálnak egy nagy tehén alakú órát ami minden órában azt mondja, hogy Múú és a tehenek nagy érdeklődéssel nézik aztán ha jól emlékszem a végén tömeges öngyilkosságot követnek el.
by ds9 [MNSZKorAP/DOC001909/005052]
-
2013-08-23 Kolenyák Péter Sziasztok! először majdnem sikerült feltölteni, csak a feltöltöm gombot megnyomva nem történt semmi, csak alatt volt a futófény, de vagy fél órán keresztül, utánra frissítettem fel akartam tölteni megint és azt mondja hogy irányítószám csak szám lehet... 2800 tudtommal számokból áll....: D mi a teendő?
by Kolenyák Péter [MNSZKorAP/DOC001991/001346]
-
Kérdezték volna, hogy " Hé, Jézus, mizújs? ", erre ő azt mondta volna, hogy " Mizújs? Tegnap keresztre feszítettek. ". Erre az emberek: " Hát haver, nekem elég élőnek tűnsz. ", erre Jézus magyarázkodhatott volna, hogy azóta feltámadt, meg hogy csoda történt, erre az emberek meg azt mondják, hogy " Oké, Tesó, hát ha te mondod. Ó. ". [...] És szombaton sem támadhatott még fel, aznap sok a munka; a házban, a fonóban, a borbélynál. Nem. Annyi napot várt, amennyit várnia kellett. Hármat. [...] Vasárnap volt! A templomok tele voltak, az emberek azt
by Balázs Csendes [MNSZKorAP/DOC001950/002451]
-
hogy " Oké, Tesó, hát ha te mondod. Ó. ". [...] És szombaton sem támadhatott még fel, aznap sok a munka; a házban, a fonóban, a borbélynál. Nem. Annyi napot várt, amennyit várnia kellett. Hármat. [...] Vasárnap volt! A templomok tele voltak, az emberek azt mondják, hogy " Jaj, neee, Jézus halott. ". És akkor kivágódik a hátsó ajtó, átfut a padsorok között, mindenki le van döbbenve. Ja, egyébként ekkor találta ki a pacsit. Három nap, Ted. Három napot várunk, mielőtt felhívunk egy nőt, mert Jézus azt akarja, hogy
by Balázs Csendes [MNSZKorAP/DOC001950/002451]
-
és kvázi elhatárolta magát ettől a költségvetéstől. Hogy ilyen félreértés ne maradjon meg senkiben, szükségesnek tartom a mi álláspontunkat összefoglalni. Ha összefoglalom a kritikákat, amelyek a költségvetés kapcsán elhangzottak, talán két fontos pontban lehetne őket megfogalmazni. Az egyik típusú kritika azt mondja, hogy az a baj ezzel a költségvetéssel, hogy az előző évek költségvetéseinek a folytatása, semmilyen fordulatot nem hozott, ugyanaz a szerkezet és ugyanazok a tendenciák élnek benne továbbra is, mint az elmúlt években. A kritikák egy másik csoportja pedig azt fogalmazza
by GAÁL GYULA [MNSZKorAP/DOC001815/031706]
-
JUSO1 07/28/99 18:04:03 TS A'szem egyröl beszelünk. Ez a Te gurud, ha jol emlekszem hindunak született... es en azt mondtam, hogy a hamis guruskodas ama utjat a HINDUIZMUSON /ezt a kifejezest hasznaltam/ belül is elhagyhatta volna. Eleg szomoru, hogy a hindurol neked csak a felsorolt kategoriak jutnak eszedbe. Szerinted, ha egy nem hindunak született kereszteny profi tanitoja lesz a hindu vallas
by JUSO1 [MNSZKorAP/DOC001906/006265]
-
film kombinaciojaba ennyi mely gondolatot kepesek voltak bevinni. Nem is vagyok hajlando osszehasonlitani Star Wars-al, mert olyan lenne mintha egy villanyoszlopot hasonlitanek ossze egy zsak liszttel. Igen, mind a ketto targy, de azon kivul nincs igazi osszehasonlitasi alap. Ezzel nem azt mondom hogy a SW egy rossz film, csak azt, hogy nem osszehasonlithato, mert nincsenek egy kategoriaban. SW az egy sci-fi mesefilm (hiszen mar az eredeti harom is az Oz a csodak csodajaval volt osszehasonlitva annak idejen), amig a Matrix egy sci-fi gondolatkelto
by Mr Spock [MNSZKorAP/DOC001909/001515]
-
kísérni utazásaim helyszínét, hát közlöm velük, hogy csak és kizárólag Hajdúszoboszlón okoztam némi nemű hurrikánt és jégesőt. Egyébként teljesen jól viselkedtem. Ellenben idén is bizonyosságot nyert, hogy édes mosollyal az arcomon tudom a pincértől elkérni a panaszkönyvet (ma a barátaink azt mondták, hogy miért is nem csodálkoznak ezen), el tudok esni olyan helyeken ahol senki más, mellé tudok ülni széknek, csak és kizárólag azért ülök a panorámás étterem legszélső asztalához, mert köztudottan tériszonyos vagyok, nagyon jókat tudok mulatni más nyaralók hülye szokásain, imádom
by Krisztina Ács [MNSZKorAP/DOC001985/013270]
-
csilingeltek a csengők, és a Télapó megérkezett a kis házakhoz, és mit hozott a drága jó Télapó...? Coca-Colát. Magában véve nem a Coca-Cola volt a bűnös, mert gondolom senki közülünk nem kívánja vissza a személyi kultusznak azokat az esztendeit, amikor azt mondták, hogy a szegény amerikai katonák Coca-Cola mámortól bódultan fekszenek az utaknak a szélén. Nem ezeket a butaságokat kívánjuk vissza, természetesen jó, ha van választék. Tulajdonképpen a baj a meghirdetett szlengben van, amelyik úgy szól, hogy mindig, mindenütt, mindenkinek Coca-Cola. Nem úgy
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
ismerünk mindannyian, akik tudták, hogy a tudásuk mögött áll egy belső tudás. Ilyen volt Einstein is többek között. De ha semmi más bizonyítékot nem találnék erre, akkor figyelmesen olvasnám el a karácsonyi evangéliumokat. Van közöttünk nagyon sok okos ember, aki azt mondja, hogy " szép-szép mese az evangélium ". Az evangélium nem mese. Ha valaki úgy olvassa, akár kézbe se vegye. Az evangéliumban szellemi történések nyomatát találjuk. Két evangélium, a Lukács evangéliuma és Máté evangéliuma beszél Jézus emberré születéséről. Érdekes, Márk hallgat róla, a János
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
vagy öreg, akinek nem kellett már szembenéznie lelki vagy testi szenvedéssel. Fölveti az öregség a halálnak a gondját, amiről én nagyon sokat írtam (Ne féljetek!). Ebben a korban, ebben az időszakban élnek és tündökölnek az úgynevezett művészek. Drága barátaim! Mindig azt mondom, hogy engem csak Annának szólítsanak, és biztos, hogy még az sem az igazi nevem. Mindnyájan az igazi nevünket keressük. Nem vagyunk írók, táncosnők, énekesnők!... Teszünk valamit ebben a működésünkben, de nem ez az igazi lényegünk. Még soha nem találkoztam azzal az
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
írók, táncosnők, énekesnők!... Teszünk valamit ebben a működésünkben, de nem ez az igazi lényegünk. Még soha nem találkoztam azzal az álművészeti dömpinggel, ami ma elöntötte Magyarországot. Ezért adtam azt az alcímet az előadásomnak, hogy " A művész felelőssége ". Valamikor, ha valakire azt mondták, hogy sztár, akkor volt is benne valami magasan csillogó: csillag. Ma a sztár bizonyos értelemben szitokszóvá változott. Nem tudnék megalázóbbat, mint ha valaki azt mondaná rám, hogy " ez egy sztár ". Én elsősorban író vagyok, szeretem a képzőművészetet, szeretem a színház világát
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
A posztmodernnek az a baja, hogy lehet, hogy utána van valaminek, de semminek sincs fölötte. Tehát egy olyanfajta stiláris élvezkedésben érhetjük tetten, ami önmagában véve nagyon érdekes, csak éppen semmit sem mond az embernek. Ráadásul még olvasni is nehéz, mert azt mondtam, hogy az a másikfajta irodalom csak úgy átszalad a lelkünkön, mintha teflonból volna, ez meg olyan, hogy szinte úgy kellene - mint a tömésre váró libát - főzőkanállal lenyomkodni a torkunkon. Megüli az olvasónak a gyomrát. Az van kikiáltva sok esetben jónak, amit
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
rekeszekkel, csak éppen magas boltozata nincs. És mit csináljunk ezzel az áldott, csodálatos magyar nyelvvel, aminek én a bolondja vagyok? Bár azt is mondják mostanában, hogy a nyelvet nem is szabad úgy felfogni, hogy az eszköze lenne bárminek. Van, aki azt mondja, hogy egy írónak nem népben-nemzetben, hanem alanyban és állítmányban kell gondolkodni. Erre én azt mondom, hogy igen: alanyban és állítmányban, de ez nem zárja ki az " is " -t. A kettő egymást nem zárja ki. Ez a magyar nyelv ma olyan helyzetben
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
aminek én a bolondja vagyok? Bár azt is mondják mostanában, hogy a nyelvet nem is szabad úgy felfogni, hogy az eszköze lenne bárminek. Van, aki azt mondja, hogy egy írónak nem népben-nemzetben, hanem alanyban és állítmányban kell gondolkodni. Erre én azt mondom, hogy igen: alanyban és állítmányban, de ez nem zárja ki az " is " -t. A kettő egymást nem zárja ki. Ez a magyar nyelv ma olyan helyzetben van, hogy valóban úgy alázzák meg, ahogyan csak lehet. Én nem szeretem a sznobok világát
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
a meghökkentés céljából kiejti a gondolatot. Persze az írónak a mechanikusan választékos stílust is kerülnie kell. Minden a szövegösszefüggésen múlik. Éntőlem gyakran szokták kérdezni, hogy mi a véleményem arról, hogy durva szavak csúsznak bele a szövegekbe, a prózákba. Én ilyenkor azt mondom, hogy ha olyan szövegre kerül sor, olyan történésre, ahol a környezetet és az embert azzal tudom a legvisszataszítóbban ábrázolni, hogy önmagát mutatom meg, akkor van helye ennek a durvaságnak; de csak akkor. Akkor viszont nincs, ha csak az író élvezkedik. Mert
[MNSZKorAP/DOC000652/000001]
-
Halál Bika 09/27/99 15:04:22 Tehát akkor megszűnik? Van egy MIÉPes barátom, aki (bár redkívül iskolázott), azt mondja, hogy nem fog megszűnni. Ez csak az ő véleménye, bár ahogy én tudom, aktivista is, vagy volt. Halál Birka
by Halál Bika [MNSZKorAP/DOC001916/005491]
-
2013-08-20 bajaki Szegény Moni-t nem hagyjuk békén. Ma megint írtam neki kíváncsiságból, hogy mi van a tegnap módosított rendelésemmel. A honlapon Processing státusza van még, Moni pedig azt mondta, hogy ma adták fel és adta is a Tracking Numbert. Közben a másik, múlt hétfői rendelésem már az országban van. Talán még itt lehet a héten.
by bajaki [MNSZKorAP/DOC001976/005186]
-
a birodalom második leghatalmasabb emberévé tette Józsefet. Olyan sok emberrel találkozunk a Bibliában, akiket csodálunk Isten irántuk mutatott jósága miatt. Ott van például Ruth, Eszter, Dániel és Ábrahám, csak hogy néhányat említsünk. Állj ellent és utasítsd vissza a kétséget, ami azt mondja, hogy veled és a családoddal nem történhetnek jó dolgok; és határozottan számíts Isten jóindulatára! Kérd a szerető Mennyei Atyádat, hogy részesítsen természetfeletti, isteni jóindulatában, és naponta legyen várakozásod afelől, hogy ezt meg is látod. " De én hiszem, hogy még, meglátom az
by Jocó Farkas [MNSZKorAP/DOC001985/003375]